Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-11 / 32. szám
Huszonhartnadik évfolyam. 32. szám. Pápa, 1912 augusztus 11. DÜNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. —Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A sárdísbelíekhez írott levél. Menny. Jelen. 3. í—6. A felvett szöveg a „mennyei jelenések“ könyvéből való. Abból a csudálatos könyvből, melynek számos helyét még ma sem értjük ; de sok részét az újabb kutatások óta ma már világosabban látjuk, mint valaha. A könyv első része szól az ú. n. jelenésekről, a második rész pedig a kisázsiai hét első keresztyén gyülekezethez intézett leveleket foglalja magaban. E leveleket az Idvezítö írja a gyülekezetek angyalaihoz, vagyis lelki vezéreihez, s az Úr nagyon jól ismeri a gyülekezetek dolgait, azok külső és belső állapotát. Ezekhez képest hangzik egyik felé a dicséret, biztatás vagy bátorítás szava, míg a másiknak egyenesen a büntetést vagy a végső pusztulást helyezi kilátásba. E levelek olyan körülményékre vonatkoznak, amelyek erényei, vagy hibái lehetnek a mi gyülekezeteinknek is s az elmélkedőt szinte önkéntelenül is ösztönzik a párhuzam megvonására. Lássuk tehát a sárdisbeli gyülekezet angyalához Írott levelet. Sárdis Lydia fővárosa volt, rakva a természet és művészet kincseivel. Az ázsiai gyülekezetek között a legnépesebb és leggazdagabb. És Sárdis az Úr Ítélete, szerint (kinél vannak a hét isteni lelkek és a hét csillagok, vagyis a Szentlélek ajándékai) mégis szegény, mert a hitnek, a szeretetnek és reménységnek, a Krisztusban való életnek igazi gazdagságát nem ismeri. A virágzó város nyüzsgő forgalma, hullámzó sokadalmai mind-mind arról beszélnek, hogy Sárdis él, az Úr pedig azt mondja: „Sárdis, te halott vagy, te csak mondatál élni!“ Olyan e gyülekezet, mint a kihaló félben álló fa, mely meghozza csenevész leveleit, satnya virágait; de arra már nincs belső életerje, hogy gyümölcsöt teremjen. Olyan, mint a megfagyott ember, kiben benne szunnyad még az élet, de már csak dermesztő, halálos álom képében. Gyülekezet és annak pásztora egyaránt rászolgáltak az Úr szemrehányására, mert nem találta cselekedeteiket Isten előtt tökéleteseknek. A külső vallásos látszat mellett hiányzik a nyájból a hitnek jó gyümölcsöket termő ereje. De az Úr mégsem veti a fejszét a fa gyökereire, llt-ott felfedez rajta egy-egy alvó rügyet, mely kihajthat még, ha reá süt a szeretet napja. Meghagyja tehát a pásztornak: „Vigyázz és erősítsd meg azokat, akik megmaradtak és halóban vannak.“ A gyülekezet angyalának az Úrtól vett felséges hivatása, hogy féltve szerető gonddal ápolja azokat, akikben benn lappang még az élet szikrája, hiszen a jéggé dermedt embert is életre lehet kelteni, a hamvadó tüzet is lángra lehet lobbantani. Sárdis tehát még nincs elveszve, csak hallgasson az Űr intő szavára ! Ha visszaszáll az emlékezet szárnyain a múltba, mikor a kegyelem igéit befogadta s tüzet hoz onnét, bogy vele lángra lobbantsa az oltár hamvába holt tüzét: talán megnyílik még előtte az erkölcsi halálból való menekvés útja. Ha megemlékezik az Isten igéjéről, melyet olyan örömmel fogadott be egykor, megelevenednek a szétszórt tetemek, miket jéggé dermesztett a közöny hidege. De ehhez a megtérés a legelső kellék.
