Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. szám
8. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. legfényesebb remekén, a prédikátor könyve pedig egyenesen homlokán viseli a földi múlandóság és az emberi állapotok hiúságának gondolatát. De még Hellas mosolygó, örökké derűs ege alatt, a görög nép harmonikus, megelégedett világában, — ahová pedig a nyugat nagy írói és költői oly gyakran tértek megifjodni, megerősödni — még ott sem némúlhatott el a bánat és a sötét fájdalom. A homerosi költészet friss, nyugodt és napsugaras berkeiben is megérzik olykor rideg fuvalma. „Olyan az emberi nem — mondja Homér — valamint a levél a faágon: földre zilálja a szél, de helyén más lomb fakad újra a viruló erdőn, ha fuvall a tavasz fuvalatja, — így születik és pusztul felváltva az emberiség is.“ Vagy kinek nem jutna eszébe Kleobis és Bitón története, akiknek legméltóbb jutalma még az égiek szerint is a fájdalom nélküli, csendes halál volt. Komorabban nyilatkozik Sophokles és Aischylos. Szerintök legjobb volna, ha soha meg nem születtünk volna, mert mindannyian, akik itt élünk, csak tovatűnő árnyképek vagyunk. És egészen vigasztalan, midőn az Iliászban (XVII. é. 446—447.) maga Zeus így nyilatkozik: „Mert ami csak lehel, él, mozdúl színén a világnak, Nincs nyomorúltabb, nincs a halandó emberi nemnél.“ Az emberi boldogtalanság nagyságának láttára az ég királya is elsápadt. A világfájdalom azonban egész teljességében, amennyiben t. i. az összes emberiség sorsára kiterjeszkedik, mégsem fejlődhetett ki a keleten, legkevésbbé a görög népnél, mert hiányzott nála a kozmopolitizmus, a világpolgárság gondolata. Gátat vetett teljes kifejlődésének az állam erős szervezete, a szociális és a társadalmi élet egészséges kialakulása is; leginkább azonban a hellén világnézetnek alaptana, amely mindent alávet a végzet (fátum) kényszerítő erejének. „A végzet elől ember sohasem menekülhet, Gyáva legyen vagy hős, aki megszületett e világra.“ (Iliász VI. 488—489.) A görög nép a maga egészében mindvégig Ödipusznak maradt, aki minden titkot meg tudott fizetni, csak az életéét nem. De mivel a gordiuszi csomót meg nem oldhatta, egy merész kardvágással véget vetett a kínos türelmetlenségnek és hiábavaló töprengésnek. Nyugodt rezignációval nézett az elkerülhetlen holnap elé és nem kesergett az emberi kultúra sziszifuszi munkája fölött. Zord pesszimizmussal éppen azért csak egyes bölcselőknél találkozunk és akkor is csak a görög filozófia III. korszakában : az állami élet hanyatlása idején (v. ö. a cinikusok, cireneikusok, Hegesias iskolájával.) Ám azért egy nagy problémát megoldott a görög nép, azt t. i., hogy miként lehet erőtől duzzadva és forró életörömmel eltelve sokszor mégis halálmegvetéssel nagy eszmékért küzdeni, anélkül, hogy az életnek értékét és célját magán az életen kívül keresnők. Mint a görög költőknél, éppen úgy a rómaiknál is csak elszórva akadunk a világfájdalom érdesebb hangú kitöréseinek nyomaira; leginkább talán Persius Flaccus ingerlékeny és fanyar költészetében, avagy pedig Juvenalis, Plautus és Tacitus keserű kifakadásaiban: a római birodalom bukásának előestéjén.1 Vegyes közlemények* XXV. évfolyam. Irta Kis József. Révész Kálmán barátom még szept. hó közepén jelezte, hogy a XXV. évfolyam első számába ő ír vezércikket. ígéretét figyelmeztetés nélkül be is váltotta. Fogadja köszönetemet. Ez nemcsak alkalmat ád nekem arra, hanem szinte kötelességgé teszi rám nézve, hogy folytatólagosan jelezzem azokat az állomásokat, amelyeken át eljutott a lap a mai számhoz. íme: Az 1892. évfolyam előfizetési felhívásában Révész Kálmán ezt írja: „A lap a jelen évtől kezdve az én kizárólagos tulajdonom, egyúttal azonban továbbra is hivatalos közlönye egyházkerületünknek, de csakis annyiban, hogy — lelkésztársaink érdekében — közölni fogjuk a püspöki hivatal körleveleit és a pályázati hirdetéseket. Ennél fogva teljes határozottsággal mondhatom ki, hogy e lap, mint különben is saját tulajdonom, teljesen független lesz bármely irányban-“ A hivatalos jellegről nekem is ez volt a felfogásom mindenkor. Révész Kálmán a lap 1892. évi 26. számában búcsúzott el. Németh István a 27. számban vette át „e Lap szerkesztésének sok fáradsággal járó munkáját“ és az 1896. évf. 52. számában búcsúzott el; különös háláját fejezve ki Borsos István iránt, „ki nemcsak a kiadói teendőket végezte a legteljesebb elismerésre méltó páratlan önzetlenséggel, hanem több, mint egy éven keresztül a szerkesztői összes teendőket is végezte.“ Dr. Antal Géza az 1897. évfolyam 1. számával vette át a szerkesztést. Elve, hogy „a lap az egyházkerület és az egyetemes egyház érdekeit úgy szolgálja leginkább, ha a vélemény szabad nyilvánításának föltétlenül teret nyújt, nem ismerve e tekintetben más korlátot az irodalmi tisztesség korlátánál. Nyíltság minden vonalon, felfelé és lefelé egyaránt; elismerése az érdemnek s megbírálása a tévedésnek, bárhol mutatkozik az.“ Nem is állta útját még a Körmendy Sándor egyházkerületi főjegyző ellen való támadásnak se, — A szerkesztésnek sok gonddal és kellemetlenséggel járó munkájától még ez év végén megvált. Az 1898. évf. 1. számával én vettem át a szerkesztést és Isten jóvoltából megkezdem a 17-ik évet! 1903-ban én is meg akartam válni e bajos mun-1 A filozófiában természetesen görög befolyás alatt továbbfejlődött. L. pl. a római stokiusok (1. A. Seneca, M. Aur. Antonius, Cato) vagy a cinikusok (T. Lucretius, Carus, Cajus Plinius sec. stb.) felfogását.
