Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-19 / 16. szám
Huszonötödik évfolyam. 16. szám. Pápa, 1914 április 19. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős === szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Feh ér Színház. Szegény, lázas beteg korunk! Mi mindenhez nem kapsz, mennyi ötletet termelsz, mert érzed, szégyenkezve és elszomorodva érzed, mihelyt komolyan szemügyre veszed állapotodat, érzed, hogy sülyedsz; egyre sülyedsz és már nagyon alászálltál. Alászállt az ízlésed, a kötelességtudásod, az irodalmad, a művészeted, az erkölcsöd. Pedig mennyire tudod, hisz ezer meg ezer torok hangoztatja szerte-széjjel, hogy „minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs/1 Ezért romlottságodból szeretnél valahogy megtisztulni; szeretnél egészséges, életerős és mindenben kellemes, bájos, vonzó lenni. Szeretnél emelkedni. A romlás további terjedésének megakadályozására és a megtisztulásnak, az emelkedésnek, az egészséges jólétnek megalapozására találta ki leleményes korunk a Fehér Színházat és megalakította a Fehér Színház Egyesületet. Újra egyet annyi más közé! Ez az egyesület nagy propagandát indított célja támogatására. Nagyszabású díszhangversenyt rendezett. Ezen a református előkelőségek közül alig jelent meg más, mint K. Kovács Gyula, az egyetem rektora és Ballagi Aladár egyetemi tanár. Ebből látszik, hogy az egyesületben a vezető szerepet a római katholikus főpapok (élükön a hercegprímással) és a róm. kath. főurak viszik. Ezt eléggé sajnálhatjuk. Mert a nemes cél elérésében közremunkálni nekünk is szent kötelességünk. Nem szabad félre állnunk. Még ha le akarnának is szorítani bennünket a társadalmi javító munkának a táblájáról, akkor se volna szabad egyszerűen félre állnunk. Ha nem ebben az egyesületben, úgy má'sban ki kellene venni részünket az erőkifejtésből. No igen, mert mi semmivel se érezzük és tudjuk kevésbbé, mint bárki más, hogy milyen szörnyű rombolást visz végbe a modern színház az ízlésen és az erkölcsi érzületen. Menynyire meggyengíti a köztudatban azt a kötelességtudást, ami nélkül nincs családi békesség, nincs bizalmas, meghitt családi élet; nincs igazi gyermeknevelés. Tudjuk, hogy távol van attól, hogy a nemzeti érzületet, a nemzeti erényeket és hagyományokat, a nemzeti nyelvet ápolná. Távol van attól, hogy erkölcsi ideálokon tanítana hevülni, lelkesülni nagy és nemes célokért. Tudjuk, hogy a színházak ma egyáltalán nem állanak az ideálizmus, az eszményiség szolgálatában. Oda jutottunk, hogy mikor egy új darabot adnak elő, nemcsak serdülő gyermekeinkkel nem tanácsos elmenni, de felnőtt gyermekeinkkel se. Mert akárhányszor nem csak előttük, de az ismerőseink előtt is szégyenlenünk kell, hogy láttuk az ott szinrehozott meztelenséget, hallottuk az ott elhangzott szemérmetlen beszédet és nótákat. A még meg nem állapodott gondolkodású, kiforratlan ifjúságot pedig egyenesen megtéveszti, megmegmételyezi, megrontja a modern színpad. Az ifjúságnak a színháztól távoltartása, eltiltása alig használ valamit, mert az ős elvnél fogva: törekszünk a tiltottakra, néhányan elmennek titokban, néhányan pedig meggondolatlan, vagy tájékozatlan szülőikkel — vagy elolvassák és széltében-hosszában megtárgyal
