Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-06 / 49. szám
Huszonötödik évfolyam. 49. szám. Pápa, 1914 december 6. DÜNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős *= szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4‘50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. MEDDŐ ADVENT. D 9 BETLEHEMI mezőn már elfelejthették A az angyalok énekét. Egy-egy öreg pásztor mesélhetett ^ D csak róla este a pásztortüzeknél, de talán már maga is azt hitte, mesét mond. A judeai pusztából pedig csodás hirek jöttek városokba, falvakba. A hírre éhes, idegizgalmakra áhító nép tódult a pusztába — látni. Hallottak olyan emberről, aki megveti élvezeteiket, aki csakugyan kint él a pusztába s szava is úgy elüt az eddigi tanítók szavától. Mi természetesebb, mint ez a nép, melynek képzelme és irodalma, történeti-múltja és vallása telve van prófétákkal, jelenje pedig élv-vággyal haszonleséssel, olcsó dicsőséggel, csak megélvezni akarva mindent legyen az szent vagy fertelmes, isteni vagy borzalom keltő, látványosságra éhesen siet a pusztába. Két oka is van e sietésnek. Az egyik az, szeretné látni magát az ember, hogy milyennek kell lennie, mert érzi, hogy a próféta szájából csak azt hallhatja. A másik az, milyen volt a mult, a nagy, a dicső múlt, mikor nem szélingatta nádszálak, de férfiak álltak az élet vezetőiül — akik közül egy most itt van. Ide hozta őket a kíváncsiság, mint ahogy az ember szinházba megy, ha egy ideg-feszítő darab Ígérkezik. Szegény Keresztelő, látványosság lett e gonosz és fajtalan nemzetség szemében, egy bizonyos fajta eszthetikai élvezet tárgya, amely eszthetikai élvezet csak perverz emberekben szokott kifej-MÁTÉ 17t.: MIT LÁTNI MENTETEK KI A PUSZTÁBA. lődni és eszmény nélküli korokban és szivekben, amikor minden csak élvezet tárgya, még az igazság is csak egyéni, mikor az egyén élvvágya határozza meg valaminek a szépségét, jóságát s igazságát és értékes voltát. Mi ez más, mint mulatságkeresés, unaloműzés, egy darab üres lét, üres existencia kitöltése. Az ilyen advent meddő, melyben a próféta vagy az igehirdető csak látványosság, melynél csak egy van még borzasztóbb, ha maga a próféta is látványosságra törekszik. De Keresztelő nem látványosság volt, hanem itétet. Maga Krisztus adja életére a legfenségesebb dicséretet: „Mit látni mentetek ki? Olyan nádszál embert láttatok, mint magatok?! Ő nem mocsárból nőtt, nem hajthatja, ingathatja ideoda az élvezetvágy, királynál erősebb, ha teveszőrbe öltözik is. Halljuk-e Krisztus háromszor megismétlődő szavát: „Mit látni mentetek ki?!“ „Istentől küldött ember ő“ (Ján. le.) kiről Írva van: „ime én elküldöm az én követemet, aki megkésziti előtted az utat“. Tehát ö jár Krisztus előtt. Ahova Krisztus beteszi lábát, ott már Keresztelőnek meg kellett fordulnia, ott már ismerőssek a lelkek, a puszta, a magány, a bünbánat, a megtérés prófétájával. Ahol Krisztust várják, ott már Keresztelő jár. Ahol Keresztelő csak látványosság, ahol csak nézik, vagy borzadoznak tőle, onnét Krisztus nagyon messze van, ahol csak látni mennek a pusztába őt, azoknak mondja: „mérges kígyóknak nemzedékei“, azoknak mondja: „a
