Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-28 / 26. szám
Hus zonötödik évfolyam. 26. szám. Pápa, 1914 junius 28. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4'50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. Üres templomok. Irta s a kaposvári lelkész! kör kutasí értekezletén előadta Keresztes Gyula kaposmérő-újlakí lelkész. — — Folytatás. — Az egyházi életben tehát mindenekelőtt a „mindenütt való prédikálásnak“ magasztos elvét kell minden irányban kifejezésre juttatni; vagyis az egyházi életnek, mint minden testületi életnek: a becsületes munka jellegét kell magán viselnie. A lelkipásztornak, kinek élete a népnek legkézzelfoghatóbb evangyéliuma, nem az a hivatása, hogy — bár maga nemében kitűnő is — egyházi beszéd-mintákból mesterségesen összeszőtt prédikációkat szónokoljon el akár legnagyobb hévvel vasárnapi V. ünnepi hallgatói előtt; mert ezeknek sokszor, a „bizanti változatlan, élettelen és kész Krisztusa“ a jelenkor szükségeit többé aligha elégítik ki; de nem is az, hogy egyházának, gyülekezetének életét kényelmesen vezesse azon a járszalagon, mely irodai asztalához van láncolva. Hanem keresse föl az életet; a reá bízottak mindennapi munkájának legapróbb részleteit is megismerve, apostoli pontossággal jelölje ki az utat, melyen egy keresztyén embernek, jelen viszonyok között, haladnia kell. Csak így lehet, ha az evangyélium szellemében feldolgozandó anyagot hívei mindennapi életéből meríti ki: egyházi beszéde lelkipásztori működésének koronája, s mindenkor alkalmi, igazán népszerű és úttörő a további nagy feladatok megoldásában. Csak így lehet minden egyházi beszéde egy-egy erkölcsi tükör, melybe a hallgató, lelki szemeivel beletekintve, fölismeri bűnös, Krisztus nélküli ember torzképét s lép majd a helyes útra, hogy a világot alárendelje valódi élete céljainak, hogy a keresztyénség szellemének megfelelő életformát és lényegének egész gazdagságát visszatükröző gyülekezeti életet hozzon létre. Szépen van ez leírva, csakhogy: nagy feladat! Sok hibát kell jóvátenni és sok mulasztást kell pótolni. Aztán a még — meg sem kezdett munkát eredményre vezetni? Hát: „a mély átalakulások nem lehetnek hirtelenek“; viszont: „a hirtelen átalakulások nem lehetnek mélyek11. Maradjunk az előbbinél, ami nem történhetik meg „hirtelen11, de nem is lehetetlen, mert: „labor assiduus omnia Vincit/“ Mi bizony jajgatni szoktunk, hogy az olyan, templomtól, Krisztustól elrugaszkodott lélekkel, aki kereken kimondja, hogy neki: se pap, se vallás, se menyország nem kell — kár is vesződnünk. És, hogyan lépjünk be az olyan házba, ahol — talán — becsapják előttünk az ajtót? Hát ez mentségnek, mentség; különösen addig, amig nehéz, de magasztos hivatásunk körében: a templomi szószéken és presbyteri gyűléseken túl egyetlen lépést nem tettünk s aztán ez a pipafüstös kifogás rossz szokásunkká vált: henyeségünk meztelenségét is vastag takaróval födi be. Én azonban úgy olvasom, hogy a „jó pásztor“ is elment, nyájtól eltévedt, báránykája után. Bizonyára hívogatta azt, — nos, ha a bárányka, szelíd hivogatására, szavát nem hallatta s így a „jó pásztor“ sem találhatta meg, hát: a bárányka vagy igen hibás
