Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-18 / 33. szám
282. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. Aggasztó jelenségek* Mi, kiket a gondviselés, mint lelkészeket állásunknál fogva a kultúra fejlesztésére rendelt, századok óta hűséggel betöltöttük e tisztünket. Elődeink tevékenységét megörökítette a történelem. Wlassicsként „a nemzet testének gerince vagyunks mi nemcsak anyaszentegyházunk, de hazánk történetében is oly hazafias munkát végzünk, melyet a történelem aranybetükkel jegyez fel. És dacára ennek, az a testület, melynek testvérként kellene viselkednie, nem előre, de visszafelé törekszik. Sokan nem akarják elismerni, hogy a pap mégis csak magasabb kvalifikációval bir, amennyiben még máig is négy évvel tovább tanul. Igaz, hogy mi csak tiszteletesek vagyunk ; a tanítók megkapták Wlassicstól a „tekintetes“ címet és azon idő óta a magas kormány anyagi gondjaik felmentésén törekszik. Ne irigyelje hát a tanítói kar, ha netalán a lelkészekre is gondol az állam, kik, szerintem, két annyi fizetést érdemelnek, mint ők. Ez már eredeti, ősi szokás. S mit látunk ma? Azt, hogy a tanítók fizetése az áltamsegéllyei együtt födözi a kongruás lelkészek fizetését. Megindult hazánkban a különböző terek munkásainak mozgalma. Mindenik követeli, hogy kit-kit szellemi értéke szerint jutalmazzon a haza. A szocialisták megmozdúltak; az ő vörös zászlójuk, mely szokatlan anyaszentegyházunk terén, feltűnt a tanítói kar mozgalmánál is. A tanítók száma harminckét ezer, tehát súllyal bir. Zörgetnek egyik ajtótól a másikig. Ha nem nyílik, több tanító szájából hallottam a sztrájk kifejezést. No de ők tehetik. Mi papok nem. Mi türelemmel s megalázva hordjuk a Krisztus kereszjét. Már 1911-ben a Pápán tartott őszi közgyűlésünkön Boross Kálmán volt káplánom, kamocsai lelkész figyelemre méltó jelentést olvasott fel az egyes lapokból, melyben a tanítói kar támadása van feltüntetve a papok ellen. Itt felállt Patay Károly esperes, mint a béke, szeretet és egyetértés valódi apostola, védelembe vette saját egyházmegyéje tanítói testületét, mely fellépéséért hálából a magasra törekvő tanítói kar őt diszelnökké választotta. Az 1912. évi tanítói értekezleten ugyanaz az elnök : Tóth István, ismét felemelte a buzogányt a papság felé. Mélyen tisztelt Közgyűlés ! Méltányos küzdelmünk, melynek anyagi érdekeink javítását célzó törekvése egyedül az, hogy az állami tanítókkal egyenlő fizetésben részesüljünk, lassan halad ugyan, de bízom a Mindenható jó Istenben, hogy nem hagyja el a „nemzet napszámosait“, rövid idő alatt célt érünk, melynek bevégeztével ismét egy új tér mozgalma nyílik meg előttünk. Tekintetes Értekezlet! Én úgy látom, költői ihletettséggel áthatva, hogy hazánkban a megkezdett kultúra fejlesztését csak úgy vezethetjük biztos kikötőbe, ha egyes gondoláinkat, majd azon nagy hajót, mely a 32 ezer tanítót viszi, révpartra segítjük. Főtörekvésünk kell hogy legyen, hogy megszabadd!junk mindazon gondnokságtól, mely népnevelésünknél ólomsúllyal nehezedik ránk. Meg kell tehát szabadúlnunk iskoláink vezetésénél minden pap és iskolaszéktől. E magas röptű elnöki beszédet Patay Károly esperes áthallgatva, megköszönte a diszelnökséget. „Oly testülettől, hozzá még tanítói testülettől, mely, úgy látom, hogy részben a papság ellen tör, a diszelnökségi kitüntetést nem fogadom el, visszaadom. A második vércse is felszállt a levegőbe ; kereste áldozatát és leszállt a Világ szerkesztőségi épületére s a saját egyháza s annak vezetői ellen a következőképpen vijjog: A Világ julius 23-iki számában egy rövidke híradás jelzi, hogy illetékes fórumon két törvényjavaslat közeledik végső stádiumához, melyeknek egyike a tanítóság, másika a lelkészek fizetésrendezését akarja megvalósítani. A hir nagy meglepetést bizonyára egy tanítónak sem okozott, mivel ezekkel a hivatalos kommünikékkel, melyeknek olyan lázcsillapító rendeltetést tulajdonítanak, igen sokszor találkozunk. De az a körülmény, hogy a kormány a a tanító fizetésrendezés mellé mintegy antidotumnak a lelkészek állami segítségét célzó javaslatot helyezte, tekintve, hogy mint egyházi tanítónak több évi működésem alatt közvetlen közelről volt alkalmam a fizetésjavítás „nagy reformjában mellénk került lelkészek életét tanulmányozni, tollat ad kezembe, hogy megpróbáljam egy-pár sorban lefesteni, mily nélkülözésben és munkában agyongyötörve sínylődik a nagytiszteletü papság nagy Hungáriában. Wilde azt írja egyik közismert regényében, hogy „A papok nem szoktak gondolkozni. A püspök nyolcvan éves korában is azt mondja, amit tizennyolc éves korában mondattak vele.“ Hát kérem szépen, ez oly súlyos igazság, amit cáfolni lehetetlen. Az ifjú, midőn a theológia falai közé kerül, a szó szoros értelmében Mondja meg a kedves fiának hogy ískolakönyveít acélsarokkal, vászonháttal, erős táblába olcsón és gyorsan csakis KIS TIVADAR könyvkötészetében köttetheti be, PÁPA, Fő-utca 2b Modern gépfelszerelés! Koszorúszalag nyomda! Megbízható, tartós munka! Elsőrangú munkaerők! Tüzaranyozás! Kérem a címemre ügyelni!
