Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-14 / 37. szám

37. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 307. oldal. hogy ez az utópia szükségképeni. Amig azon­ban örülök annak, hogy ilyen kritikához jutott, vagy talán a körülményektől kényszeríttetett egy­házi főhatóságom, addig azt a konzervativiz­musát, melyet a vérünkbe átment zsoltáraink­nál helyeslek, nem helyeslem azoknál a zsol­tároknál, melyeknél ez a kritika talán éppen a zsoltár velejét, igazi tartalmát véli kihagyan­­dónak. Hivatkozom itt ismét a CIX. zsoltárra: hogy lehet ráfogni egy énekre, mely a CIX. zsoltár í., 2., 13. és 17. verséből áll, hogy az a CIX. zsoltár? Az ilyen zsoltároknál, me­lyeket a konvent egyes, szoros összeköttetés­ben nem levő versekből akar az újított énekes­könyv számára megszerkeszteni, vagy azt tar­tanám helyesnek, hogy — amint ezt az döb­beni próba-énekeskönyvből láttuk — kihagyas­sanak, vagy ha ezt a tiszteletre méltó konzer­vativizmus nem engedi, keresztyén álláspont­ról a maguk egészében átdolgoztassanak. így sem nyerjük pl. a változatlan CIX. zsoltárt, de igenis nyerjük a CIX. zsoltárt keresztyén öltö­zetben. Nagyobb mérvű átdolgozásra szorul pedig a bizottság jelentése szerint 34 zsoltár­szöveg. (Vége a jövő számban.) Kiss Zoltán. A kaposvárvídékí lelkészegyesület értekezlete. Az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtására vonatkozó konventi kérdő-ív kitöltésének rendkivüli fontos ügye szokatlan nagy számban gyűjtött össze bennünket Kaposvárott a ref. egyház tanácstermében f. évi aug. hó 13-án. Megjelent Mosonyi Sándor elnökön kívül 18 lelkész, s így az összes tagok közül csak kettő maradt el. Mint érdeklődők megjelentek Papp Kálmán árvaszéki ülnök, a kaposvári egyház főgondnoka, Kovács József nagybajomi segédlelkész, Mándy Béla visnyei praeoráns tanító. A szóban levő konventi kérdő-ív oly életbevágó kérdés, hogy méltán kívánhatnánk ebben az ügyben alapos tájékoztatást, teljes, tiszta világosságot, aminek pedig — legalább ez idő szerint — ugyancsak híjával vagyunk. Sem egyházi hatóságunk, sem maga az egyetemes konvent semminémü utasítást, vagy ami legszükségesebb volna, magyarázatot nem adtak a kérdő-ív eléggé homályos, többféleképen magyaráz­ható és érthető pontjaihoz azon az egy figyelmezteté­sen kívül, hogy „indokolatlan igények beírása mellő­zendő“. Ez a bizonytalanság, tájékozatlanság okozta, hogy értekezletünkön is a legellentétesebb felfogások és nézetek hangzottak el az egyes pontokra vonatkozó­lag, míg végre sikerült félig-meddig abban meg­egyeznünk, hogy a kérdő-ív a gyülekezetnek összes szükségeit, illetve jogos igényeit ölelje fel, mert hiszen az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtása ezt indokolja, fel­tüntetve a vonatkozó helyeken azt az összeget, melyet azon a cimen az adócsökkentési államsegély ez idő szerint megtérít. E fontos ügy után még néhány közérdekű tárgy megvitatására került sor. Jávory Nándor kartársunk két indítvánnyal lépett fel. Egyik arra vonatkozik, hogy a gyülekezetek érdekében fáradozó lelkészek a lelkész­értekezletre is kapjanak fuvar- és napidíjat. A másik­ban pedig az egyházaink jogos tulajdonában levő, de sok helyen az iskola nevére telekkönyvezett ingatlanok­nak az egyház nevére való telekkönyvezését kéri ki­mondani. Mindkét indítvány az egyházkerületi köz­gyűléshez kerül. A komáromi egyházmegyének e becses lap hasáb­jain is közölt indítványa kapcsán szóba jött a nép­iskolai könyvtárak, illetőleg e könyvtárak szállítására nézve a Hegedűs és Sándor céggel kötött szerződés ügye. Minthogy a cég az egyes könyveket túl magas áron s nem is a legjobb kötésben szállítja, helyén­valónak látja értekezletünk a komáromi egyházmegye határozatát s felkéri úgy egyházkerületi képviselőinket, mint általában a kerületi közgyűlés tagjait, hogy egyházaink súlyos megkárosítását tekintve, támogassák az indítványt. Szerintem azonban sókkal helyesebb lett volna már annak idején, mikor tárgyalás előtt volt az ügy, alaposan betekinteni az állami típusok jegyzékébe és a könyvárjegyzékekbe s akkor mondani meg az ajánlkozó cégnek alapos kifogásainkat s így kellő előkészítés után hozni meg a végleges határoza­tot. Mert ez az indítvány, bár a mostani körülmények közt is indokolt, nagyon emlékeztet az ismert köz­mondásra : eső után köpönyeg és sok hasonló jelen-PROTESTÁNS PAPOK ÉS HITOK-............................... TATÓK ZSEBNAPTÁRA W14-RE........................... ♦ ♦♦♦♦♦♦ 1913SZEPT. 1-TŐL 1914 DEC. 1-IG. VI. ÉVFOLYAM. SZERKESZTETTE VÉRTESI ZOLTÁN. 8& 8g> 8g> 8g> VÁSZONKÖTÉSBEN P40 K. gg> gg> 8& 8§ 8& 8g> 8g> * * * * * 4 KAPHATÓ KIS TIVADARNÁL PÁPA, FŐUTCA 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom