Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-24 / 47. szám

408. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. 230 K, egyházmegyei v. főjegyzőé 100 K, egyház­­megyei e. aljegyzőé 80 K, egyházmegyei v. aljegyzőé 50 K; tanügyi bizottsági elnöké 320 K, nyolc egyház­­megyei számvizsgálóé á 50 K = 400 K, kilenc iskolaköri felügyelőé ä 30 K = 270 K, kilenc iskolai körtanítóé á 20 K = 180 K, egyházmegyei e. számvevőé a fő­­gimn. pénztár 100 K-ján kívül 50 K, egyházmegyei v. számvevőé 50 K. Végül tárgyaltatott Varga Dezső darányi, Kovács Bertalan kálmáncsai lelkészek egyházlátogatási kérdőív­­tervezete. Az értekezlet véleménye az, hogy a két tervezet egybevetésével egy készítendő. Kiss Zoltán ért. jegyző. Vegyes közlemények. Gyászhírek. Ragályi László ref. lelkész folyó hó 18-án délután 6 órakor, hosszas szenvedés után, életé­nek 56-ik, boldog házasságának 23-ik, lelkipásztorko­dásának 34-ik évében elhunyt. Temetése f. hó 20-án volt nagy részvét mellett. Mohácsy Lajos komáromi községi iskolai tanító életének 29-ik évében folyó hó 19-én elhunyt. Teme­tése 21-én volt. Holttestét Ószőnybe szállították. Iskolalátogatás. Főtiszteletű dr. Antal Gábor püspök úr, Czike Lajos főiskolai gondnok, Németh István egyházkerületi főjegyző és Kis József esperes urak kíséretében e hó 19—22. napjain végezte hivata­los látogatását a pápai ref. főiskolában és nőnevelő­intézetben. Megerősítés. Papp K. Árpád illavai fegyházi ref. lelkészt a nagyméltóságú m. kir. igazságügyi miniszter úr ezen állásában véglegesen megerősítette. Amidőn nevezett lelkésztársunkat ezen alkalomból örömmel üdvözöljük, kívánjuk, hogy nehéz és felelősségteljes állásában boldog és megelégedett legyen. Lelkészválasztás. Amint értesülünk, az etei ref. egyház hivei Deák József nagyszántói lelkészt válasz­tották meg lelkipásztorokéi. Gratulálunk! Áldozatkész Mecénás. Hogy vannak emberek, kiknek szívében élő hit és nemes áldozatkészség fog­lal helyet, — ennek a jelenségnek dicséretes példája Süteö István rimaszombati ügyvéd és földbirtokos. A nyitrai ref. templomba orgorát állíttatott; az építendő ruttkaiba szintén rendelt és már el is készíttette. Most pedig arra szánta el magát, hogy a barsi ref. egyházmegye területén fekvő zólyomi misszió templo­mot hasonlóképen megajándékozza. Ö igazán jókedvű adakozó, kit szerethet az Isten. Hálás kegyelet. Négy évvel ezelőtt: 1908 nov. 25 én halt el Fejes Kálmán, a csurgói ref. egyháznak 28 éven át volt nagynevű tanítója, a dunántúli ref. egyházkerület tanügyi bizottságának tagja, Somogy - vármegye ált. tanítóegyesülete csurgói kerületének több éven át buzgó elnöke. Hamvai Kaposvárott, a szigetvári-úti temetőben nyugszanak. A tanilványi hálás kegyelet most síremlékkel akarja megjelölni tanítója sírját fényes ünnepély keretében. F. hó 25-én délután 1 órakor gyülekezés a kaposvári ref. templom előtti téren. Fél 2 órakor indúlás a szigetvári-úti temetőbe. Műsor a simái a következő: 1. Egyházi közének: XXVIII. zsoltár 1. verse. 2. Emlékbeszéd. Tartja Nagy Lajos esperes. 3. Gyászének. Előadja a kaposvári Postás-dalárda. 4. Beszéd. Tartja Lengyel István, a somogyvármegyei ált. tanítóegyesület elnöke. 5. Egy volt tanítvány rövid beszéd keretében koszorút helyez a sírra. 6. Egyházi közének : XG. zsoltár 9. v. Ezen ünnepélyen az egyházmegye képviseletében jelen lesznek Nagy Lajos esperes, Kovács Bertalan tanügyi biz. elnök, Arany Bálint ref. tanitóegyleti elnök, a megboldogúlt tanítványai szép számban, Somogyvár­­megye tanfelügyelője : Gönczy Ferenc, a kaposvári tanítói kar testületileg s többen a tisztelők és jóba­rátok közül. Szeretetvendégség. A pápai ref. leányegyesület 1912. évi dec. hó 1-én, vasárnap szeretetvendégsé­­get rendez s főiskolai konviktus helyisegeiben. Műsor. I. rész. Közének: Jövel Szentlélek Úr Isten. Ima és bibliamagyarázat. Tartja Pongrácz József theol. tanár. Óh Istenünk, kegyelmes Atyánk (Büshner E.); Mi Atyánk (Greutzner.) Énekli Mihó Ida, zongorán kiséri Kiss József zenetanár. Ádventi elmélkedés. Tarja Beck Irén. — II. rész. Magyar ábránd. (Székely I.) Zongorán előadja Salamon Edit. Satanas. (Váradi A.) Szavalja Szabó Imre. Vándor esti dala. (Szügyi J.) Énekli Kurucz Gyula, harmóniumon kiséri Tóth Lajos főisk. zenetanár. Belépti dij 1 K. A tiszta jövedelmet szegény elemi iskolás gyermekek meleg étellel való ellátására fordít­ják. A rend. biz. kéri az egylet mindazon jóakaróit, akik önkéntes adományaikkal az estély sikerét elő­mozdítani óhajtják, hogy november 28-ig azt Széky Aladárné elnökkel tudassák. Az I. és II. rész között az egyesület tagjai teát szolgálnak fel. Kezdete 728 órakor. Jegyek előre Kis Tivadar könyvkeresk.-ben válthatók. !“ BENEDEK OSZKÁR, 3,.Gllltmellett. Mindenféle optikai cikkek! — Szemüvegek orvosi rendelésre is! — Ékszerek és órák nagy választékban! — Teljes 6 és 12 személynek való valódi ezüst evőkészletek gyári áron! — Nagy raktár divatos valódi ezüst és china-ezüst tárgyakban. — Javítások saját műhelyemben (a Griff-szálló mellett) készülnek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom