Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-08 / 6. szám
6. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 51. oldal. Az Országos Református Tanáregyesület központi igazgatósága az egyesület további élete és fejlődése szempontjából nagyjelentőségű gyűlést tartott február 1-én, vasárnap délelőtt a debreczeni új főgimnáziumi épület tanácstermében. Az egyesület második ciklusa ez iskolai évvel letelik, a gyűlés főtárgya tehát az új, immár harmadik ciklus előkészítése volt. Az igazgatóság mindenekelőtt az új ciklus székhelyének a megválasztására fogja felhívni a tagokat s a választás eredménye után teszi meg a javaslatot az újonnan választandó tisztikarra nézve. Egyszersmind megállapította az idei közgyűlés székhelyét és idejét. A közgyűlés eszerint a pünkösd után való héten, jun. 2—3—4. napjai körül valamelyik kettőn tartatik Debreczenben az új főgimnáziumi épület felavatási ünnepélyével kapcsolatban. Nyilatkozat. Nem akarva az általánosan megnyilatkozó akaratnak megvalósítása békés és gyors lebonyolitása elé csak porszemnyí akadályt sem gördíteni, hálás köszönettel azok iránt, akik a püspöki állás betöltésénél reám gondolni méltóztattak, kérek mindenkit, hogy az én nevemtől eltekinteni és engemet figyelmen kivül hagyni méltóztassanak. — Patay Károly barsi esperes. Részvétirat. Choisy Jenő genfi egyetemi tanár, ki Claparéde Sándor lesújtó elhunyta után a magyar ifjúság ügyét szülőföldjén oly buzgósággal magáévá tette, Darányi Ignác egyházkerületi főgondnokhoz Antal Gábor püspök elhunyta alkalmából a következő levelet intézte: „Igen tisztelt Uram! Fogadja teljes részvétem nyilvánítását azon nagy veszteség alkalmából, mely egyházukat Antal Gábor püspök úr elhunyta által érte. Sohasem fogom elfelejteni, hogy mily szívesen fogadott ő bennünket azon alkalommal, midőn az annyira gyászolt Claparéde Sándorral Magyarországot beutaztuk, azt sem felejthetjük el, hogy mennyit tett azon érdekben, hogy a magyar egyház és a genfi egyház közti kapcsokat pelyreállítsa és erősítse. A mindenható Isten támasszon férfiakat, akik pótolják azokat, kik bennünket elhagytak, hogy az örökkévalóságba térjenek ! Fogadja mély tiszteletem nyilvánítását.“ Az Országos Református Nőnevelési Egyesület közgyűlését folyó évi február hó 18. délelőtti 11 órájára Debreczenbe a főiskola kis tanácstermébe van szerencsém összehívni. A gyűlés tárgya: A belügyminisztérium által az alapszabályon kívánt lényegtelen módosítások keresztülvitele. Debreczen, 1914. évi január hó 24-én. Dr. Baltazár Dezső püspök. Nemes áldozatkészség. Munkácsy Süteö István rimaszombati földbirtokos a fiumei egyháznak két gyönyörű arany-kehelyt és egy díszes ezüst korsót ajándékozott. A múlt évben a gyülekezeti tagok közti szükebbkörü gyűjtést azzal kezdte meg, hogy írásban Ígérte meg egy 12 változatú orgona felépítését. Az Úr áldja meg a nemeslelkű adakozót. A lélek halhatatlanságára vonatkozó felfogás. A lélek halhatatlanságának hitét állhatatos kitartással hirdeti a szentirás s visszhangja is meg van az emberben, de mindig egy kis bizonytalánság keserűségével. Ezt a kis kételyt akarom eltüntetni belőlünk. A teremtő minden alkotását kölcsönösség elvével tartja egyensúlyban. A nap rendszerének csillagait ellátja világító s melegítő készletével, de csak azért, hogy azok azt neki visszaadják, mit ha azok nem adnának vissza, a nap kihunyna. A nap csak azért szórhatja fényét, melegét szakadatlanul, mert azt éppen azzal a következéssel adják neki vissza az égi testek. így folynak ki az emberi lelkek is az örök élet forrásából s hogy az örökforrás lehessen, visszaszállnak. „Megtér a lélek Istenhez, aki adta volt azt.“ Ezt akarná kifejezni a buddhizmus lélekvándorlása is. De hát azért ember az ember, hogy itt is kétely szállja meg, látja ugyan, másként nem is lehetséges, de saját makacsságával tovább is fojtogatja magát: láthatatlan, megfoghatatlan s hogy is menne fel minden egek feletti helyre, az ősforrás helyére a lélek ? Úgy, amint azt mindennap minden szempillantásban meg is teszi nemcsak gondolatban, hanem a lélek fizikumában is. A szemen át közlekedő lélek egy pillanat alatt felszáll a csillagokba anélkül, hogy valaki látná a láthatatlan lelket, mikor azt a száz meg száz millió kilométert megtette oda s vissza. Pedig megtette. Ki van hát zárva a lehetősége, hogy a lélek vissza ne térjen eredetéhez, az élet örök forrásához, hogy egymást örök életben tartsák. Ez így van berendezve, ez elől a hitnek nem lehet kitérni. Kiss Antal. A Jó Pajtás a legjobb gyermeklap. Kiadóhivatala Bpest, IV., Egyetem-u. 4. Eiőfiz. ára negyedévre 2 50 K.