Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-12 / 15. szám

120. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. Húsvéti gondolatok* Halál és feltámadás az a két sarkpont, melyek körül gondolataink forognak e napokban. Egyikre nem gondolhatunk úgy, hogy a másik is rögtön eszünkbe ne ötlenék. Az ember fél, sőt iszonyodik a haláltól; ezért belekapaszkodik lerázhatatlanúl a feltámadás gon­dolatába. És a feltámadás gondolata megvidámítja; erővel, szent hevülettel, boldog reménnyel tölti el. A halál sötét, háborgó tengerén világító torony, a fel­támadás hite; menedék-öböl, hová a megriadt hajós föllélekzve befut. Ezért olyan kedves, olyan örvende­tes ünnep a husvét. Ezért olyan felejthetetlen ennek a jelszava: „Én élek és ti is éltek.“ Halál és feltámadás! Ezeknek gondolatkörében egyéni és társadalmi életünknek oly sok baja és gyó­gyulása, oly sok aggasztó és biztató jelensége tolul előtérbe, hogy szinte kergeti egyik a másikat; szinte lehetetlen gondosan szemügyre venni valamennyit. Egyháztársadalmi életünkben talán leginkább fel­színen van a lelkészképzés és a lelkészválasztás ügye. Mivel minden hozzáértő tisztában van azzal, hogy bármely munkának sikere a munkások szakértelmétől, odaadó hűségétől, mindent komolyan vevő lelkiisme­retességétől függ : ezért semmi se természetesebb, mint hogy a lelkészek arravalóságának, belső hivatásának megléteiére, vagy hiányára gondol mindenki, midőn egyházi életünk tömérdek sebét, aggasztó hiányát eszünkbe vesszük. Erre gondoltak, erről szóltak — bizonyára lelki kényszerből — ott a tiszántúli református egyházkerü­let központján, a debreczeni főiskola körében élő olyan férfiak, mint Baltazár Dezső, Kiss Ferenc és dr. Veress István urak. Baltazár püspök úr szerint: a lelkész­képesítő vizsgák szürke tónusa és a belső hivatás nihilizmusa jellemzi a helyzetet. Kiss Ferenc székfog­laló értekezésében tartózkodás nélkül úgy rámutatott a nagymérvű hiányokra, hogy bátor beszéde az elége­detlenségnek valóságos forradalmát idézte elő; dr. Veress István mikor feltárta lelke keserűségét amiatt, hogy nem az erőseké a diadal ; hogy igen alászállott a lelkészek színvonala az utolsó évtizedben : szintén nagy vihart támasztott, ami még ma se ült el. De hát kik ezek az elégedetlenkedő emberek? Talán túlzott s ezért joggal letört ambíció áldozatai ? Talán félretolt, leszorított s ezért duzzogó törpék? Talán a náluknál szerencsésebbekre irigykedő, kicsi­nyes lelkek, akik képesek boszuból kigyót-békát kiál­tani az alma mater ellen, a saját tanári és papi nem­zetségük ellen? Lehetséges volna, hogy valami nem­telen indulat vezérli őket? A kérdésekben már ott a felelet, hogy: nem, nem és ezerszer nem! Kimagasló vezérférfiak ők; valódi nagyságok díszes őrhelyeken. Eszük és lelki­­ismeretes hűségük, az anyaszentegyház ügyéért lán­goló buzgóságuk emelte oda őket. Amit kimondták, bizonyára százszor is meggondolták. Nem elhamarko­dott hirtelenséggel, hanem nagy belső vívódások után döntöttek úgy, hogy kimondják, amit a lelkiismeretük sugall. Bizonyára nem egyszer hallották a biztatást, amit hallott Pál apostol is: szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Semmi kétség, hogy ilyen lelki álla­potban szóltak. És mégis mily sokan megbotránkoz­­tak a súlyos ítéleteken. Milyen viharok támadtak a jóakaratú nyilatkozatok és óhajtások nyomában ! Cso­­dálkozzunk-e ezen? Ha csodálkoznánk, azt árulnánk el, hogy nem ismerjük a történelmet; főképpen pedig hogy nem ismerjük a társadalmi reformátorok életét. A jobbítás nemes vágya mindig beleütközött abba a kényelmes elvbe : minden úgy van jól, ahogyan van. Az építés mindig azzal járt, hogy a meglevőnek hibáit, hiányait megállapították, a hasznavehetetlent kiselej­tezték, a romokat eltakarították. És ezt a munkát az egyik rész derült arccal, csillogó szemmel, fáradha­tatlan odaadással, elszántan végezte, a másik rész meg összedugodt kézzel, fanyaran sopánkodott a meglevő eltűnésén; vagy pedig szintén elszántan védelmére kelt a tényleges állapotnak, mely jogosulatlan kivált­ságokat nyújtott neki. Hogy hányán és hány helyen mutogattak rá az utolsó évtizedben, kivált az utolsó években a lelkész­képzés és a lelkészválasztás hiányaira, visszaéléseire, elkedvenítő és igen boszantó jelenségeire, azt nehéz volna hamarosan megmondani. Elég az, hogy ezek a dolgok állandóan napirenden vannak; valóságos kor­kérdések körünkben. Előbb csak itt-ott hangzott el egy-egy bátor szó ; a legtöbben nagy óvatossággal kerülgették a bajok forrásának föltárását. Ma már az előkelő példák nyomában mind töb­ben vannak, akik egész bátran rámutatnak a hiányokra és az orvoslás módjára. Jobbnál jobb gondolatok, ter­vek vetődnek fel és eközben folyton érik, érik a meg-A szegénység oka és gyógyszere. Henry George könyve: föladás és szegénység. Ez a könyv lázba hozta a művelt külföldet. Már mint kipróbált, diadalmas munka jön hozzánk s millió és millió ember olvasta már, mire magyarul megjelenhetett. Az 572 oldalas könyv bekötve szép o és tartós vászonkötésben csak & korona. Lebilincselő és érdekfeszítő új könyv! Oláh Gábor: Szegény magyarod Ez a két kötetes regény az újabbkori Magyarország belső, lelki életét festi. Parányiságunk lélekvesztőjének Isten-kisértő útja a nagy fajok óceánján. A magyarság Don Quijote-i szélmalom­harcának gyásza és furcsasága. A huszadik század regénye. A két vaskos kötet ára nyolc korona. Kaphatók ezek és bárhol hirdetett könyvek Kis Tivadar könyvkereskedésében Pápán,

Next

/
Oldalképek
Tartalom