Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-01 / 5. szám

Huszonötödik évfolyam.

5. szám.

Pápa, 1914 február 1.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL.

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. =

Megjelenik minden vasárnap.

Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4’50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők.

ANTAL GÁBORT SIRATÓ ÉNEK.

IRTA: SZABÓ IMRE IV. ÉVES PAPNÖVENDÉK.

„Jaj, de árván maradt a nagynépű város“,

Fejünk felett jaj de barna felhő szálldos . . . Könnyünk elapadt már — már reményünk sincsen, De meglátogattál Jehova Nagy Isten! .. .

Oh erős szívűek, — ha még könnyetek van S reménységgel láttok e vak borulatban,

Sírjatok miértünk — gyengékért — egy könnyet; Ne vedd vétkűl — Uram ! — mi gyöngeségünket, Akaratod látva, imádva leomlunk,

Kis hitünkben mégis, sírván könnyet ontunk. Lehullva előtted, zokogva bevalljuk: Gyászruhánkban is csak — magunkat siratjuk . . .

Libánon hegyormán megrengett az erdő,

Zúgó vihar támadt, cédrusfát tördelő,

•Libánon cédrusa, dísze, koronája Megroppan derékban, tövestől kivágva. Dombtetőkön némán rendülnek a tölgyek, Fenyvesek sírása tölti be a völgyet.

Széles nagy rónákról gyászcsapatok jönnek,

Tépett fátyoléval síró özvegyeknek.

Feketébb a tornyok nagy fekete fátyla,

Könnyes szemünk mégis csak az erőt látja; Dőltében láttuk meg, mily nagy teret tölt bé, Dőltében az Erőt, mely mégis kidönté.

Erősek erejét s „ama nemes harcot“,

Lába alatt kételyt, vállán hitet tartott.

Dereka övezve igazlelkűséggel,

Mellvasát hazugság nem ronthatta széjjel.

Saruja az Ige, búsan-búgó hangja Olajégőt vivő békesség galambja.

„Hitnek pajzsát“ balja védelemre készen,

Jobbja „Lélek kardját“ forgatja merészen.

Sem földön, sem égben, sem szívben, sem agyban, Sem nyilt munkatéren, sem rejtve titokban Nincs más cél, ez egy csak, — amiért kiége:

Az egy igaz Isten nagyobb dicsősége.

Jel. III. 12.

Emberi erővel, ily gigászi harcon Nincs, aki megálljon, nincs, aki kitartson.

Kicsi falucskádban mikor s ki hívott el ?

Nébo hegy csúcsára ki vezethetett fel ?

Nem gyözheté föld le, a lélek előtör ...

Lenni kellett benned isteni erőkből!! Jeruzsálem lányi ne ontsatok könnyet,

Bánatnál a vigasz erősebb és könnyebb ;

Bár ezer gyökérszál kötötte a földre,

Ezerszer erősebb az, aki kitörte :

Az, aki kitörte, az, aki elvette,

Itt maradt vigasszal, balzsammal helyette.

Aki győz, kit az Úr hűségesnek talál,

„Nem árthat már annak a második halál!“* Libánon ormáról nagy cédrusfát visznek, Oszlopúl házába az erős Istennek.

Rajt’ rejtve titokban irása nevének .. . Oszlopsorok mintha zsoltárt zengenének.

Nem dől ott ki oszlop, nem porlik idővel,

Áll örökkön s újjal nem cserélhető fel, Századok letűnnek, ezredek rohannak, Romboló erővel, mégsem árthat annak Századok futása, ezredek tűnése;

Fényesebb lesz a név, mely reá van vésve.

Fellobban s kihamvad az Úr csipkebokra .. . Ráül az enyészet időkre, korokra,

Fátyolra, a könnyre, a sírra, a rögre,

Öröm a bánatra, zöld moh’ a kövekre.

Nem örök a bánat, tekintsetek rája,

Férfiak előre, ifjak a nyomába.

Ne sírjatok érte, nem vész nyoma annak, Vetésin unokák még vígan aratnak.

Akik elsiratták, már ezután áldják Az erős Nagy Isten e predesztináltját;

Kiben magassággal egyesülve mélység: Véneknek erő ez, ifjaknak reménység.

* Jel. II. 11.