Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-19 / 16. szám
132. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. Kérem ezen helyreigazító sorok közlését, aki egyébként kitűnő tisztelettel vagyok Nagytiszteletü Esperes Úrnak alázatos szolgája : Szabó György. Könyvismertetés, Cíaparéde Sándor. X858-—X9J3. Ezen a címen felejthetlen jóltevőnk, Cíaparéde Sándor emlékezetére füzet alakban foglaltattak össze azok a fájdalmas hangok, melyeket a halál kegyetlen pusztítása Magyarországon és Genfben kiváltott az emberi szívekből. A füzet elején álló fénykép maga is visszatükrözteti a szív emberének áldott jóságát. A részletes s a magyarországi tevékenységére is nagy tájékozottsággal kiterjeszkedő életrajz elégséges arra, hogy azoknak szívébe is bevésse tiszteletbeli hazánkfiának nagy alakját, akik személyesen nem ismerték, vagy akik még keveset hallottak róla. Tartalmazza ezután a füzet Petri Elek, Tari Imre és Bilkei Pap Istvánnak a temetés alkalmával elhangzott beszédeit, a sírra helyezett koszorúk felirását s a Chéne Bougeries (Genf mellett) egyház templomában november 16-án tartott gyászistenitiszteleten elmondott beszédeket Roehrich lelkésztől, Boediertől, a consistoire elnökétől, Genequand lelkésztől, ki a szétszórva élő protestánsok segélyezését munkáló egyesület nevében beszélt, Krafft lelkésztől az evangélumi theológiai fakultás nevében, Fulliquettől az egyetemi theológiai fakultás nevében, Győry Elemértől, ki fájdalmas hangon ecsetelte a genfi magyar theológusok fájdalmát és árvaságát, végül Choisy Jenőtől, ki az ifjúsági egyesületek nemzetközi bizottságának nevében emlékezett meg Cíaparéde Sándorról. A füzet végén olvashatjuk a debreczeni ref. egyház részvétnyilatkozatát s tájékozást nyerhetünk Cíaparéde Sándor irodalmi munkálkodásáról, melyben mi is nagy helyet foglalunk el. „Szimpatikus és szerény arca, mely sugárzott a jóságtól, örökre megmarad emlékezetünkben. Emléke, mint élő példa, beszél hozzánk s megmondja nekünk, hogy a hit és szeretet hogyan alakíthatja át egy ember életét. Nem feledjük el őt soha s nem szűnünk meg ismételni a siralmak prófétájával: „Elköltözött az öröm a mi szivünkből . . . leesett a mi fejünknek koronája.“ W. Vegyes közlemények. Pólya Lajos búcsuzója. Vándor madár módjára szárnyra kelt szeretteivel a nagyölvedi református egyház buzgó lelkipásztora március 10-én. Ezelőtt 43 és fél esztendővel foglalta el most elhagyott helyét örökös munkában, tevékenységben eltöltve ott életének tavaszát, nyarát és őszét s most mint megfáradt vándor, magára hagyta a nagyölvedi református gyülekezetei. Az érzékeny elválás s bűcsuvétel megtörtént, amely, hogy a tőlünk eltávozott Pólya Lajos bátyánk szavaival éljek, „felejthetetlen emlék lesz élete hátralevő napjaiban.“ Nemesen érző, szerető szíve nem bírta volna, hogy személyesen mondjon búcsúbeszédet az Úr házában; ezért nagy érdemeit méltató s utolsó istenhozzádot tolmácsoló beszédet tartott Konta Dezső s.-lelkész, melynek folytán szem nem maradt szárazon s a hívők nap-nap után ellepték házát, hogy tőle elbúcsúzzanak. Megható volt, amint oda zarándokolt az egyházközség apraja-nagyja s neki mindegyikhez volt a széjjelosztott, fényképével ellátott, áldáskívánó búcsuzólevelén kívül egy-egy áldó szava, amelynek nyomán hullott hívőinek szeméből a bánatkönny árja. Végre elérkezett az elválás napja, amelynek reggelén s.-lelkész a hívők buzgó seregévei együtt imádkozott a távozó szeretett lelkipásztorért. Istenitisztelet után átvonult az iskolásgyermekek csapata tanítóik vezetése mellett s ezekhez ugyancsak intő, áidáskívánó beszédet intézett, amelyre a gyermekek a 130-ik dicséret eléneklésével, „Isten áldja meg“ s kézcsókkal feleltek. Jelen volt a presbitérium nagyrésze s a hívek az utcán csoportokba verődve, amidőn kocsijára ült kedves családjával együtt az áldott lelkű, elköltöző lelkipásztor s harangzúgásra kinnt volt a község aprajanagyja, három ízben megállítva 70 —80 főnyi sokaság kocsiját, harangokkal együtt siratva szeretett lelkipásztorát, ki itt hagyja a temetőben kedveseit, úgyszintén árvákul buzgó gyülekezetének tagját. Az állomáson még egyszer keblére ölelte s csókjaival elhalmozta kedves kísérőit, kik úgy a maguk, mint az elhagyott gyülekezet nevében a jó Isten áldását kérik a szeretett, eltávozó lelkipásztorra. Oh, legyen is rajta az Isten áldása, ki mindenkit igazán szeretett, éljen még kedves feleségével, szeretett leányával boldog éveket, élvezze a nyugalmat, melyet megérdemlett! K. D. Zoványi Jenő a kathedrán. Zoványi Jenő, a sárospataki ref. theólógiai akadémia tanára múlt hó r *©®*»a®c««©c3ooej!s STELCZER KAROLY műasztalos, oltárépítő és templom-berendezési vállalata •*•»••••••••••«••• »•««•»©••••••••ács Sy őr, Xossu^ £ajos utca 24>-ik szám. o S'elat°ü..:.il.8.: jonoiio«ű)Bii»f>n«>»« Szátnes elismerő nyilatkozat e téren készített kiváló munkálatokért. ............................
