Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-14 / 2. szám

2. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 15. oldal. jutalom van, védelem is van, minden elkövetkezhető támadással szemben. Emellett bizonyít az egyházkerü­let f. évi őszi közgyűlésének állásfoglalása is, mikor meghajtotta zászlóját a kötelesség teljesítése előtt s nem általánosított, elismervén, hogy a tanítóságnak vannak az egyházi élet terén kiváló munkásságot tanú­sító tagjai is. 2. A műveltség, az önmívelés és udvarias előzé­kenység mindenkor becsületet és tiszteletet szerez minden embernek, tehát a tanítónak is. Ezzel tarto­zik minden ember mindenkinek, tehát a tanító is. 3. A közélet terén, a hivatalok■ kötelesség hátránya nélkül vegye ki a munkából minden tanító a maga részét. A tanító az egyházért és a népért van s nem megfordítva. Népnevelő is a szó valódi értelmében s ez a tevékenység nem éppen háládatlan foglalkozás. Nagy erkölcsi erő és jutalom az, ha jól nevelt nép áll a tanító háta mögött, és ez nem is példa nélkül való. 4. Hatalmi kérdést, állásával kapcsolatban senki­­sem csinálhat, a tanító sem. Küzdeni azonban, ha szükséges, az állás tisztességéért mindenkinek, tehát a tanítónak is kötelessége. Fegyvereit azonban válogassa meg. Nyers, durva fegyvert használni tiltja a jó Ízlés. Csak finoman éles késsel lehet úgy borotválni, hogy az ember meg ne vágja magát. Az egyházkerület állásfoglalása hiszem, sok fenn­forgó keserűséget megszüntet, sok panasz okát el­hárítja, sok bajnak orvosa lesz, melyre nincs orvosság. Az őszinte szó hitünk igaz cselédeire vall, remény­iem nem éri vád, avagy támadás — árva fejemet. — Vége. — Sz—v—n. Felszólalás. Kezdek részvéttel lenni B. Szabó János iránt, ki a negyedi lelkészválasztásnál oly hírhedt szerepet ját­szott ; de akinek játéka — és ez dicséretére legyen mondva felettes egyházi hatóságának — az egyházi törvények szigorú alkalmazásával reá nézve végze­tessé lön. Hasonló eset jelentkezik az Őrségi egyházmegyé­ben, Öriszentpéteren. Csakhogy kissé mégis más for­mában. Mert mig a negyediek sippal-dobbal akarták Szabót a fényes lelkészi állásba beültetni, addig az őriszentpéteriek sokkal ügyesebben csinálják dolgukat. Ők sipot-dobot s más efféle zeneszerszámot figyelmen kivül hagynak ; csendesen, alig hallhatóan ütik a vasat jelenlegi helyettes lelkészük mellett, ki csak az ez évi szeptember hóban összeülő lelkészképesítő bizott­ság előtt teszi le majd a második lelkészképesítő vizsgát. Biztos tudomásom van róla, hogy érdekében — két ízben is — deputáció járt Főtiszt, és Méltóságos Püspök Urnái, kérve őt, hogy az öriszentpéteri állás ne töltessék be addig, mig mostani h.-lelkészük választ­ható lesz. A Püspök Ur az első deputációnak kijelen­tette, hogy kérésük teljesíthetetlen. Öriszentpéternek papot kell választania! Hogy a második deputáció mily eredménnyel járt Komáromban, nem tudom ; de jól ismerve Főtiszt. Püspök Ur törvény- és igazság­­szeretetét, azokhoz való szigorú és tántoríthatatlan ragaszkodását, fel kell tennem, hogy kedve szerinti feleletet ez a deputáció sem kaphatott. De hát mi jogon is kívánhatják az őriszentpéteriek azt, hogy amidőn volt lelkészük még a múlt év szeptemberében elhalálozott, törvényszabta időn túl, tehát rá egy évre válasszanak papot ? Hisz a törvény határidőhöz kötötten, lépésről­­lépésre előírja az esperes teendőit a lelkészválasz­tásnál. És ha mégis sikerülne az őriszentpéteriek fogása, mit szólnának ahhoz a nagysallóiak és a negyediek, akik hasonló körülmények között szintén h.-lelkészeiket akarták megválasztani ?! Onnan is, mindkét gyülekezetből járt deputáció Főtiszt, és Mélt. Püspök Urnái; s az ö h.-lelkészeik közelebb voltak a második lelkészképesítő vizsgálathoz; B. Szabót éppen csak jó másfél hónap választotta el tőle s a Püspök Ur sem az egyik, sem a másik deputációnak nem adta, mert nem adhatta beleegyezését! Mit akár hát Öriszentpéter ?! . . . Mit? Úgy hírlik, hogy „meghívás“ utján akar választani papot mindaddig, mig a mostani helyettesnek meg nem lesz a minősítése. Meghívnak olyan lelkészeket, egyiket a másik után, akikről eleve tudják, hogy állásukat Öriszentpéter kedvéért el nem hagyják. így aztán se vége, se hossza a hivogatásnak, lassan-lassan eltelik az idő. A már választható káplánok és a kisebb javadalmazásu ren­des lelkészek csak maradjanak a helyeiken ! Nagysalló, Nagyenyed ti nem voltatok ilyen oko­sak, mint Öriszentpéter. A törvény szerint 3 hónap alatt a választásnak éppen le lehet, le is kell folyni. A lelkész halála óta — szeptembert nem is számítva — 3 egész hónap telt el. Ha ez alatt az idő alatt nem tudtak volna meghívás utján papot választani, itt az ideje annak, hogy megpróbálkozzanak azzal a másik választási móddal is, hogy a lelkészi állásra pályázatot hirdetnek . Ne féljenek az őriszentpéteriek, pályázó akad elég ! A törvény egyfelől szigorúan előírja, mit szabad valamelyik lelkészi állásra pályázóknak tenniök és mit Régner Pál templom- és díszfestő Pápa. Templomok festéséről számos elismerő levél! — Több kiállításon kitüntetve! Több pápai templom restaurátora! — Elvállal szobák, termek művészi festését! Alapíttatott í87í-ben. — Cím- és betűfestészet! — Modern kivitel ! — Szolid árak ! — Alapittatott í87í-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom