Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-30 / 13. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 13. szám. Pápa, 1913 március 30. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. —— Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4’50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Válasz a nyílt levélre.* i Talán el is késtem már e sorokkal s korábban kellett volna válaszolnom; de megenged az én kedves lelkésztársam, valóban azt véltem, hogy talán eléggé is ki van merítve a tárgy és sokak előtt unalmassá is válhátik annak minduntalan való ismételgetése. Mégis azonban, mert a hozzám intézett nyílt levélben az én soraimtól eltérő, bár szorosan véve azokból levont következtetések és javaslatok foglaltatnak, helyesnek és némi tekintetben közérdekűnek tartom a válaszolást. Mindenek előtt megnyugvással — nem örömmel, mert bizony ebben nincs nagy gyönyörűség reánk nézve —, konstatálhatom, hogy az én kedves lelkésztársam is ugyanazon főokban látja a templomok ürességét, mint én, vagyis legnagyobb részben önmagunkban, lelkészekben, kik nem tudunk, nem akarunk, vagy csak nehézkesen, szórványosan vagyunk képesek megalkudni a megváltozott viszonyokkal, beilleszkedni a haladó idő követelményeinek keretébe. Évtizedeket tétlenül szenderegtünk át, engedtük kisiklani lábunk alól a talajt, egyre fogyni, szükebb határok közé szorítani a munkatért, lazulni, szaggatni a kapcsokat, melyek bennünket az élettel, híveinknek szívével, leikével összekötöttek. Most már — s ezért is hála Istennek — érezzük a bajt, látjuk a veszedelmet, keressük az orvosságot s hatványozott erővel, lázas igyekezettel törekedünk pótolni a mulasztottakat. Csak általánosságban mutattam rá, mint egy üdvös, jótékony hatású tényezőre, a lelkésznek az iskolában való ténykedésére, a jövő nemzedék, a fogékony gyermeki lélek gondozásában megnyilvánuló áldásos működésére s íme az én kedves lelkésztársam teljes egészében levonja az én okoskodásomból is, megerősítve azt a maga hatalmas érveivel, azon logikai kényszerűségnek mondható következtetést, hogy vegyük át az iskolát annak vallásiam részében teljesen magunk, mi lelkészek, tanítsuk a mindennapi és elemi iskolában a vallást! Megvallom egész őszinteséggel, hogy amikor én reámutattam arra, lehet a legrövidebb idő alatt bekövetkezhető bizonyosságra, mely szerint iskoláink közeljövőben elvétetnek tőlünk és államosíttatni fognak s iskoláinkra, azok növendékeire, lelkűknek, érzésüknek irányítására addig is a legnagyobb gondot, aggódó, éber figyelmet kell fordítanunk, mérlegelés, nehéz és komoly megfontolás tárgyává tettem már akkor is, ne vonjam-e le a konzekvenciát? ne hangoztassam-e magam is, hogy vegyük át az iskolát annak vallástani részében, tanítsuk magunk a vallást a mindennapi és ismétlőiskolában mi lelkészek!! De komoly és fontos, csaknem lélekismeretbeli okok gátoltak eme következmény kivonásától, eme kivánalom hangoztatásától. Oly nehéznek látszott ugyanis önmagam előtt, önkezűleg, talán hirtelenkedő lélekkel szétszaggatni, eltépni azt a sok százados, benső * E válasz már hetek óta várt a közlésre. Szerkesztő.
