Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-21 / 51. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 51. szám. Pápa, 1913 december 21. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. KARÁCSONY ÜNNEPÉN Forgatom a könyvek-könyvét, annak megsárgúlt lapjait. Valami édes, megnyugtató, vigasztaló melegség vesz körül. Gondokba merülve, lelkem fényes köntösbe öltözik s elfeledett időkbe téved. ... Éj vala és a pásztorok kinn a mezőn hálnak vala és vigyáznak vala az ö nyáj ok mellett. Soha nem látott csillag tűnik fel az égboltozaton, pásztorok éneke zendül meg, egy gyermek születik Palesztina földén, szegény helyen, Betlehem fogadójának istállójában, egy földalatti barlangban batátságtalan, hideg hajlékban s angyalok üdvözlik, bölcsek keresik szent áhítattal és teborulván, tisztességet tőnek neki és az ő kincseiket előhozván, adónak neki ajándékokat, aranyat, tömjént és mirhát. Testet ölt az ige, feltámad az igazság napja, a szívekből pedig száll a fohász: Dicsőség a magasságos mennyben Istennek, békesség e földön, az emberekhez pedig jóakarat. Mindenek megújulnak, egy új erkölcsi világ kezdődik, általános újjászületés, amint ama kicsi gyermek abban a kényelmetlen betlehemi bölcsőben gyöngéden odasímul édes anyjának kebelére. Forgatom a könyvek-könyvét, annak megsárgúlt lapjait. Olvasgatom az első karácsony magasztos emlékeit s együtt örvendezek pásztoremberekkel, régi elődökkel, távol napkeletnek bölcs királyaival, angyali sereggel, örülünk az Úrban, mert született a megtartó, aki az Úr Jézus Krisztus, Dávid városában. Öregek, gyermekek, gazdagok, szegények szíve telve a tiszta érzés jótékony melegével. Fénylik az örömsugár a kunyhóban, palotában, az ablakok jégvirágain, minden szívben, az elhagyatottaknak, betegeknek, szenvedőknek, hideg, sötét hajlékában is; angyali verset mondanak a hívők seregei, békességet hirdetnek az emberek, szívből buzog a hála, lélekből zendül az ajkakon az ének: Áldott, aki jött az Úrnak nevében. Forgatom a szent könyv megavúlt lapjait s gondolatom elfeledett időkből a jelenbe téved. Gond és szükség, baj, bú, betegség, fájdalom és gyász a legmagasabb helyeken, a királyi trónokon épenúgy, mint a szegény ember rozzant viskójában. Panasz, zaj, keserűség a társadalmi élet minden osztályában. Egyház, haza, emberszeretet bezárva gyászos koporsóba, eltemetve a rideg anyaföldnek mélységébe. Önző egyéni érdek úton-útfélen, szegényeknek, éhező árváknak, lelki betegeknek kérő sóhajai könyörtelen vannak hagyva. Bánat, könny, átok, harag, irigység és gőg, a szívek szenvedélye, feledve van az, aki úgy szerette a világot, hogy az ö egyetlenegy szülött fiát adá, hogy minden valaki hiszen ö benne, el ne vesszen, hanem örök életet nyerjen. Lágymelegség, könnyedség, még az apostolok utódainak, a lelkipásztoroknak szívében is. Rideg dogmák körüli utazgatás Jézus isteni és felebaráti mélységes szeretete helyett. A mindeneket tűrő, a mindent elfedező, a min