Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-12 / 28. szám

28. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 233. oldal. bentlakás dija (fűtéssel, mosással, fürdéssel és világí­tással együtt) 300 korona. Még 260 korona ráfizetés ellenében bárki külön szobát is kaphat. Az inter­nátusba theológusok, jogászok és bölcsészek egyaránt felvétetnek és pedig felekezeti különbség nélkül. Az internátus tagjai a debreczeni kollégium „felsőoktatási intézeté"-nek összes jótéteményeiben részesülhetnek. Jótéteményes helyekért a kérvényeket alantirt inter­­nátusi igazgatóhoz augusztus 20-ig kell benyújtani; nem jótéteményes helyekért azonban u. o. szeptember 10-ig lehet jelentkezni. Az internátus tagjai ezentúl -is részesülnek a debreczeni kollégium főiskolai tanulók segítésére rendelt, eddig is meglévő valamennyi ala­pítványának jótéteményeiben, s szabadon használhat­ják a kollégium tudományos gyűjteményeit. Ezenfelül lelkész- és tanár-jelölteknek a lelkészi és tanári vizs­gálatok követelményeinek megfelelő kurzusokat rendez a kollégium „felsőoktatási intézete“. Szerkesztői üzenet. J. Á. Még egy kis türelmet kérek. F. S. N-r., D. K. J. L., Drávái, H. és S. Debreczen ; Cs. E. N-s. Megérkeztek; kö­szönet ! Hivatalos rész* Pályázat. A pápai református egyházmegyében levő Magyar­­szentkirály-Csesznek (Veszprém m.) református egyház­­község lelkészi állására pályázatot hirdetek. Javadalom : négy szobából álló lakás, a szükséges melléképületek­kel és kerttel. Egy egész telek föld; erdő és legelő illeték; 10 p. m. búza, 41 p. m. rozs; Varsányból és Szentlászlóról minden pár ád V4 mérő rozsot. Kész­pénzt ád Szentkirályról és Csesznekről minden pár egy koronát, Varsányból és Szentlászlóról minden pár 40 fillért. Tüzelőfa kemény fából 12 öl. A telekhez jár két drb., összesen 6 hold rét. Cseszneken is van 2 hold föld a lelkész használatában. Egy mázsa hús, egy mázsa só, 20 font faggyú és egy font bors. Még a szentkirályi határban van egy káposztás kert és a legelő felső részéből egy darab kétmérős és egy darab egymérős föld. Félhold szőlő és egy gyümölcsös kert. A lelkészi földre minden vonós marhával biró gazda egy-egy szekér trágyát vitet a maga udvaráról és a lelkész udvaráról is kihordatja a trágyát az egyház. Stóla az egyházkerület rendelése szerint. Sátoros ünnepeken adakozás a szokás szerint. A közmunka és a trágya meg van váltva 210 (kettöszaztiz) koronával. A tüzelő­fát a gyülekezet tagjai az eddigi szokás szerint felvág­ják. Kongrua 139 kor. 28 fillér. Az állás azonnal el­foglalandó. Pályázni kívánók kérvényüket lelkészi oklevelük­kel és a saját esperesük által a pályázati hirdetés köz­lése után láttamozott szolgálati bizonyítványokkal fel­szerelve augusztus hó 4-ig Kis József espereshez küld­jék Pápára. Kelt Pápán, 1914. julius 11-én. Németh István püspök. Pályázat. A pozbai református kántortanítói állásra pályá­zatot hirdetek. Fizetés a javadalmi jegyzőkönyv sze­rinti értékeléssel az egyháztól 674 K; a megfelelő hiány fizetéskiegészítéssel lesz pótolva. Az egyház a lehetőség határain belül kész emelni a fizetést. Orgo­­názás megkívántatik. Faiskola kezelésért külön díjazás. Kérvények július 30-ig a barsi református egyház­megye esperesi hivatalához küldendők Alsószecsére. Pózba, 1914. július 5. Bihari Kálmán isk.-széki elnök. Pályázati hirdetmény. A dunántúli református egyházkerület pápai nő­­nevelö intézetének polgári leányiskolájánál megüresedett polgári iskolai segédtanítónöi állásra pályázatot hirde­tünk. Pályázhatnak olyan református vallásu tanítónők, akik természettudományi, mennyiségtani szakcsoportra és tornára polgári iskolai képesítéssel bírnak. A meg­választandó tanítónő köteles szaktárgyait heti 20 órán tanítani s ezenkívül az internátusi felügyeletben az igazgatóság által megszabandó módon a többi tiz bent­lakó tanítónővel együtt résztvenni. Fizetése teljes el­látáson és az internátusbán lakáson kívül évi 800 K (ezernégyszáz K nyugdíjigénnyel) s öt évenként ötször 200 K korpétlék. Az állami rangsor szerint szabály­szerű időben (1400 K fizetéssel, 2000 K nyugdíj igény­nyel) a rendes tanítónők sorába lép, ha egy évi sike­res működés után az egyházkerületi közgyűlés állá­sában véglegesíti. A születési bizonyítvánnyal és oklevél­­másolattal felszerelt kérvények augusztus hó 1-ig a nőnevelő-intézet igazgatóságához Pápára küldendők. Az állás augusztus 30-án foglalandó el. Pápa, 1914. julius 2. Dr. Körös Endre s. k., Czike Lajos s. k., igazgató. főiskolai e. gondnok. Elsőrendű haranggyár, szerel a kitűnő Pozdech-féle rendszer szerint, mely annak idején ő felsége a király által két aranykereszttel lett kitüntetve. Mesekönnyü indítás, nem rezegtetl az állványt, még kevésbbé a tornyot. Csupán előnye van, hátránya nincsen. Mérsékelt árak, szolid kiállítás. Kedvező fizetési feltételek. Felülmúl minden eddigi szerelést. IlirkifQ Márton — harangöntő és .... dili lolvo JLTltli IIMI harangfelszerelő gyár Budapest, Rózsa-utca 51—53-ik szám ^latt. Alapítva 1868-ban. — mi ■ Telefon 77—51. sz. Kiváltai minden e szakmába vágó munkát, úgymint: elsőrendű harangok szállítását, régi harangok átöntését, régi harangok átszerelését Pozdech-féle forgatható öntött­vas-koronára, esetleg forgatható kovácsoltvas-koronára, kikopott csapok kicserélé­sét, stb. Készít fekvő és álló harangvas-állványokat jutányos áron. Költségvetéssel szívesen szolgák Jutányos árak, pontos és tisztességes kiszolgálás! Kívánatra saját költségemen utazom a hely színére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom