Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-09 / 45. szám

45. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 377. oldal. tek felvételre, ami megható ünnepséggel történt. Ezen ifjak közt volt kereskedő, napszámos, iparos, tanuló, finánc: ékes bizonyságáúl a Krisztusban való egység nagy lehetőségének. A gyűlés vezetésében az elnöknek segítségére volt Konkoly Thege Béla komáromi törvényszéki bíró úr, mint alelnök. Lelkészértekezlet. A barsi ref. egyházmegye lelkészei m. hó 29-én csaknem teljes számmal sereglettek össze a Léván tar­tott gyűlésükre. Az összejövetel énekkel, majd Szabó S. Zsigmond lelkész buzgó imájával kezdődött. Ezt Varannay Lajos ért. elnök megnyitója követte. Az egyházmegye lelkészi karának e tiszteletreméltó nesz­tora, hű maradva eddig követett elveihez, megnyitó beszédében a szeretet isteni erejét hangoztatva, azt fejtegette, hogy ez az isteni szeretet legméltóbb az Úr szolgáihoz, ezzel felékesített lelkipásztorok tudnak eredményes, hasznos munkát végezni, ezzel a szere­tettel összekapcsolt lelkipásztori testület tud igazi, eredményes munkát végezni. Szólót ez a szeretet ve­zette egész életében, ez vonzotta lelkipásztor-társaihoz, szeretet szavával ajkain, ezzel az érzéssel szívében kívánja bevégezni életét is. Meleg ovációval üdvözölte a lelkészegyesület a szeretet nyelvén szóló elnököt, amely ováció kétszeres mértékben megújult akkor, midőn Birtha József ért. alelnök a lelkészegyesület figyelmébe ajánlotta azt a történeti momentumot, hogy a lelkészegyesület bölcsőjénél, 1874-ben, Varannay Lajos mai elnök, akkor ifjú jegyzője az egyesületnek, már ott volt, mellőle azonban lelkésztársai mindannyian elhullottak. Az élet mezején egyedül ő áll még, ifjú gárdától körülvéve. E kegyeletes megemlékezés jól esett az ősz lelkipásztornak, könnyeket csalt szemébe a régi emlékeknek felújítása, amelyek az isteni gond­viselés iránt érzett hálának kedves tanujelei voltak azért, hogy annyi időn át őt megtartotta. Elnöki megnyitó után Birtha József lelkész ter­jesztett elő egyes javaslatokat, melyek közül a leg­fontosabb volt a leányinternátus kérdése. Hosszú be­szédben fejtegette ennek szükségességét, bemutatta a tervezetet, számadásait, majd egy ideiglenes szerző­dést, amelyet özv. Szabó Lajosnéval kötött a tulajdo­nát képező ház eladására vonatkozólag. A lelkész­egyesület egyhangú lelkesedéssel tette magáévá az indítványt és határozta szerint a vétel-ügy végleges jóváhagyás végett a november 6-án tartott megyei gyűlésre terjesztetett fel. Ezelőtt öt évvel az ugyancsak Birtha József által felvetett indítvány lekerült a napi­rendről és ma kedvező fogadtatásban részesült, egy­hangúlag elfogadtatott. E kedvező fordulat érdekes jelenség, leghívebb mutatója annak, hogy a messze jövőre kiható, nagyhorderejű intézmény létesítésének szükségét ma már az egyházmegye minden lelkésze mélyen érzi. Jelentést tett még Birtha József a lelkészgyámolda alapszabályainak kinyomatásáról, a könyvtár rende­zéséről és könyvtárjegyzék készítéséről s végül az értekezleti alapszabályok módosításáról. Ezekkel karöltve, a költségek fedezésére, elfogadta a közgyűlés a tagsági díjaknak 2 koronáról 5 koronára történt felemelését is s egyúttal kimondta, hogy a köllségekből évenkint 28 koronát áldoz az értekezleten elhangzott beszédek kinyomatására, míg a többi költ­ségek viselését Birtha József vállalta magára. Székfoglaló beszédet tartott Czeglédy Pál varsányi lelkész. A szép tanulmányra valló értekezést nagy fi­gyelemre méltatta a hallgatóság s kinyomatni rendelte. Orbán Jenő kétyi lelkész néhai Molnár Dénes volt kétyi lelkész felett, Juhász József garamvezekényi lelkész néhai Kiss Károly volt garamvezekényi lelkész felett tartottak beszédet. Az emlékbeszédeket az érte­kezlet kinyomatja. A tisztviselői karban is történt változás. Régebb idő óta Molnár Gyula bori-i lelkész töltötte be hűség­gel a jegyzői tisztet s helyére Szabó S. Zsigmond választatott meg az értekezlet többsége által. Az eredményekben gazdag, komoly figyelemmel kisért és jóakarattal követett gyűlés tárgyalását d. u. 1 órakor fejezték be, mely után a Jeszenszky-féle ven­déglőben találkoztak fehér asztalnál újból a tagok. Birtha József. Vegyes közlemények. Gyászhirek. Hegymegi Kiss Kálmán ref. lel­kész, a dunamelléki ref. egyházkerület, a kecskeméti és szatmári ref. egyházmegye tanácsbirája, a nagy­kőrösi ref. tanítóképző-intézet igazgatója m. hó 31-én meghalt. Hivatásában buzgó, a munkában fáradhatat­lan, a tanártársai, tanítványai iránt való szeretetben kiapadhatatlan volt. Temetése f. hó 2-án volt Nagy­kőrösön. Regner Pál templom- és díszfestő Pápa. Templomok festéséről számos elismerő levéli — Több kiállításon kitüntetve 1 Több pápai templom restaurátora 1 — Elvállal szobák, termek művészi festését 1 Alaprttatott 1871-ben* — Cím- és betűiestészet! — Modern kivitel I — Szolid árak 1 — Alapíttatott Í87í-ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom