Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-04 / 5. szám
5. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 39. oldal. területe körülbelül 7-szer kisebb, mint hazánké. Nagyon szép példája ez annak, hogy egy kis nép a folytonos művelődés utján mire képes ! A norvégek, svédek és a finnek a dánokat már sok tekintetben követik. Mikor leszünk mi erre képesek, hol az ismétlő-iskolába való rendes feljárást is „ábrándkép“-nek tartják, nem holmi félreeső faluban, hanem egy közigazgatási járás székhelyén is! És én mindennek dacára hiszek a fejlődésben | ATmagyar kálvinista egyháznak is hatalmas eszköze volt a konfirmáció. Elszaggathatott, összetörhetett a gyermek 3—4 „fa ABC-ét“, tanítványa lehetett 3—4 akadémikus rektornak, vagy akárhány paeceptornak, de ahol a lelkész teljesítette kötellességét, ott analfabéta nem volt a gyülekezet tagjai között. Milyen nagy dolog az, kitűnik abból, hogy az 1863. évi statisztikai kimutatás szerint a felnőttek közül hazánkban 40—50 % nem tudott Írni és olvasni. A konfirmáció kötelező volta rákényszerítette a szülőket, hogy gyermekeiket iskolába járassák. Hogy a tanügy terén nem haladhattunk annyira, mint nyugoti hitrokonaink, azt megmagyarázzák az „Istenért és szabadságért“ vívott küzdelmeink s később a „Helytartótanács“ hírhedt cselekedetei. Ne rekrimináljunk, hanem térjünk át azokra az intézkedésekre, amelyek a felődés útját mutatják! — Folytatása következik.— Pethes János. A külföld rólunk. A Leipzigben megjelenő Wartburg múlt évi egyik számában egy kis cikkecske jelent meg, amelyet szórólszóra lefordítva közlök. ,,Magyarország. Mialatt az ausztriai protestantizmus a lélekszám és szervezet dolgában erőteljes lendületet tesz, a magyarországi protestantizmus tudvalevőleg az aggodalmat keltő megállapodás, sőt visszafejlődés idejét éli; ami legkiválóbb tagjait és képviselőit gondolkodásba ejti. Az 1909. esztendőről (most!) kiadott statisztikai közlemények szerint a két evangélikus egyház (luteránus és református) áttérés és reverzális folytán 1986, kivándorlás folytán 16000 lelket vesztett. Ezt a veszteséget a természetes szaporodás nem tudja ellensúlyozni. És igy van ez már esztendők óta! Ez lelki elszegényedésnek és elcsenevészedésnek a jele, amiket a »Wartburg“ már többször visszavezetett az ősökre, arra, hogy Magyarország evangélikus egyháza, különösen annak a magyar része, önkéntesen elszigeteli magát az általános, protestáns szellemi élettől. Egészen ezt a nézetet osztja a »Kirchenblatt für die reformierte Schweiz“ c. lap (22. sz.) magyar levelezője is, aki azonban már az újjászületés jelét látja három francia svájcinak (Doumergue, Fulliquet, Phildius) a látogatásában. Mi a magunk részéről félünk, hogy a külfölddel való érintkezésnek ezen kezdete nagyon szerény, és hogy Magyarországban csak akkor áll be valódi javulás, ha Magyarország protestántizmusa újra szellemi összeköttetésbe lép a német protestantizmussal. Hogy azonban ez megtörténhessék, szakítania kell azzal a szokásával, hogy részint meggyőződésből, részint szolgalelküségből »hazafias“-magyar követeléseket támaszt az evangélikusokkal szemben. Az osztrák protestantizmus pedig jól teszi, hogyha a magyarországi testvérjének a borús helyzetképét figyelmeztetésül veszi arra vonatkozólag, hogy őrizkedjék a benne is csendben készülődő, elszigetelő törekvésektől“. Abban igaza van a „Wartburg“-nak, hogy kiváló, idegen tudósok és egyházi férfiak látogatása még nem jelenti az újjászületést; de viszont azt sem mondaná a cikkecske Írója, hogy a magyar protestantizmus nincs összeköttetésben a külfölddel, — (nemcsak Németországgal) ha jobban ismerné a tényállást. Csak be kellene tekintenie a külföldi egyetemek anyakönyveibe, mindjárt megtudná, hogy a reformációtól kezdve a magyar protestáns theológusok megszakítatlan folyamatban látogatták évről-évre ezeket az egyetemeket. Azt azonban mi is kérdezhetjük magunktól, hogy ez az összeköttetés miért nem hat olyan termenyítőleg most is az egyházi életünkre, mint a korábbi századokban? Tehát nem vágta el a külfölddel való összeköttetésünket az a körülmény, hogy az evangélikussal (?) szemben „hazafias“-magyar követeléseket támasztunk. Azt hiszem, nem csalódom, ha itt az iró a magyar protestáns egyháznak a nemzetiségi protestánsokkal való viszonyára céloz. Tudnia kellene azonban, hogy ezen utóbbi protestánsok sokkal több külön követelményt támasztanak a protestáns egyházzal szemben, mint megfordítva. Zágráb. Székely István. Ifj. Stern Lipót Pápa , Kossuth-Lajos-utca 25. sz. Mindennemű kézimunka-, hímzést előnyomda-, rövidárú-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. -— Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzésekéi és kelengyék elkészítését. — Lelkiismeretes kiszolgálás!
