Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-15 / 46. szám
Huszonötödik évfolyam. 46. szám. Pápa, 1914 november 15. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI református egyházkerület hivatalos közlönye. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4‘50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. LUTHER 95 TÉTELE MA.* ATHEOL. AKADÉMIAI ÖNKÉPZŐKÖR REFORMÁCIÓI ÜNNEPÉLYÉN A PÁPAI TEMPLOMBAN ELMONDOTTA: SZABÓ IMRE FŐISK. SZÉNIOR. VÉRTANUK ÜNNEPE vértanuságra buzdítás, hogy utánozni ne kételkedjünk azt, amit örömmel ünnepiünk. E mai ünneplésünk, mely talán még sohasem volt olyan érett mint ma, a reformáció megélésére, mert sohasem volt olyan öntudatos a jelen tarthatatlansága — mondom — e mai ünneplésünk nem alkalom a reformáló erők alól való kibúvásra, hogy azoknak hizelegve s azok előtt zászlót hajtva, másokat megcsalva, magunkat is a megreformált életek közé sorozzuk. Mert éppen az ilyen fényes reformációi ünnepeknek mutatkozik ma keserű gyümölcse nálunk is, másutt is. Ugyanis kihagytuk eddig a reformációból magunkat s mig a reformátoroknak gyújtogattunk szóvirágaink káprázatos fényét, magunk nem a reformátori erőkről táplálkozunk, de a reprezentáció-képen gyújtott önnön ünnepi világosságunkban jártunk s valahogy a reformátorok utánzása kicserélődött a velük való dicsekedéssel. Óh ez a mód könnyebb is látványosabb is, de annál üresebb, mert a reformátorok nem azért éltek, hogy ünnepelje őket az utókor, de azért, hogy utánozni ne restelje, ne kételkedjék s ne vonakodjék azt, amit bennünk ünnepel. Október 31-ét ünnepelni a legkönnyebb, emlékbeszédet mondani a leghálásabb ; de magát e napot teremteni s azt újra meg újra, évről-évre, egyénrőlegyénre újra teremteni, Luther leikéből valamit megérezni, azt hétköznapi munka programmá téve, elvvé, eszménnyé, kötelességgé, lelkiismereti kérdéssé tenni, a legnehezebb feladat e világon, mert ez mindenkinek életébe kerül, egy megformált életbe, melyben a régi eszmények porrá omlanak, a régi világ, mint Atlantis elsűlyedt az ismeretlenségbe, mely egy barátot az emberiség örök emlékezetébe emel s egy duskálkodót, egy elbizottat önkéntes lemondás által koldus sorba * E közfeltünést keltett szép beszédre külön is óhajtom felhívni az olvasók figyelmét. Szerk. állíthat. Annyira nehéz ez, hogy mi magunk el sem végezhetjük, akkorra hit kell e napba, egy október 31-ike átéléséhez, mely önmagát szolgaságba tudja adni az igazságért s annyi Szentlélek ez ünnepbe, mely képes megnyitni szemeinket, a magunk érdekigazsága felett való isteni igazság meglátására. Szentlélek nevelője az ilyen napoknak, aki nem ünnepeket, de eseményeket s embereket teremt. íme két jelentős mozzanat e napban, Szentlélek s az ember s e kettő találkozása e nap s e kettő találkozásának eredménye 95 tétel. 95 tétel! Minden iskolás gyermek tudja, de belőle egy tételt is elfogadni minő más világot teremtene. Tudjuk, hogy a 95 tétel tiltakozás a bűnbocsátó cédulák ellen, a pápa bűnbocsátó hatalma ellen s szelleme a hit által való megigazulás. De hogyan jutott el Luther az igazságra s ha eljutott, hol vett bátorságot a szólásra? Jól nézzünk bele e dologba, az eseményekbe, az emberekbe egészen a szivéig. A bűnbocsátó levelek ellen való tiltakozás gyökerét nem Luther jellemében kell keresnünk, hanem az evangéliumok szellemében. Kell keresnünk a 95 tétel első pontjában, mint személyes lelki élményben, kell keresnünk a bűnbocsánatot kereső ember igazság, bizonyosság után való vágyakozásában, továbbá abban a szent és szenvedélyes örök emberi törekvésben, mely a kebelben élő Istenarcnak, mint ideálnak a valóságban megtestesülést keres, ott kell keresni a lelkivilág uralomvágyában, a léleknek a test fölött való igényeiben, kell keresni az isteni elvnek, a szeretetnek ama missionárus jellegében, mely az igazságot, melyhez mindenkinek joga van, minden ember szivébe beakarja vinni, kell keresni bent — hogy balgatagul szóljak — az Isten világnézetében. Csalódik az, ki a reformációban is csak emberi mozgalmat lát, bizonyos gazdasági átalakulásokat észlel s egy kis barát féktelenségét. Ezt azt [a
