Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-17 / 33. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 33. szám. Pápa, 1913 augusztus 17. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4'50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Székfoglaló beszéd. A tatai egyházmegye közgyűlésén elmondotta Szabó György, — Folytatás és vége. — A mi szeretett püspökünk Komáromban a presbitériummal egyetértve egy igen életrevaló gondolatot valósított meg. Aranykönyvet nyittatott, melybe beiratnak és az utókor számára megőriztetnek mindazok nevei, akik vagy megfelelő tőke lefizetése által az évi adófizetés alul magukat megváltják vagy tőkében el nem költhető adományt rendelnek az egyház javára. Tessék elgondolni, hogy még a lassanként gyülekező tőke is mily hathatósan vezethet az egyházak vagyoni megalapozására. Mert hiszen az egyházi adótól magát megváltó nemcsak állandó oszlopot emel magának egyháza történetében, hanem az egyház állandó segítője, támogatója lesz a rendelt tőke kamataiban akkor is, mikor hamvai már régen a temetőben nyugosznak. Erre az egyház-erősítő munkára van időnk, mert az egyház örökéletű ; de a munkát meg kell kezdeni, mert kezdet nélkül folytatás nincsen. Azonban ezeket a munkálatokat csak az a lelkészi kar végezheti teljes odaadással, ügyszeretettel, mely a saját sorsával is megelégedett. A korpótlék törvénybe iktatása és kiutalványozása által történt ugyan javítás a lelkészek anyagi helyzetén ; de ez — az én igénytelen nézetem szerint — sem nem elégséges, sem a segítésnek ezen módját megfelelő iránynak nem tartom. Innen-onnan tiz éve lesz, hogy a zsinati törvényben legfelsőbb jóváhagyással megállapíttatott a lelkészek minimális díjazása, amelyet máig sem értek el. De nem tartom a segítésnek korpótlék útján való foganatosítását helyes irányúnak sem, azért, mert a segítésnek ebben a formájában azok a felekezetek is igényt formálnak az állam irányában, amely felekezetek már régen nagy vagyonnal láttattak el s lelkészeik családalapításával sem járulnak az állam megerősítéséhez, gyermekek nevelésével sincsenek megterhelve. Ezen az úton az az egyenlőség és viszonosság, mely oly régen kimondatott, eléretni nem fog, mert az a tátongó ür, mely a mások gazdagsága és a mi szegénységünk között megvan, továbbra is megmarad. A tanítói kar javadalma most legújabban rendeztetett. Igaz ugyan, hogy nem egyenlő módon az állami tanítókéval, melyhez igényük és joguk lehet, mert ugyanazt a nemzeti kultúrát szolgálják. De amig ez elérhető lesz is, én nagy szeretettel kérem a mi tanító karunkat : tartózkodjanak azoktól az irányzatoktól, melyek egyházunk nagy veszedelmére itt-ott felütötték fejüket annyira, hogy az egyházkerület is kénytelen volt vele foglalkozni. Ezek egyike a tanítók egynémelyikének az egyháztól való elidegenedése, a másik a vallástanításnak az iskolából kiküszöbölése. Egyik legsajnálatosabb megtévelyedése a zsenge gyermek oktatására hivatottak egynémelyikének ez az irányzat. És nem is tudom másnak tulajdonítani, mint a kötelesség lazítása utáni vágynak. Hiszen a népiskolai oktatásra megszabott idő a gyermeknek az a kora,
