Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-13 / 50. szám

50. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 409. oldal. Itt lett sajátjává az élet boldogságának a másik biztosítéka is: Megelégedni kevéssel s örülni tudni minden kicsiségnek, amit a sors azon a kévésén felül juttat számunkra. Azok az egyszerű, falusi tanítói lakások már sok boldogságnak voltak szülőhelyei. Fiai megismerik a nélkülözés nélkül való, tisztes szegény­séget s lelkűknek ezt a védő paizsát az élet minden viszonyai közé magukkal viszik. Amit a szülői háznál, a nagy családdal megáldott és sok gonddal küzdő szülők körében látott, azt tapasztalta a sepsiszentgyörgyi székely Mikó-kollégium­­ban is, ahol középiskolai tanulmányait végezte. Az intézet, mint a többi erdélyi középiskola is, a magyar nemzeti eszme, a hazafiság szolgálatában áll. Az ő leikébe is beleoltotta az emberszeretetet s a lelki­­ismereti szabadságot. Nyolc esztendő alatt mindennap az Apáczai lelkes magyarsággal párosult tudomány­­szeretetének s a Körösi Csorna akadályt nem ismerő kitartásának a szelleme szólt hozzá. Ott lebegett körülte az intézet nagy jóltevőjének: gróf Mikónak a szelleme is. Ezek mindig arra ösztönözték, hogy tanul­jon, iparkodjék s legyen méltó az alma mater nagy hagyományaihoz. Ő csakugyan méltó is volt, mert egész gimnáziumi tanulmányai alatt első tanuló volt s az érettségi vizsgát is jeles eredménnyel tette le. Egészséges gondolkozásmódjára vall, hogy amikor a pályaválasztás nagy kérdése állott előtte, nem tett úgy, mint a legtöbb ifjú szokott tenni, aki azt mondja: „Akármi leszek, csak az nem, ami az apám“. Az édes apja példá­ján bizonyára látta a tanítói pálya nehézségeit; de meg tudta érezni annak jó oldalait is. A tanári pályára lépett. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott végezte. Szorgalmasan tanult itt is, az elsők között járt itt is. Doktori értekezésének tárgya Dobó a magyar költé­szetben volt. Igazán különös, hogy ő, az egyébként igen békés ember, ha írt, mindig harcias tárgyakról irt. Jó hírét igazolja az a körülmény is, hogy amikor tanulmányait bevégezte s a tanári oklevelet megszerezte, a kolozsvári ref. főgimnáziumnál kapott alkalmazást. Azonban állását csak egy tanéven át tarthatta meg, mert a következő tanévben be kellett vonulnia katonai szolgálatra. Önkéntesi évét Kolozsváron és Brassóban szolgálta, mely utóbbi helyre a német nyelv elsajátítása céljából ment. Itt is megállotta helyét: zászlós, utóbb hadnagy lett. Intézetünkhöz a katonaságtól 1910 október elején jött. Öt pályázó közül alkalmazta főhatóságunk, bár előzőleg senki sem ismerte közülünk; de addig végzett tanulmányai s okiratai a legjobbat Ígérték. Föltevé­sünkben csakugyan nem is csalódtunk, benne azt kapta intézetünk, amit vártunk: tudományosan képzett, lelkiismeretes, jó tanárt, akinek mindene az iskola volt. Nemcsak tanári kötelességét teljesítette a leg­nagyobb buzgósággal, hanem a maga továbbképzé­sére is igen nagy gondot fordított. Egyik nagy szünidőt Berlinben töltötte, hogy német nyelvi ismereteit gyara­pítsa. Nagy érdeklődéssel foglalkozóit Petőfi pápai szereplésével. Utolsó dolgozata is erről szólt. Szinte predesztinálva volt a családi életre, melynek csendes boldogságát a szülői háznál volt alkalma látni és tapasztalni. Ez év junius 29-én megnősült. Elvette azt, akit igazán szeretett s akiről tudta, hogy őt is szereti. Az esküvő után elvitte feleségét oda, ahová az élet útjára kiindult: szülőihez. Itt töltötték napjaikat igazi boldogságban. De boldogságuknak nem örülhettek sokáig. Alig egy hónapra az esküvő után, a részleges mozgósításkor be kellett vonulnia ezredéhez, a székesfehérvári 17-ik honvéd gyalogezredhez. Egy darabig Székesfehérváron volt, majd az északi harc­térre került. Tíz csatában vett részt, inig szeptember 24-én a harctéren szerzett súlyos betegség következ­tében a galicziai Komancán meghalt. Ott temették el bajtársai egy magas fa tövében, melynek levelei az ősszel már az ő frissen hantolt sírjára hullottak. Róla is elmondhatjuk: „A szív, mely oly hőn dobogott honáért, idegen földben porlad el; a fű, mely sírja fölött nő, idegen külsejű“. Halálának híre mindjárt eljutott hozzánk; de nem adtunk annak hitelt, mig november elején bajtársainak gyászjelentése megerősítette a szomorú hirt. A hir megbizonyosodása mindnyájunkat gyászba­­borított, akik összeköttetésben voltunk vele; a leg­nagyobb gyász mégis azoké, akik legközelebb álltak szivéhez: szülőié, testvéreié s korán özvegységre jutott feleségéé. Kimondhatatlan fájdalmuk enyhítésére a Perikies hires halotti beszédének szavait intézem hozzájuk: „Mély gyászotok mellett tartsátok szerencsének, hogy neki a legszebb halál, nektek pedig a legtiszteletre­méltóbb gyász jutott osztályrészül. Tudom, hogy nehéz titeket erről meggyőzni, kiket a mások boldogsága ismét és ismét emlékeztetni fog arra, aminek egykor ÚJ KÖNYVEK ! MOST JELENT MEG ! SZEPESSY: VIRÁGOS VONATTÓL A VÖRÖS KERESZTESIG (HARCI DALOK) P- K. DR. MADAY: A HÁBORÚ ÉS A BÉKE SZOCIOLÓGIÁJA —60 f. HERMANN JASEN : A CSATATÉR ÁRNYAI (DÁN REGÉNY) ! ......* — 80 f. ' ORION: IÓSLATOK A VILÁGHÁBORÚRÓL ÉS ANNAK KIMENETELÉRŐL —70 f. AZ EURÓPAI HÁBORÚK SZÍNTEREI (TÉRKÉPEKKEL) P50 K. DIPLOMATA: NAGY DOLOG A HÁBORÚ ... 5 - K. VILÁGHÁBORÚ KÉPES KRÓNIKÁJA, HETENKÉNT EGY FÜZET JELEN1KK MEG — 24 f. KAPHATÓK KIS TIVADAR KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN PÁPA, POSTAFIÓK 12. \ '

Next

/
Oldalképek
Tartalom