Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1913-07-27 / 30. szám

30. szám.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

251. oldal.

tatta Csekey Dávid. A gyűlés pedig érdemeinek elismerése és a jegyzőkönyvben feljegyzése mellett tudomásul vette a távozó lelkész nyugalomba vonulását. Nemesoroszii gyülekezet ügyei javulófélben vannak, Bacsa Lajos gondozó lelkésznek elismerés és köszönet szavazása mellett 240 K költségmegtérítési díjat szavazott meg a gyűlés az odavaló lelkésznek terhére.

Egyházkerületünk nagynevű gondnoka, gróf Tisza István édes anyjának váratlanul elhunyta fölött az esperes indítványára mély részvétét táviratban fejezte ki.

A gyűlés bírósági ügyei részben elmaradtak, részben julius 2-án tárgyaltattak le.

A gyűlés végeztével a Jeszenszky-féle vendéglőben körülbelül ötvenen közös asztalnál ebédeltek.

A dikciók sorát Patay Károly esperes nyitotta meg. Kedves szavakban emlékezett meg Kovács Sebestény Endre érdemeiről, hitbuzgóságáról. Majd Kádár Kálmán tanácsbiró gyönyörű ékesszólással a kálvinista papok és tanítók erényeit dicsőítette s azokra emelte poharát. Kovács Sebestény Endre pedig az egyházm. alkotó tagjaira ürítette poharát.

Könyvismertetés >

Kálvin kisebb müvei.

(A Református Egyházi Könyvtár IX. kötete.)

Mikor e lap illusztris szerkesztője a minapában arra hívott fel, hogy egyéb közlemények küldése mellett ismertessem mielőbb a Parochiális Kányvtár IX. kötetét — részint sokoldalú elfoglaltatásom, részint a 776. oldalas kötet átolvasásának nagy munkája —, hogy őszinte legyek — nem fogadtatta velem e különben megtisztelő felhívást azzal az örömmel, amelyet ily kitüntető figyelemnek kiváltania kellett volna. Az ismertetést azért mégis megígértem, mert restelltem volna úgy a kiváló szerkesztőtől, valamint szerény önmagámtól a kizárólag kényelem indokából történendő szabadkozást . . .

És most, amikor írni kezdem az ismertetést, őszinte köszönetét mondok a szerkesztőnek, hogy e testes kötet sok és nagy, nemes és mélységes élvezetéhez számításom előtt hozzájuttatott.

E szubjektív sorokat egyedül azzal a céllal vetettem papírra, hogy annál több és melegebb érdeklődés fordúljon a minden tekintetben érdemes, érdekes és értékes könyv felé.

*

Zwinglit és Melanchtont az áttörés nehéz munkái foglalták le teljesen s így ők merőben képtelenek voltak — már a külső körülmények miatt is — arra, hogy összefüggő és egységes leírását nyújtsák a hitéletnek. Megírja ugyan Zwingli De providentiáját, Melanchton Loci communesét, de e munkákat úgy tekinthetjük, mint amelyek átmenetet képeznek a scholasztikus spekulativ filozófiáról a kálvini rendszeres dogmatika-theológiára. Míg amazokat úttörőknek, előkészítőknek tarthatjuk, addig Kálvin az az első, aki a keresztyénség igazságát legmélyebben átértve, a kijelentési hármasságra építi fel dogmatikai rendszerét az ú. n. Genfi Kátéban, mely könyv ez ismertetésre váró kötet legelején olvasható.

Előre kijelenthetjük a tudós Nagy Károllyal, hogy e Káté nem az újabbkori dogmatikusok szigorú osztályozását követi, mert nem is általános bölcsészeti, hanem a speciális keresztyén vallásos érdeket óhajtja szolgálni s kielégíteni; s mert mint Kálvin maga is írja: „egy rövid kompendiumot akar adni a vallásos és igaz kegyességükben a Krisztust éhező és szomjuhozó olvasók kezébe“.

Távol áll tőlünk nemcsak a kritikai méltatás, de még a bővebb ismertetés is, mert úgy érezzük, hogy az üdv-élet nagy kérdéseiről Kálvin magasztos felfogását magától Kálvintól kell hallanunk s nem fogyatékos ismertetés erőtlen és színtelen visszhangjából.

Azért csupán jelezzük mintegy Ízelítőül, hogy szerinte az a valódi hit, mely Istenben a mi Istenünket, Krisztusban a mi Krisztusunkat ismeri meg s amelynek úgy tárgya, mint célja az Ige. Csupán hangsúlyozzuk, hogy a törvény célja: ad docendam caritatem s állítjuk mindig vele, hogy egész életünknek alázatos és bizalomteljes imádságnak kell lenni. Végül csupán idézzük, hogy a sakramentumok hatása egyedül ama lelki közösségtől függ, melyben Isten Fiával állunk.

De nem kizárólag csak dogmatikus fejtegetéseket kapunk e kötetben, hanem keresetlen, valóban lélekből fakadóit, patinás imádságokat és eszméltető, termékenyítő gondolatokat keltő sokoldalú tájékoztatót is.

Említsük csak fel a betegek meglátogatásáról szóló fejezetet, milyen felelősségteljes komoly buzgósággal int az a pásztori szeretet munkásságának igazi példaadására.

Ismétlésekbe becsátkozni nem akarunk s így az eddigiek után a francia ref. egyházak hitvallásáról és az úrvacsorával foglalkozó értekezésről külön nem is szólunk. Nem mulaszthatjuk el azonban, hogy fel ne hívjuk az olvasó figyelmét a Vili. részre. Kálvin és a zürichi lelkészek levélváltásáról, majd később a sakramentumok ügyében való kölcsönös megegyezésről van itt szó. Mintha az apostolok leveleit olvasnók, olyan ihletettnek érezünk itt minden sort; mintha az első keresztyének között lennénk, olyan szeretetteljes a hang s olyan mélységes és tiszta forrású a buzgóság!

A könyv végén apologetikus levelek és vitairatok olvashatók Westphal Joáchim, Heshusius és Pighius Albert ellen. Bár Kálvin minden irata egy energikusan gondolkodó, dacos igazságú lélek erőteljes megnyilatkozása, mégis minden igyekezete az, hogy lehetőleg versengés nélkül keresse az igazságot — minden vágya, hogy kétségeskedés és gyanú ne késleltesse, ne akadályozza az egyetértést.