Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-21 / 51. szám
51. szám. DUNÁNTÚLI PR iani a szemeimet minden irányban. Tapasztalásból tudom, hogy a fellelkesült dics-ének s az általa felkeltett képzelet-képek (az olvasóban vagy a hallgatóban) többet ártanak, mint használnak, amikor a valóságot kevesebbnek találjuk. A skótok maguk sem hiszik, hogy ők már minden kérdést megoldottak. Egy pár héttel ezelőtt tapasztaltam ezt, egy előadással kapcsolatban, amelyet Mr. J. H. Oldham, az International Missionary Review szerkesztője, s a misszió-világbizottságának — amelyik az edinburghi világ misszói konfirmációt is rendezte, 1910-ben — titkára tartotta New-College, missziói Egyesületében. Beszélt Edinburgh munkásainak házairól s a város nyomorúságairól s bár az egész világon végighordozta hallgatósága tekintetét — az ébredező Japán, Kina, India, Afrika, vágyódásait, törekvéseit, Istenhez való közeledését és óhajtozását feltárta, — de nem feledkezett meg arról sem, hogy az egyháznak sürgős feladatai vannak idehaza is az evangélizálás tekintetében, (mert a világ a mező és Skócia is beletartozik). Legközelebb áll hozzám a New-College, minthogy én is tagja vagyok. A legelső, ami magára vonja a figyelmet, az, hogy van 24 külföldi diákja — a világ minden részéből: Kanadából, az Egy. Államokból, Ausztráliából, Japánból, Kínából, Indiából, Árméniából, Spanyol-, Németországból, Svájcból, Írországból, Welsből, Angliából és Magyarországból. Ez mindenesetre mutatja az intézet jó hírnevét, de másfelől a skótok • is megbecsülök ezt a sokaságot, mivel azt tartják, ez „tágítja az ő diákjaik látókörét“ — amint egyik professzor mondotta nehány nappal ezelőtt. Ezt a becsülést megerősíti a „fogadási ünnepély“ (reception), amelyen a professzorok megismerkednek a külföldi diákokkal s akkor és azután is, igyekeznek befolyást gyakorolni felettük. Ezen a fogadásán szó esett Magyarországról is. Dr. Dykes, a Presbyterian Alliance titkára beszélt a „fine“ (finom) magyarországi küldöttségről (az aberdeeni konf-ra), akiket néha meg is értettünk — amikor próbáltak angolul beszélni — (természetesen voltak némelyek, akik beszéltek angolul) s különösen kiemelte dr. Kovács beszédét, aki az aberdeeni Council-on a magyaroknak a balkáni jövendő missziójáról beszélt. E kis kitérés után meg kell mondanom, hogy milyen eszközökkel és milyen irányban igyekeznek befolyásolni minket külföldieket. Dr. Whyta, aki az igazgatója az intézetnek, 3 dolgot ajánlott különösen figyelmünkbe: 1. a rendes iskolai kötelességek végzését ; 2. a múlt nagy skótjainak a megismerését (Knox, Chalmers, H. Drummond élete etc.); 3. s az edinburghi szónokok hallgatását. Szerinte sohasem volt az edinburghi átlag-szónok olyan magas színvonalon, mint ma (ez a színvonal értendő mind theológiai képzettség, mind vallásosság szempontjából). Utána egy lelkész meginvitált bennünket a skót otthonokba, mint ahol — egyedül ott — megismerhetjük a skót családi életet. A College mindennapi életében alig van kiemel3TESTÁNS LAP. 431. oldal. kedőbb tény. Majdnem minden diáknak van 3 órája naponként (több álig). Az egyes tárgyak állanak: előadásból, beszédkészítésből (azzal együtt jár a megbirálás), 2 hetenkénti essayből (otthon készítendő el), avagy exegézisszel kapcsolatban: egy exegétikai gyakorlatból ; — majdnem minden tárggyal kapcsolatban van egy szeminárium, amelyen az osztály egy könyvet tanulmányoz, — ezenkívül némelyik professzor — hogy a diákjai olvassák a jegyzeteiket — minden hét végén tart egy 10 perces vizsgát. Az első óra végezte után van egy 10 perces imaóra (a College mellett levő templomban), — ez a csendesség fontos tényező a College életében. Az előadások végezte után a Collegében közös ebéd van (az Edinburghban lakó diákok is résztvesznek rajta) — egy-egy tanár jelenlétével. S ami tekintve a barátság előmozdítását, nagszerü intézmény, különös, ha még hozzávesszük, hogy a nagyszerű ebédért járó díj felét az intézet fizeti. A délutánok és esték vagy szabadok, vagy összejövetelekre vannak szánva. Különösen van egy jó Theológiai . Egyesületük, amire vonatkozólag elég csak annyit megjegyezni, hogy már az előző év végén megállapították az egész év programmját s így az illetőknek teméntelen idejük van, hogy értékes esszay-ket készíthessenek. Feltétlenül igazat adok egyik professzornak, aki azt mondta: „itt folyik a theológiai képzés“. Van jó „Missziói egyesületük“, amelynek a célja a missziói szellem ébrentartása. Eszközeik: egy-egy hazatérő vagy itthonlevő misszionárius meghívása előadástartására, másfelől a társaság törekszik itthon evangélizáini — a város legszegényebb részében van egy kér. telepe (New-College-Settlement), amelyik törekszik megküzdeni a negyed nyomorúságaival, bűneivel. Ennek a társaságnak az életéből csak egy pár tényt említek. Egy pár nappal ezelőtt hallottam egy előadást, egy missziói College igazgatója (Bombay) tartotta, Indiáról, amit közelebb akart hozni — amint maga mondotta — a diákok szivéhez. Lefestette a hinduk nemességét, bűneit, a jelen alkalmait s kívánalmait s a végén odavetette ezt a paradoxont: Ma mindig panaszkodunk, hogy nincs elég theológusunk. Mennél többen fognak menni a missziói mezőre, annál több emberünk lesz idehaza is! Egy pár héttel ezelőtt J. H. Oldham ’tartott egy előadást (a fentebb már említett ember), a világ igényéről és kívánalmáról a mai kor diákjához (theológusához). Végig vezette tekintetünket az Isten után vágyódó kelet minden országán és az itthon minden nyomorúságán. Egy másik tény a társaság komolysága felől, a New-College-Settlement. Ezt a Missziói-Társaság tartja fenn. 7 diák (a New-Collegeből) és a vezető a 8-ik, laknak benn s foglalkoznak minden korú és rendű néppel. Van cserkész-csapatuk, varró-órájuk a leányok részére, gyűléseik asszonyok, férfiak részére, vasárnapi iskolájuk kicsinyek számára s egy szombatesti koncertjük (amely zenéből, énekből, szavalat- és tréfából áll),
