Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-11 / 2. szám
12. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. nak semmi hatása sincs az emberek életére!“ Azt mondhatjuk, hogy munkánk áthatóbbá, bensőségesebbé tétele céljából szinte izgatnak egyházi lapjaink, egyházi egyesületeink. Új idő erős szele fujdogál. Az Országos Református Lelkészegyesület is egész erővel odaszegődött ez irány munkásai mellé, főleg a belmissziói kurzusok rendezésével. A múlt ősszel tartott kurzusokon jelenlevő lelkészek száma, az első napon több volt százötvennél. Magam számláltam meg. Másnap már alig egyharmada volt ennek. A kongresszuson megjelent lelkészek számához mérve nem nagy ez a szám. De mégis megnyugtató és biztató. Hol, mikor jött össze mostanában ennyi református lelkész, hogy ne közigazgatási és anyagi ügyekről tanácskozzék, hanem kizárólag azon teendőkről, miket a hívek lelki építése körül kell végezniük?! Ezeknek a kurzusoknak rendezése igen jó bizonyság az ORLE mellett! Igen kívánatos, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy e kurzusokkal nagy, igazi és általános érdeklődést keltsünk és hogy minél több lelkész vehessen részt rajtuk kezdettől végig. Az ORLE egyik szép munkája után hadd emlékezzem meg a másikról. A Kálvineum a múlt évben megkezdte áldásos működését. Hajdúböszörményben neveltet tizennyolc fi-árvát 10.000 korona költséggel. Évi 100—200 koronával segélyez huszonöt leány-árvát 4400 korona összegben. Pápán is van hét árva papleány, kik 100—100 korona segélyt kapnak. Az ORLE e munkájáról dr. Ravasz László kolozsvári theol. tanár ezt írta : „Az ORLE a Kálvineummal majdnem akkorát alkotott, mint a közalap volt.“ Ez is jó bizonyság! De van még más is. Az ősszel múlt hat éve, az első kongresszus után, itt a mi főiskolánk körében olyan véleményt is hallottunk egyik tanárunktól az ORLE-ről, hogy az „lázadás az egyházi alkotmány ellen.11 Múlt őszi kongresszusunk után pedig dr. Ravasz László ilyen véleményt mondott: „Az ORLE azzá vált, amivé kellett válnia: a hivatalos egyház ténykedéseit helyeslő, erősítő és azt a köztudatba átvivő társadalmi szervezet; intézményes biztosíték arra nézve, hogy az egyház hivatalos vezetőinek kezdeményezései, ténykedései nem válnak pusztában elhangzó szavakká, nem maradnak csupán csak abban a félig kész állapotban, amire az adminisztráció keztyüs erőszakoskodása tudja vinni, hanem a fegyelmezett és jól szervezett papság, mint egy ember áll a csatasorba s életté válik a gondolat, amit a vezér parancsa kiadott.“ (Ref. Szemle 4L sz.) Jól esik megállapítanom, hogy ime az Országos Református Lelkészegyesület hat évi fennállása és működése után ilyen jó véleményre bírta azokat is, akik kezdetben kételkedtek, aggódtak a jó vég felől. Jól esik megállapítanom, hogy amit én a megindításkor mondtam, most a tapasztalatok után ugyanazt mondja dr. Ravasz László is. Mit is mondtam az 1907. évi nov. 28-án tartott egyházmegyei közgyűlésünkön? Ezt: „Az ORLE megalakulása magával hozza az élénkebb egyháztársadalmi munkát; bátorságot önt belénk az egyöntetű föllépés és eljárás tudatával; mint megindúlt áradat, magával ragadja a közönyösöket, olyanokat is bevon az egyháztársadalmi munkába, akiknek nem juttathatunk szerepet a hivatalos testületekben.“ Mindig azt vallottam, hogy az ORLE erős segítő csapat, hátvéd lesz a hivatalos egyház mögött ennek harcaiban. A múlt évben a magyarázatos biblia kiadását is elhatározta az ORLE és részben ennek kézbeadásával akarja megünnepelni a reformáció négyszázéves évfordulóját. Ilyan munkára régen vár már a Ielkészi kar. Igen szükséges eszköz lesz ez önmagunk folytonos kép-KÖNYVEK, folyóiratok, anyakönyvi nyomtatványok, jegyzőkönyek stb. bekötésére ajánlom modern gépekkel felszerelt KÖNYVKÖTÉSZETEMET, hol mindennemű könyvkötőmunka a legnagyobb gonddal, pontosan készíttetik. ................1— ^ Térképfelhuzások ! Szalagnyomás!-------------------—- KIS TIVADAR Pápa, Fő-utca 21. szám. -----------------------