Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-25 / 4. szám
4. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 33. oldal. kát be kellett vezetnem. Velem rendelkezett a törvény, felettes hatóságaim, ezek rendelkezéseit tehát kötelességem volt végrehajtani, mert megesküdtem arra, hogy a törvényt megtartatom és megtartom. Nem mondom, voltak rám nézve tövisei is az esperesi széknek, épp ezért, mert ily nehéz dolgokkal kellett megküzdenem. De kijelentem most, az Isten szíve előtt, hogy engem animozitás soha nem vezetett, kijelentem, hogy lelkésztestvéreimet szeretettel öleltem keblemre a tanítókkal együtt. Mindig arra törekedtem, hogy az egyház javát munkáljam. Mennyiben sikerült ez, nem vagyok hivatva elbírálni, ott vannak tetteim, cselekedeteim. Ha valamiben csalódott az ember, ha valamiben tévedett az ember, azt az ember tette, de szívem, lelkem mindig az egyházé volt és azé ma is. Mondhatom, hogy amint az esperesi székbe léptem minden animozitás nélkül, úgy innét minden gyűlölködés nélkül távozom, szeretettel, bizalommal, de őszinte önérzettel. Ha célom megvalósításában némi eredményt értem el, azt nem magamnak tulajdonítom, hanem a mennyei Atyának, ki nékem, gyenge beteg embernek adott elég lelki erőt; azután lelkésztársaimnak, kik a kor szavát megértve munkálkodtak, úgy hogy ma már folynak nálunk mindenek ékesen és jó renddel. De ha némi sikert értem el, köszönhetem azt még egy férfiúnak, aki elnöktársam volt, aki nemcsak száján viseli Krisztust, hanem szívvel-Iélekkel él és szolgál Őneki. Sokat köszönhetek én ezen férfiúnak, aki nobilis, nemes úr, kegyes férfiú, igaz tősgyökeres kálvinista, aki olyan közöttünk, mint szerető édesatya, ki szeretettel öleli keblére az egyházmegye minden tagját. És én büszkének vallom magamat, hogy oldala mellett működhettem 6 esztendeig, mert én tőle sok szépet, nemeset és jót, sőt — nem restellem bevallani — vallásos buzgóságot is tanultam. Amidőn most helyemet átadom az én szeretve tisztelt pályatársam, jó barátom, nagytiszteletü Juhász Lajos úrnak, aki — hiszem — méltóképpen fogja betölteni az esperesi hivatalt, mert működéséről évtizedek beszélnek, — még egyszer hálás köszönetemet nyilvánítva a szíves támogatásért esperességem ideje alatt Gondnok úr Öméltóságának, lelkésztársaim és a tanító uraknak és magamat továbbra is a mélyen tisztelt Egyházmegye jóindulatába ajánlva: elhagyom székemet és felkérem utódomat, hogy foglalja el az esperesi széket és az esküt tegye le.“ Az új esperes az eskü letétele után székét elfoglalván, megtartotta székfoglaló beszédét, melyben megköszönte a kitüntető bizalmat és működésében az egyházmegye tagjainak szíves támogatását kérte. Majd az egyházmegye nevében Sárközy Aurél gondnok, a tanítói kar nevében pedig Zarka István üdvözölte a beiktatott esperest, akit arra kért, hogy ő is legyen a tanítóknak valódi atyja, miként volt elődje. Az új esperes biztosította a tanítói kart, hogy a tanítók érdekeit mindenkor szívén fogja viselni. Az újonnan választott tanácsbirák Nagy István és Ponoczky Endre urak szintén letették a hivatali esküt. Végül a küldöttek megválalasztása és a bizottságok megalakítása következett, melynek megtörténte után a közgyűlés véget ért. Délben a nógrádverőczei kaszinóban ünnepi közebédre gyűltek össze a közgyűlés tagjai. Felköszöntőkben nem volt hiány. Először a volt esperes: Oroszy Jenő úr emelte poharát gondnok úr Öméltóságára, majd pedig az új esperest éltette gondnok urunk, az új esperes viszont Öméltóságát köszöntötte fel. Az új tanácsbirákat: Nagy István és Poroczky Endre urakat, Kallós János ügyész és Oroszy Pál újonnan választott számvevő urat a volt esperes : Oroszy Jenő úr üdvözölte meleg, őszinte szavakkal. Gondnok úr Öméltósága nővérének, továbbá nejének az egyházmegye tagjai üdvözlő táviratot küldtek. A közebéd igen lelkes hangulatban a késő délutáni órákban ért véget. Vegyes közlemények. Gyászünnepély. Dr. Antal Gábor emlékezetére gyászünnepélyt tartott nőnevelő-intézetünk január 18-án délelőtt 11 órakor. Közének után Kis József mondott imádságot, dr. Körös Endre igazgató kedves, drága emlékekben gazdag beszédben rajzolta a nagy halott egyéniségét. A megható ünnepélyt közének zárta be.
