Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-21 / 25. szám
204. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. egészséges gondolkodású embereket a betegség csiráinak kipusztítására ösztönzi, csak a kórosan elfajult nem küzd a kór ellen, sőt beteges, kóros felfogásuk oly életmódba űzi őket, amely csak még inkább rontja idegzetüket, mindezt főleg érzékileg züllött, idegbeteg embernél láthatjuk; Nietsche expressis verbis hirdeti: a pesszimizmus — ha az egyénnek feltűnni vágyásból magára nem erőszakolt póz — a testi szervezet elfajulásának kóros következménye s jelenti az életerő csődjét. Egészséges gondolkodású, erős akaratú ember sohasem lehet presszimista, megmenti ettől a bízó szeretet, példa rá Tompa Mihály, Reviczky Gyula. Játszanak a szavakkal, használnak idegen kifejezéseket, hogy az olvasó ezt meg nem értve, valami szépet, találót képzeljen; a neoimpreszionistákról ezeket írják: „Beteges érzékenységüek, minden érzésük gondolattá absztrahálódik viszont gondolataik érzéssé érzékenyednek!“ Tessék megérteni! Ady költészetét így jellemzik : „Ady Endre a rothadás bódító s rémesen gyönyörűséges vegetációját sarjadoztatja csodálatosan szép s finom költészetében.“ Lássuk csak mit tesz ez magyarul, vegetáció annyi mint növényzet, tenyészet tehát a rothadásnak növényzetét sarjadoztatja, a növényzet élőt jelent, a rothadás pusztulást; fogalmi ellenmondás van e kettő között: érthetetlen, a bódító csak a rothadás bűzére vonatkozhatik; ez tehát szép költészetet nem sarjadoztathat; rémesen gyönyörűséges szintén ellenmondás, a gyönyörű magához vonz, a rémes eltaszít, rémesen gyönyörűséges vegetációt, tenyészetet csak az elpusztuló testben nyüzsgők adhatnak, ez ugyan rémes, undorító, de sohasem gyönyörűséges ép érzékű emberre. A romlás, a pusztulás, a rothadásnak ezzel a költészetével, amely csak elvezeti az embert az élettől, a modern írók egyik kiválója, Babies Mihály sincs megelégedve, mert így ír: Valamit tenni kellene, valamit ami igazán kell, az életre kell, nemcsak ríni, ríkatni! Igaza van. Egy a teendő, hogy a művészet, irodalom, költészet ne elvezessen az élettől, hanem hozzá vezessen; minden irodalmi mű igazi szépségével, nemesítő hatásával erősítse a hit, a remény, a szeretet áldását, gyönyörét, a valódi emberi élet iránti szeretetet, mert ismétlem szép az élet, csak szem, csak normális emberi lélek kell hozzá, hogy azt meglássa. (Vége.) Tátrai kirándulás, J9Í4 május 29.—juníus 2-íg. Hajnali 3 óra. Az égen a csillagok most kezdenek halványulni; keleten már fényes csík jelzi, hogy a nap hamarosan teljes pompájában fog megjelenni. Mindenütt csönd van, csak a pápai pályaudvaron uralkodik szokatlan élénkség. Hogyne, hiszen most mennek a tanítónőképző-intézet növendékei kirándulásra a Tátrába. Mindenki beszél, tervez, előre gyönyörködik a szép vidékekben, melyeket még sohasem látott. Végre itt a beszállás ideje. Gyorsan elhelyezkedünk egy 111-ad osztályú kocsiban, a vonat megindul s mire a nap biborpiros fénnyel önti el a tájat, már hangos jókedv uralkodik a kocsiban. Pozsony az első állomás, gyorsan szedjük csomagjainkat, sietve szállunk be a reánk várakozó külön villamoskocsiba, mely a városon keresztül átvisz a másik pályaudvarra. Mindenkinek jól esik a forró kávé, de azért mindnyájan az órát nézzük, alig várjuk már azt az időt, mikor a gyorsvonat végigröpít bennünket a festői, meseszépségű Vág völgyén. Türelmetlenül nézünk ki az ablakon, izgatottan lessük a Vágót, majd az első várromot. A vidék mindig festőibb lesz. Végre már látjuk a Vágót, mely hol mellettünk halad, hol egy-egy szeszélyes kanyarulattal eltűnik szemünk elől, hogy a következő pillanatban annál elragadóbbnak lássuk. Egy kanyarulatnál előttünk áll a híres csejtei vár, melynek borzalmas mondája Báthori Erzsébet nevéhez fűződik. A folyó kanyarodik, partja majdnem egészen sík s ime, egy fordulónál a hirtelen emelkedő sziklán szemünkbe tűnik a szép Beckó-vár. Míg a várromot vonatunk majdnem megkerüli; mindenki a kegyetlen Stibor vajdára gondol. De már eltűnnek szemünk elől Beckó falai, hogy egy még érdekesebb várat szemlélhessünk. Most bontakozik előttünk a távolság ködéből Trencsén vára. A híres Csák-nemzetség ősi fészke. Szinte látjuk a vaskaput megnyilni, Csák Máté fényes seregét kivonulni a hatalmas épületből. Haj, de a régi harcias napok elmúltak s a hatalmas, századokkal dacoló trencséni falak is ime omladoznak. Lassan a távolság ködébe vész a vár, majd egészen eltűnik, éppen úgy, miként a hajdani fényes, dicsőséges napok eltűntek. Elhagyjuk Zsolnát, Ruttkát, Rózsahegyet, mindjobban közeledünk Csorba felé. A vonat hirtelen megáll, leszállunk. Fél óra múlva már áhítattal, gyönyörűségtől némán szemléljük az óriási havasokkal, fenyvesekkel környezett tavat, melyet éppen most készül RÉGNER PÁL TEMPLOM- ES DISZFESTÖ D PÁPA. TEMPLOMOK FESTÉSÉRŐL SZÁMOS ELISMERŐ LEVÉL! — TÖBB KIÁLLÍTÁSON KITÜNTETVE! — TÖBB PÁPAI ÉS VIDÉKI TEMPLOM RESTAURÁTORA! — ELVÁLLAL SZOBÁK, TERMEK MŰVÉSZI FESTÉSÉT! — ALAPÍTTATOTT 1871-BEN. — CÍM- ÉS BETÜFESTÉSZET! — MODERN KIVITEL! — SZOLID ÁRAK!
