Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-26 / 43. szám

360. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1913. nők megható imával, Darányi Ignác főgondnok, világi elnök rövid beszéddel nyitotta meg. A megalakulás során Petri Elek egyházkerületi főjegyző felolvasta gróf Tisza István miniszterelnöknek az egyházkerületnél viselt tanácsbirói állásról való le­mondó levelét: A Dunamelléki Ref. Egyházkerület Nagyméltóságú és Főtisztelendő Elnökségének Kunszentmiklós. Igaz hálával fogadtam volt annak idején a duna­melléki ref. egyházkerület közönségének reám nézve annyira megtisztelő azon tényét, amellyel az egyház­­kerület tanácsbirójává megválasztott s habár kezdettől fogva nyomott az a tudat, hogy éppen az egyházi életben is korábban vállalt sokoldalú kötelezettségeim­nél fogva aligha fogok az egyházkerület ügyeinek intézésében tevékenyebb részt vehetni, mégis vona­kodtam leköszönni ez állásról, abban a reményben, hogy talán később teljesíthetem a vele járó kötelessége­ket. Mostani hivatalos állásom minden reménytől meg­foszt, hogy ez idő szerint az egyházkerület munkál­kodásában részt vehessek, miért is kötelességemnek ismerem arról lemondani s a tért szabaddá tenni olyanok számára, aki a tisztséggel járó munkát el­végezhetik. Az irányomban megnyilatkozott bizalomért érzett hálás köszönetem ismétlése mellett biztosíthatom a főtiszteletü egyházkerületet, hogy szerencsémnek fogom tartani, ha bárminő jogos közérdekének elő­mozdításában közremüködhetem. Igaz tisztelettel va­gyok a nagyméltóságú és főtiszteletü Elnökség kész­séges szolgája Tisza István s. k. A közgyűlés dr. Joó Gyula kecskeméti jog­akadémiai igazgató indítványára sajnálattal vette tudo­másul a miniszterelnök lemondását, tanácsbirói műkö­déséért jegyzőkönyvi köszönetét mondott és elhatá­rozta, hogy átiratban fogja az egyházkerület részére gróf Tisza István további jóakaratát kérni. Tudomásul vette ezután a közgyűlés, hogy egy megüresedett lel­­készi, tanácsbirói állásra Bállá Árpád dunapatai lel­készt, világi tanácsbirói állásra pedig Varga Nagy Istvánt választották meg. Dr. Baksay Sándor püspök jelentését vették ezután tudomásúl. A püspöki jelentés kegyeletes szavakkal parentálta el az egyházkerület halottait, köztük gróf Tisza István édesanyját. Elmondja, hogy az egyházkerület két egyházzal szaporodott és az egyházkerület területén összesen 10 új református templom épült. Ugyancsak a püspöki jelentés számolt be arról, hogy vasárnap délelőtt 10 órakor, a Kálvin­ién templomban 12 ref. lelkészt fognak felszentelni. A lelkészfelszentelés alkalmával az egyházi beszédet Nagy Ferenc esperes tartotta. Végül nagy hálával emlékszik meg a püspöki jelentés az önkéntes kegyes adományokról, melyek összesen 135.759 koronát jövedelmeztek. Marton Lajos theológiai igazgató jelentette, hogy a budapesti ref. theológián szervezett hatodik tanári állásra egész se­reg pályázat érkezett. A tanári kar indítványára a közgyűlés dr. Kovács Lajos budapesti és dr. Kovács J. István szatmárri lelkészeket jelöli a tanári állásra. Darányi Ignác főgondnok, világi elnök indít­ványára a közgyűlés elhatározta, hogy dr. Baksay Sándor püspök tiszteletdíját évi 2500 koronával, 16.000 koronára emeli fel. A közgyűléssel kapcsolatban szombaton délután egyházi értekezlet volt, amelyet a Kálvin-Szövetség negyedik évi rendes közgyűlése követett. Az egyházi értekezleten dr. Bernát István és dr. Szőts Farkas elnökölt. Ének és fohász után dr. Bernát István elmondotta elnöki megnyitó beszédét. Rámutatott arra, hogy a fejlődés törvénye alól a tudomány sem kivétel, amelyet sokan az emberi élet főtényezőjének, a haladás legerősebb előmozdí­tójának tartanak. Ismertette azokat a káros hatáso­kat, amelyeket Franciaországban létrehozott az egy­háznak az államtól való elválasztása. A protestáns egyházban is akadnak olyanok, akik nem foglalnak határozott állást a szabadgondolkodók ellen, sőt a szabadgondolkodást nagy vívmánynak tekintik. Azok a jelenségek, amelyek a vallásos érzések gyöngülését mutatják, abból a meggyőződésből fakadnak, hogy a vallások túlélték magukat, a jövő a kötelességektől ment szabadgondolaté. Rámutatott arra az igazságra, amelyet Sir Olive Lodge, a tudomány elősegítésére alakult brit társaság nemzetközi gyűlésén tartott elnöki megnyitójában kifejtett. A tudomány dogmáira támasz­­kodókat figyelmezteti, hogy saját csalhatatlanságukba vetett hitük gyönge lábon áll. Cserében azokért az anyagi támogatásokért, amelyeket az 1848: XX. t.-c. az állam részéről a protestáns egyháznak biztosít, a nemzetnek sokkal tartozunk. Az egyháznak szabadab­ban és fokozottabban kell kötelességét teljesíteni a vallásos érzés, a hit és közerkölcsök megerősítése körül. A nagyhatású megnyitó beszéd után dr. Szőts Farkas elnök jelentést tett az értekezlet ügyeiről. A jelentés alapján elhatározták, hogy évkönyvet adnak ki és az elnök indítványára megválasztották Veress Jenő Regner Pál templom- és díszfestő Pápa. Templomok festéséről számos elismerő levéli — Több kiállításon kitüntetve I Több pápai templom restaurátora I — Elvállal szobák, termek művészi festését 1 Alapíttatott 1871-ben. — Cím- és bctéicstészet! — Modern kiviteli — Szolid árak! — Aiapittatott 1871-ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom