Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-21 / 3. szám
Huszonharmadik évfolyam. 3. szám. Pápa, 1912 január 21. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős == szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4‘50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János fömunkatárs címére küldendők. Örömhangok a komáromi Kálvíneum-ünnepélyrőL Azt mondja a költő: ,,Mikor születtél: eltemettek ... Ha nem tadsz lélekből szeretni!“ — Valóban ! . . . Csak a lelki, az ideális szeretet ad életet . . . egész életet . . . megelégedett életet . . . tiszta örömmel, boldogsággal eltöltő életet ... Ez térít ki az állati önzés posványos utairól és emel fel arra a magaslatra, ahol az ember . . . emberi rendeltetése szerint: a köztestvériség, a közjóiét, a közmívelödés, a közboldogulás oltárait veszi körül és azokra rakja le áldozatait, azzal a boldogító érzéssel, felemelő édes tudattal, amit a világ, annak bálványai nem adhatnak! Ha vannak kimagasló alakjai az emberiségnek — mint ahogy vannak — beírva nevök a hallhatatlanok sorába ; — ha vannak nagy és dicső tettek, amik arany betűkkel jegyeztettek fel — lerörölhetetlenül! — az emberiség történetének lapjaira : úgy azok nem az Istenség titkait is fürkésző, sokszor bámulatba ejtő ész erejével, hatalmával emelkedtek kortársaik fölé és nem az ész kápráztató fegyvereivel vivtak ki és alkottak csuda dolgokat, hanem ... a lelki, az ideális szeretet által! A szivek összeforrását, a lelkek egybeolvadását, ama nagy igazságnak : ,.nincs sem zsidó, sem görög stb.“ nemcsak megismerését, hanem betartását, foganatosítását; a legnagyobb erőnek, hatalomnak . . . ,a jótékonyságnak* — a kicsinynek . . . kicsinyben, a nagynak . . . nagyban való gyakorlását: egyedül csak a szeretet ... a lelki, az ideális szeretet eszközölheti, munkálhatja és teremtheti meg ! Ezt igazolja, erről tesz tanúbizonyságot: a komáromi Kálvineum ünnepély is. Mily felséges, mily isteni — a szivekbe örökre bevésődött kép volt az, amikor az igaz hitü izraelita a keménnyaku kálvinistával, az erős hitü lutheránus ... a még erősebb katolikussal lelki közösségben összeölelkeznek és egy soha nem látott embereknek imáira, beszédeire, szt. zsolozsmájára . . . örömkönnyeket sírnak és úgy érzik, hogy nem a földön, hanem ott vannak . . . ahol a menny lakói! És, hogy mi volt, mikor a bámult, a rajongással körülvett Apostolokkal megjelentünk a hires, a régi dicsőségekről regélő „Vármegyeház“ nagytermének Feszty Árpád által készített „Bánhidai“ nagy csataképe előtt : azt leírni gyarló halandónak nem adatott; — azt a képet, még az az ifjú, lánglelkü Festőművész is (Kacz Endre), aki a magasztos eszmének — az égő könnyeket törölni, a vérző sebeket behegeszteni hivatott . . . „Kálvineumnak“ felállítására — az Apostolokkal táborba szállt. . . csak legfellyebb halvány vonásokban tudná megfesteni! Úgy tetszett : mintha a „Bánbidai“ csata dicső hősei, egy kis időre félbeszakították volna a gigászi harcot és megálltak volna s örömmosollyal nézték volna a testvériség szent sorakozását s boldogságtól ragyogó arccal tekintettek volna az Apostoloknak, a pódiumon elsőként megjelent — „Vezéralakjára“ ; — úgy tetszett, mintha szivök szent tüzével karolták volna át . .. . Baltazárt — a Vezérkarával együtt; — úgy tetszett, mintha szellemük, leikök megjelent volna — örömittasan kiáltva : Üdvözlegyetek ! . . . Kedves, hálás unokák ! Büszkeséggel, megnyugvással tölt el nemes munkátok, harcotok ! . . . Csak tovább . . . tovább!! . . . Alakítsátok,
