Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-27 / 52. szám

52. szám.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

425. oldal.

Ha lankadni érzi, jobban sarkantyúzza,

Hogy utol ne érje az orosz golyó.

Csak vágtat előre. „Csak előre Ráróm!

Ha vissza nem érünk, minden oda van“.

Az ut fordulónál lövés .. . kettő . . . három.

A huszár a lováról a hóba zuhan.

Piros vére buggyan. Elsáppad a képe.

Halálos zsibbadtság lelkére tapos.

Hü pajtása: Ráró, oda áll fölébe,

Földre szegzett szeme olyan bánatos.

Hiába lehel rá forró, tüzes párát,

Nem kelti életre a hült tetemet.

Nagy köd üli már a hómezők határát.

Hull a hó, hull a hó .. . hősöket temet.

De nem. Még feleszmél és szemét kinyitja. Átfutja agyát egy örült gondolat:

Alá van aknázva a Visztula hídja És a magyar sereg most arra halad.

„Hej, ki visz hirt róla, ha meghalok itten ?

El kell mennünk Ráró: nyomon a veszély. Csak most az egyszer még segíts vissza Isten. Gyere ide Ráró! Gyere csak, nefélj“.

Kezére csavarva lova kantárszára, Belékapaszkodva felemelkedik;

De visszahanyatlik a mező havára:

Nincs ereje. Nem bir. Úgy akar pedig. Megpróbálja újra. Nyitott, meredt szemmel Néz a messzeségbe a homályon át:

Végtelen fehér tér, sehol senkit sem lel.

Nem látni egy lelket, csak bus pej lovát.

Felszakad melléből nagy, kínos sóhajtás, Fátyolos szeméből fájó köny pereg : „Elpusztulunk itten, szegény Ráró pajtás, Velünk együtt elvész a magyar sereg.

Gyere hát, temess el hideg szélvész, hó, fagy, Az ítélet napja se találna rám:

Hiába kereslek, ó Krisztusom hol vagy,

Hiába könyörgött értem jó anyáin“.

Imádkozik értem talán most is épen,

Forgatja szegény az öreg Szikszait.

Könnyel a szemébe, hittel a szivében.

És boldogságomban, jaj, hiába hitt.

Az úr Krisztust kérte, hogy jöjjön el hozzám,

S az úr Jézus Krisztus hozzám nem talál.

Havas hómezőknek bús végtelen hosszán Egyetlen egy úr van: a komor halál.

Elönti szivét nagy, mély, keserű bánat:

Hát csak vigy magaddal engem is halál . . .

De az esthomályban nagy fényesség támad,

A Krisztus jön erre s előtte megáll.

Glóriás homlokán tövis koronája Csodálatos fénnyel messziről ragyog.

Előtte megáll és szelíden néz rája:

„Édes anyád küldött s ime itt vagyok“.

Az Úr Jézus Krisztus. Ép olyannak látja,

Mint ahogy művészek szokták festeni.

Szép, sugár alakján hófehér palástja;

Nézése fönséges, arca isteni.

Lehajlik hozzája, nyitott nagy sebére Szeliden ráteszi általszúrt kezét.

Gyöngéd érintésén beszikkad a vére,

Félelme és búja oszlik szerteszét.

Nyergébe segíti. Kardot, kantárszárát A kezébe adja: „Már sötét az est:

Nincs messze a tábor, bár lovad is fáradt, Szaporázd lépését, délnek egyenest“.

Fehér hómezőknek nincsen országútja,

Uttalan utaknak nincsen semmi jele,

Bátran vágtat mégis a huszár, mert tudja,

Van, ki rávigyáz most: a Krisztus vele.

Jóval elmúlt éjfél. Mozdul már a tábor.

A parancs kiadva: Éjjel támadunk.

Legyen most mindenki elszánt, erős, bátor, Fényes győzelemre virradjon hadunk.

Betoppan a huszár, pirosán, fehéren,

Piros volt a vértől, a hótól fehér;

Messziről kiáltja: „Megállj fővezérem.

Visztula hídjára ne menj semmiér’.“

Beteg huszár fekszik messze cseh kórházban, Mellén ott ragyog már az érdemjele.

S amikor vergődik makacs, forró lázban,

Csak azt hajtogatja: Krisztus volt vele.

Az édes anyjának Krisztus megígérte,

Hogy amikor hívja, mindig megjelen;

Véres hómezőkre a Krisztus jött érte,

Itt virraszt mellette mindig éjjelen.

KERSÉK JÁNOS

IV/rO^sTT PTP^yí'TT A RER FÖISKOLAI NYOMDÁBAN kis jószef IVlvJO I PÁPAI REF, ESPERES-LELKÉSZ ÁLTAL IRT

EGYHÁZI BESZÉDEK AZ 1914. ÉVI VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN

ÁRA 3-40 KORONA. MÁR MOST MEGRENDELHETŐ KIS TIVADAR KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN PÁPÁN. POSTAFIÓK 12. SZ. BÁRHOL MEGJELENT KÖNYV o°o KAPHATÓ KÖNYVKERESKEDÉSEMBEN, FÖ-UTCA 21. SZÁM. 0°o