Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-29 / 52. szám

52. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 447. oldal. kapcsolta a belsősomogyi egyházmegye kebelébe*, ki­szabadította ezeket a magyar államra nézve oly fon­tos territóriumon levő egyházakat az eddigi labilis egyházalkotmányi helyzetből és a bekövetkezhetett kedvezőtlen fejleményeknek elvágta az útját. A leg­szerencsésebb megoldási módnak lehet nevezni ezt a határozatot, mert amellett, hogy a horvát-szlavon ref. egyházakat közigazgatási- és törvénykezési tekintetben de facto becsatolja a belsősomogyi egyházmegyébe s ezáltal a magyarországi egyetemes egyháznak szerves részeivé teszi: másrészről ez egyházak felügyeleti és segélyezési ügyeit továbbra is meghagyja a leghiva­­tottabb kezekben, püspök úr Öméltósága kezeiben. Csakis így nem lesz kára a missziónak a bekapcso­lásból, mert amint Antal Gábor püspök úr volt úgy­szólván megteremtője a horvát-szlavon missziónak, úgy ő annak fenntartója is. S az ő bölcsessége bizo­nyára meg fogja találni az útakat és módokat, amelyek­kel a misszió jövendője is biztosítva lesz. A belsősomogyi egyházmegye azonban — úgy látszik — nem akarja a kerületi határozat következ­ményeit levonni. Mert e határozat legfőbb következ­ménye az lenne, hogy a szavazati jogban a missziói egyházak — a törvény rendelkezése szerint — része­­síttessenek. Ez ellen eddig úgy sem tudtak más okot, illetve kifogást felhozni, mint hogy a horvát-szlavon misszió-egyházak nincsenek bekebelezve az egyház­megyébe. Nos, ez a bekebelezés megtörtént. Miért kezeinek tehát bennünket még mindig úgy, mint ide­geneket, mint jogfoszlottakat. Eltekintve attól, hogy a belsősomogyi egyházmegye kaposvári Kálvineum­­ünnepélyére vonatkozólag egy sor értesítést sem kap­tunk (pedig többen el akartunk innét menni), az egybázkerületi közgyűlés határozata óta megejtett egyházmegyei választásoknál meg sem kérdeztek ben­nünket. Pedig ez a bekebelezést kimondó kerületi határozat mindaddig írott malaszt csupán, mig szava­zati jogunk elismerése által valóságos alkotó részeivé nem tétetünk az egyetemes egyháznak. De hát miért nem akarják még mindig elismerni a zsinat-presbiteri egyházalkotmányból folyó eme leg­elemibb jogunkat ? Mert missziói egyházak vagyunk ? De hiszen az Kaposvár és Nagykanizsa is, azok szava­zati jogát pedig senki sem vonja kétségbe. Mert * Körmendy Sándor esperessége idején is oda voltak bekebelezve! Minden ügyüket ő intézte, az egyházlátogatást is q végezte. Szerk. Horvát Szlavonország területén élünk ? De hiszen a dunamelléki egyházkerület szlavóniai egyházai már régtől fogva szerves és egyenjogú alkotó részei az alsóbaranya—bács—szlavóniai egyházmegyének, amely ezt a körülményt még a névben is kifejezésre juttatta. Más okot nem tudok elképzelni, minthogy Belső­­somogyban — és talán másutt is — még mindig kicsinylő lenézéssel, visszautasító hidegséggel viseltet­nek a horvát-szlavon missziói egyházak és lelkészek iránt. De hát, kérdem, ezt érdemeljük mi ? Mi, akik idegenbe szakadt hittestvéreink ezreit megtartjuk egy­házunknak és ezáltal nemzetünknek. Mi, akik ellen­séges törekvések, ellenséges érdekek között, sokszor életünkkel játszva, védjük és terjesztjük a magyar nyelvet, a magyar érdekeket, a magyar vallást. Mi, akiknek hivatása oly sok energiát, oly sok lelkesedést, oly sok önmegtagadást kíván, akiknek működésükben ezer és ezer nehéz akadállyal kell megküzdeni. Mi, akik készek vagyunkffeláldozni a magunk és csalá­dunk jóvoltát azért a kettős szent ideáért : a magyar nemzet és református egyház jóvoltáért. És mégis lekicsinylés az osztályrészünk. Miért ? Mert szegények vagyunk ? Szegények mi, a pásztorok és szegények a nyájak, az egyházak. De hát krisztusi elv a szegényt lenézni, a gyengét magára hagyni? Nem méltóbb lenne-e inkább segítségére menni, szeretettel felemelni és az összetartozás érzésével erősítve, nemes és ne­héz hivatásának teljesítését megkönnyíteni ? Vájjon annál a gőgnél, mely „mindenféle jött-ment népség­nek“ (amely pedig buzgóbb, istenesebb, erkölcsösebb, mint sok otthoni „egykés“ gyülekezet) nem akar bele­szólást engedni az egyház ügyeinek intézésébe, nem szebb, nem 'hasznosabb-e az a belátás, mely ezt a magára hagyatott, idegen árral küzködo szegény né­pet a testvéri közösség jeleivel is erősíteni akarja hitében, magyarságában. Mert erről van szó s nem hiúságból fakadó „okvetetlenkedés“-ről, mikor szava­zati jogunk elismerését sürgetjük. Az az egy bizonyos, hogy a bekebelezés a belső­somogyi egyházmegye vezetőségének dolgát, gondját még jobban megnövelte. Az abaúji egyházmegyét le­számítva, magyar református egyházunknak egy egyház­megyéje sincs akkora kiterjedésű, mint a belsősomogyi. De ezen könnyű segíteni. Tessék az egyházmegyét két részre osztani. Legyen egy új drávavidéki egyház­megye. A csurgói főgimnázium birtoka nem lehet akadály. Az megmaradhat közös tulajdonnak, közöse n választandó igazgató-tanáccsal, amelynek hatásköre a Új, érdekes, szórakoztató játék „Gyermeköröm“ QA fi||, \ papirragasztási művészet v v 111IC1 Ki Olcsó képes* és mesés* |r£ ima= és énekes* könyvek, családi I e vé I p a p i r-dobozok Kis Tivadarnál, Pápa, Fő-utca 21. szám. Megrendelések a beérkezés napján pontosan és lelkiismeretesen elintéztetnek:-

Next

/
Oldalképek
Tartalom