Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-11 / 41. szám

41. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 339. oldal. mint ezeknek a meggyőződéseknek a történelem és a pszichológia igazolása mellett rendszeres kifejtése. Igyekezzünk tehát ily értelemben Vallásosak lenni; egyházunk kicsinyeit ilyen tapasztalatok szerzésére elvezetni, a vallásnak ilyen felfogására megtanítani. Ez a vallástanítás problémájának kulcsa. Egyházunk tag­jaival láttassuk meg, hogy külsőségek, élettelenségek, üres formalizmus, a vallásnak helytelen felfogása pusz­tít közöttük; vezessük őket Krisztushoz. Ö megmutatja, merre keli menni. Ez az üres templomok nyitja. Theológiai képzésünk lássa meg a tudományokban, hogy a hit akció, mozgás Isten felé az élő Krisztus által — s ezt ültesse át Isten leendő szolgáinak a szívébe is, az öntudatába is, az akaratába is. „Kövess engem!" — mondja Jézus. „Jer és lásd meg!“ — szól a tanítvány. TEMPOMSZENTELÉS SZŐNYÖN ÍÖKRE felejthetetlen napja lesz a szőnyi ref. egyháznak szeptember 6-ika. Ekkor adta át rendeltetésének teljesen újjá alakított, új ha­rangokkal, orgonával, szószékkel és padok­kal felszerelt templomát. Az ünnepély fényét emelte, hogy főtiszteletü Németh István püspök úr, nagyságos Szabó György egyházmegyei gondnok úr, nagyságos Konkoly Thege Béla egyházkerületi tanács­bíró úr és nagyt. Dózsa József egyházkerületi tanács­bíró úr is megtisztelte az egyházat megjelenésével. Az ünnepély reggel fél 10 órakor kezdődött, amikor is az új harangok hívó szavára az ünneplő közönség a templom előtti téren összegyülekezvén, a felavatásra felkért lelkészek főtiszteletü püspök úr és Czike Lajos esperes s szőnyi lelkész úr vezetésével kivonultak a lelkészlakról, hogy teljesítsék a szőnyiek régi kívánsá­gát; átadják rendeltetésének az Isten házát és annak felszerelését. A lelkészek megérkezése után a gyülekezet a XC. zsoltárt énekelte, melynek végeztével Czike Lajos espe­res és szőnyi lelkész ismertette a templomépítés tör­ténetét, megemlékezvén arról a körülményről is, hogy míg mi örömünnepet ülünk, addig sokan közülünk, kik oly szép reménnyel és jóleső érzéssel szemlélték a készülő templomot, most a hazáért ontják vérüket; s a kulcsot főtiszteletü püspök úrnak átadván, felkérte, hogy nyissa meg a templomot. A mélyen megható és mindenki szemébe könnyeket csaló beszéd elhangzása után püspök úr megnyitván a templom ajtait, a gyülekezet szívéből önkénytelenűl előtört a dicséret: „lm, béjöttünk nagy örömmel, Fel­séges Isten ..." Az ének elhangzása után nagytiszteletü ifjú Czike Lajos egyházmegyei jegyző és tanácsbíró lépett az Úr asztala elé s ki a tőle megszokott ékesszólással, min­den tekintetben teljesen sikerült beszéd kíséretében avatta fel az új harangokat és orgonát. A várakozás tetőpontra ért. Mindenki a gyönyörű felavató beszéd hatása alatt állt még, midőn a meg­szólalt új orgonán felhangzott a XXXIII. zsoltár dal­lama s a gyülekezet, most már orgonakisérettel, „szép hangicsáló szerszámokban" mondott ékes verseket a Mindenhatónak. A templom tulajdonképeni felszentelése az éneklés végeztével kezdődött, midőn főtiszteletü püspök úr a szószéken megjelent, hogy felavassa és rendeltetésé­nek átadja a teljesen újjá alakított Isten házát. Felavató beszédében találóan kimutatta a templom rendelteté­sét s hogy ezen rendeltetésének megfelelhessen, ki­mutatta azokat a kellékeket is, melyekkel a gyülekezet minden tagjának bírnia kell. Szívből származó és szív­hez szóló imádság keretében kérte Isten megáldó és megszentelő kegyelmét az új templomra. A nagy hatást elért és a gyülekezet szívébe mélyen bevésődött felavató beszéd és ima végeztével Czike Pál egyházmegyei tanácsbíró szép szertartási beszéd kísé­retében keresztelt. Ismét megszólalt az orgona s a 234-ik dicséret éneklése alatt eltávozott a templomból a nagyszámú másfelekezetü közönség s kezdetét vette az úri szent vacsora kiszolgáltatása. Az ünnepélyes alkalomhoz illő szertartási beszédet nagytiszteletü Szűcs Dezső mező­földi esperes mondotta, ki összekötvén az aratás ál­dásáért és jelen ünnepélyes alkalomért való hálánkat, a megújított templomban, a szent és kegyes élet fel­tétele alatt hirdette a bűnök bocsánatát s a törödel­­mes megtérni kívánó lelkeknek Vargha Sándor segéd­lelkész segédletével, osztotta az új kenyér zsengéjét. Az ünnepély bezárásaként a gyülekezet az első di­cséret 7-ik versében kérte Isten további megáldó ke­gyelmét. * * * Ez volna a szőnyi templomszentelés rövid ismerte­tése ; de amidőn erről megemlékezem, lehetetlen meg­feledkezni arról a munkásról, akinek vezetésével a A vidék legrégibb és legnagyobb cipőüzlete. Alapíttatott 1864-ben. anheim Armin ezelőtt Altstädter J. cipőraktára YW PÁPA, Kossuth Lajos utca 32. sz. ▼ Mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nem* csak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. Beteg és szenvedő lábakra (orthopád-munka) kiváló gondot fordít. Raktáron tartok mindennemű saját készitményü úri-, női- és gyermek-cipőt. <1 C.-----3 O Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász-cipőit és csizmáit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom