Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-03 / 9. szám

Huszonharmadik évfolyam. 9. szám. Pápa, 1912 március 3. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. —— Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4'50 K),hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Böjt idején. Két évezreddel ezelőtt negyven nap és negyven éjjel élt a Mester a sivár pusztaságba elvonulva. Magába mélyed ve készült a munkára s ezen idő alatt feledve voltak előtte még a testnek szükségletei is. És hatalmasan tusa­­kodék lelkében ; megjelentek az ö szemei előtt is a hiú ábrándképek ; elmélyedt gondolkozá­sában több ösvényt látott maga előtt megnyílni... de ezek közül csak egy volt, amely a Golgo­­thára vezetett ! Ha másik ösvényre lép, az egy fényes trónushoz vezette volna, és a rajta ülőt a szabadságharcban diadalittasult nép a „leg­­nagyobb“-nak nevezte volna. Ismét másik ösvény odavezette volna egy fényes főpapi székbe, ahol a nyomorúságos kezdet és ifjúkori küzdelmek nélkülözéseit feledtette volna a fején levő tiara és az öt körülvevő minden nemzetségbeliek tömjénfüstbe vesző hódolata. De a Mester negyvennapi testi és lelki böjt után szilárd lélekkel, emelt fővel arra az ösvényre lépett, amelyen vérrózsák nyiltak, tövisek sebeztek, nádszálak inogtak és amelynek végén a Golgo­­thán túl ott volt az Igazak jutalma ! A Mesternek kicsiny serege a „megdicsőülés“ után elindult e széles világra. A tanítványok lelkében ott égett az intés : „ne szerezzetek ara­nyat, se ezüstöt, se táskát, se pálcát, ?nert méltó a mu?ikás az ő táplálására“. Életük szakadatlan böjt volt, ez azonban nem az ételek és italok válogatásában, hanem az üldöztetésben, hajó­törésben, verésben, a penészes börtönök szenve­déseiben állott. íme két évezred után is bőjtölnek még az apostolok utódai; —- habár a hivök tömege ma már nem válogat ételben és italban, hanem eszi azt, amit éppen meg képes szerezni éhsé­gének elűzésére. És milyen böjt az, amit az egyedül authentikus irásmagyarázók a maguk számára kreáltak ? Rakva az asztal azzal, ami: szem, szájnak ingere, a rafíinált emberi gyomor­nak valóságos eldorádója ez a böjt, hiszen csak az nem ehető, aminek élveztébe úgy is bele unt már a gyomor. A sivár pusztaság, az aszkéták magános cellái helyett fényes palota, szolgák, udvaroncok, stréber kegyencek serege. A hierarchia birtokában ott az ország, a hata­lom és a dicsőség, amelyekkel az ördög a Mestert kisérté; egy-egy kis ország az epis­­copatus javadalma, egy-egy kis sereg az alkal­mazottaknak sokasága, a világi uralomnak vissza­szerzése ravasz, de élvezetes küzdelmet igér, a hatalom sem megvetendő, hiszen kezdve fenn a bársonyszékben ülőktől le egészen az egy­szerű népnek szövetkezéséig minden az ö ér­dekeiket szolgálja. És minő szép a dicsőség: tömjén füst, arany trónus, térdreboruió ezrek, királyi kitüntetések, az imperator udvarába való szabad ki és bejárás! Világ megváltója, sivár pusztaságban tűnődő Mester, áldott légy — száll a zsolozsma a pontifex-ek ajkairól — hogy számunkra a böj­töt rendeléd ! Mi igenis tanítjuk és hirdetjük a böjtöt, mert ez a dogma idvezít! Lám, a protestáns supirintendens, prédi­kátor és tanító nem tanít és hirdet böjtöt. A szerény parókbiák, vedlett rektorlakásokból in­kább eme kívánság hallatszik : oh Uram, bár változtatnád a köveket kenyerekké ! Ez a nemzet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom