Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-12 / 15. szám

124. oldal. tőinél. A kereső nép számának növekedése még job­ban apasztja a gyermekek számát. Sorra véve Európa országait, szintén mindenütt bebizonyul, hogy a va­gyon, a jólét és szellemi műveltség nem hat előnyö­sen a népesedésre, sőt ennek éppen ellenkezője áll. Leroy Beaulieu szerint a jólét bizonyos fokán a de­mokratikus gőg, az önzés s a régi erkölcsök elhagyása egyengeti a népesedés megakadályozásának útját. Hubbard és Wolf a szociálizmus eszméinek terjedését okolja. Hazánkban a zsidóság legújabb fejlődése bi­zonyít ez állítások mellett. A vagyon és a műveltség megszerzése után a zsidóság elveszti, ami sokáig ereje és' büszkesége volt: a prelificitást. Dr. Huppin sze­rint Bulgária és Románia kivételével a más hiten le­vőkre több születés esik, mint a zsidókra. Kovács Alajosnak a közgazdasági Szemlében közölt tanulmánya szerint az izraeliták nagy, természetes szaporodása megvolt a 90-es évek végéig, az emancipáció által teremtett megváltozott viszonyok hatása alatt természe­tes szaporodása rohamosén csökkent. Ennek két oka a zsidók városba tódulása és a vagyoni kultúrában való emelkedésük. Felolvasó megállapítja, hogy a vagyon és műve­lődés, melyeket a közfelfogás a haladás legbiztosabb emeltyűinek, sőt magának a haladásnak tart, a népe­sedés tekintetében ellentétben állanak a nemzetek ér­dekeivel. Az orvoslást Leroy Beaulieu adminisztrátiv intézkedéseken kívül a régi, egészségesebb erkölcsök­höz való visszatérésben keresi. Wolf a sok-gyermekes családok favorizálását, agglegény-adót, a pornográfiá­nak és prostitúciónak korlátozását, a fényűzés csök­kenését ajánlja. Fahlbeck a gyökeres orvoslást az egyén felelősségérzetétől várja, melynek erősítésére azonban az altruizmuson kívül még egy erő kell: a vallás. A probléma az egyén és a közérdekek között kifejlődő ellentét kiegyenlítése. Reá kell bírni az egyént, hogy biztosítsa a fajnak jövőjét, lemondás és áldozatok árán is. A faj érdekei csak így győzedelmeskedhetnek az önérdeken, melynek helyébe a kötelesség lép : vallási szankcióval. A cél az egyén önkéntes feláldozása a legfenköltebb kötelességért: a legfensöbb oltárán. A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre postán való szétkül­déssel két korona 20 fillér. Előfizetni legcélszerűbben a kiadó­­hivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadó­­hivatala Budapesten, VIII., Rökk Szilárd-utca 4. sz. házban van. 1914. Vegyes közlemények* Olvasóinknak s lapunk m. t. barátainak boldog húsvéti ünnepeket kívánunk. I elkészválasztás. A komáromi lelkészválasztás végre az egyház közönségének teljes megnyugvásával befejeződött. A múltkori meghiúsult meghívás után a kisebbségben maradt párt tagjai között erős zúgolódás és nagyfokú békétlenség keletkezett, melynek lecsilla­pítása végett Szabó György egyházker. főgondnok és Konkoly Thege Béla egyházker. ügyész érintkezésbe léptek az ellenpárttal és közmegegyezéssel akként ha­tároztak, hogy Komáromban két rendes lelkészt állás fog szerveztetni a lelkészi hatáskör és működés teljes kettéválasztásával. Miután e tervezethez az egyházker. főhatóságok előzetes beleegyezése is megszereztetett, a két párt vezetőférfiai közös akarattal a múlt válasz­tási eljárás megsemmisítését kérték az esperestől, aki egy alaki hiba miatt meg is semmisítette a választást s az első lelkészi állás betöltésének napjáúl ápr. 8-át tűzte ki. Az egyházm. küldöttség Udvardy Gyula és Dávidházy János tanácsbirák személyében e napon megjelenvén, a nagy számban összejött választóközön­ség az első lelkészi állásra egyhangú lelkesedéssel főt. Németh István püspök úr meghívása iránt nyilat­kozott, akit a közel jövőben nagyobb számú küldött­ség fog felkeresni, hogy biztosítsa az egyház tisztele­téről és szeretetéről. A második lelkészi állás szerve­zése és betöltése szintén a közel jövőben fog meg­történni. A kultusztárca tárgyalása alkalmával dr. Antal Géza, Pápa város országgyűlési képviselője a közép­iskolai oktatást érintve, két fontos kérdésben kér a minisztertől tájékoztatást: az egyik a középiskolai reform, a másik a nem állami tanárok nyugdíj-intéze­tének kérdése. A miniszter válaszában kijelentette, hogy a középiskolai reform előkészítésén a közoktatási ta­nács egész télen dolgozott. Reméli, hogy a tanács munkálatait legközelebb bevégzi és akkor nem fogja elmulasztani a reformtervezetet a felekezetek hatóságai­nak megküldeni, sőt óhajtandónak tartja azt is, hogy e tervezethez az összes érdekelt körök hozzászóljanak, hogy a törvényjavaslatot az összes vélemények meg­hallgatása után és lehetőleg valamennyi érdek figye­lembe vételével készíthesse el. A felekezeti tanárok nyugdíjtörvényéről örömmel jelentheti, hogy az erről szóló törvényjavaslatot husvét után a Ház elé terjeszti. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. STELCZER KAROLY **?••••••••••»••••« tnüaszfalos, oltárépítő és templom-berendezési vállalata •*•••*••*•••••«*•• o«MMetN(*na«M Qtjőr, J{ossuth £aJos utca 24-ik szám. □ SsM£üllI§: Szárnss elismerő nuilatkozat e téren készített kiváló munkálatokért. ______________

Next

/
Oldalképek
Tartalom