Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-16 / 33. szám
Huszonötödik évfolyam. 33. Szám. Pápa, 1914 augusztus 16. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. IMÁDKOZZUNK! — Köznap reggeli imádság háború idején. — Új napra virradtunk; legyen áldott érte a te neved, Istenünk! Otthonunkban, megszokott ágyunkban, az álom karjai közt kipihente magát testünk, lelkünk. Nyugalmunkat, álmunkat nem zavarta semmi. Se gonosz ember, se vészharang, se vihar. És mégis olyan unott a testünk, olyan levert a lelkünk ! Únott és levert; ah ! mert az este csak úgy, mint a reggel; a lefekvés csak úgy, mint a felkelés oda röppenti gondolatunkat a harctérre; azokat teszi a szívünk közepébe, akik az ellenséggel szemben állva, kockára tették életüket: a férjet, az apát, a fiút, a testvért; a mi véreinket. És az a gondolat, hogy ők talán a szabad ég alatt, kemény földön, le sem vetkőzve, fegyverek zajában alhattak csak valamelyest; vagy talán virrasztva, nagy felelősség mellett őrködtek, kitéve a halál leskelődésének; vagy éppen az éj leple alatt voltak kénytelenek menekülni üldözőik elől, — ah, ez a gondolat úgy elbúsít, úgy lever bennünket ! Pedig még nem is ez a legrosszabb, ami történhetett velük. Hátha megsebesülve, égő fájdalmakkal vergődnek élet-halál között, ellenséges, idegen földön. Idegen földön, hol nincs, aki szelíden megsimogassa feldúlt arcukat, édes szóval vigasztalja szívüket, táplálgassa reménységüket és üdítő italt, csillapító orvosságot nyújtson elepedt testüknek. Hátha rájuk nehezült ónsúlyával a teljes elhagyottság tudata, a kétségbeesés. Sőt talán ki is lehellték már lelkűket a mi szeretteink és ott hevernek hulláik, hol harci dob és kürt, puskák ropogása, ágyuk bömbölése a halotti harangszó, a halotti ének. Ah! ezek a gondolatok, ezek a lehetőségek, mint szörnyű rémek kisérnek és ijesztgetnek bennünket. Elveszik álmunk édességét és el nyugalmunk üdítő erejét; ezért vagyunk reggel is, az éjszakai nyugalom után is, únottak és levertek. Bármint legyen is, nekünk nincs módunkban, ha a szívünk meghasad is, nincs módunkban, hogy segítsünk a mi kedveseink, véreink, harcos honfitársaink aggasztó, kínos helyzetén. Egyedül csak Te vagy erős és hatalmas őket megsegíteni, a halál torkából megmenteni, -erős, hatalmas Isten ! Téged kérünk ezért sok nehéz sóhajtással, könnyhullatással, vedd oltalmadba a mi drága véreinket. A harcok után, miket vívniok kell, adj nekik bátorságos pihenést. Csekély pihenésük üdítő erejét sokszorozza meg jóságod ! Álmukat a kemény földön édesítse meg vitézségük dicsfénye. Ne engedd, hogy izmaik erejét, akaratuk elszántságát megőrölje, lelkesedésüket lelohassza csaták elvesztése, vereségek sorozata ; sőt megmegújuló diadalaik, a szakadatlan harci dicsőség avassa őket hősökké, kiknek akaraterejét csak fokozza a feltornyosuló nehézségek nagysága. Terjeszd ki fölöttük oltalmadat védő paizsul és hiúsítsd meg ádáz ellenségeik gyilkos szándékait. Ha pedig talán már ott sajogna testükön
