Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-12 / 19. szám

19. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 167. oldal. A lelkészek és tanítók közötti viszony javítása tárgyá­ban kiküldött bizottság ülésének a gyűlést alkotó tagok­hoz megküldött jegyzőkönyve az egyházmegyékhez letétetik. Az összes elnökileg elintézett ügyek s a kultuszminisztérium és egyéb hatóságok átirati kifogás nélkül tudomásul vétetnek. Vegyes házasságnak kötése az illetékes lelkésznek bejelentendő. A kerület által kijelölt tankönyvek használata fegyelmi alatt kötelező. Az özvegy lelkésznék további segélyezést nem nyer­nek. Több helyi érdekű ügy elintézése után a gyűlést főtiszt, püspök úr 9-én délelőtt 11 órakor imával bezárja. A nagykanizsai Kálvíneum ünnepély. A b.-somogyi ref. egyházmegyében két Kálvineum ünnepély volt ez évre tervbe véve, az egyik Kapos­váron, a másik Nagykanizsán. A kaposvári az őszre elmaradván, a másik április 28 án este tartatott meg Nagykanizsán fényes erkölcsi sikerrel s oly örvendetes anyagi eredménnyel, aminővel ezideig csak kevés város büszkélkedhetik és ez annyival is inkább örvendetes, mert ez a siker a legkatholikusabb Zala vármegyében történt. Az erkölcsi sikert biztosította az ünnepély cél­tudatos szervezése, amely nem annyira a meghívóban feltüntetett nagykanizsai — alig pár száz lelket szám­láló — kicsiny ref. egyházé volt, mint Zala vármegye s főként N.-kanizsa város előkelő társadalmáé. Egyház - kerületünk elnökségén kívül a védnökök között szere­pelt Zala vármegye főispánja : dr. Sipeki Béla nejével, Bosnyák Géza országgyűlési képviselő szintén nejével, özv. Szalatsy Farkasné; az elnökség és a rendező­­bizottságban helyet foglalt Nagykanizsa város és a vidék szine-java felekezeti különbség nélkül. Ebben keresendő egyrészt az erkölcsi siker mellett a circa: 2300—2500 koronát kitevő tiszta jövedelem oka is, másrészt pedig abban a remekül előadott mosteri alkalmi beszédben, mely Ft. dr. Baltazár Dezső püspök úr ajkáról hangzott el, mely mindenkit nemcsak meg­hatott, de a könyörülő emberbaráti szeretet nemes régiójába ragadott; az ünnepélyt követő napon történt ugyanis a felülfizetések tekintélyes része. Hogy Jánossy Antal énekművész úr csodálatos szépségű basszus hangján előadott énekszámaival, s nt. Dsomasz Dezső móri lelkész úr „A honvéd özvegye“ művészi elő­adásával az előkelő hallgatóságot nemcsak kielégí­tette, de elragadta, mutatta azon szűnni nem akaró tapsvihar és ováció, amelyben részük volt. A műsor többi számának előadása is teljesen precíz és magas színvonalú volt. És hogy az estély aránylag rövid előkészítés után ily fényesen sikerült, abban oroszlán része van nt. Kádár Lajos nagykanizsai lelkész úrnak, aki nemcsak tartalmas „Előszó“-t mondott az esté­lyen, de az egész ügynek szervezője s mindvégig éltető lelke volt és akinek kedves otthonában szívesen látott vendég volt Ft. Baltazár püspök úr, nt. Nagy Lajos belsősomogyi esperes, Jánossy Antal úr, és alulírott lelkész is. Még azt kell megjegyeznem, hogy a befolyt tiszta jövedelem egyrésze az országos „Kálvineumé, másrésze a nagykanizsai református templom-alapra lesz fordítva. Galambok, 1912 április 30. Horváth Gábor ref. lelkész. Yegyes közlemények. Gyászhir. Megilletődéssel és részvéttel közöljük az alábbi gyászjelentést: „Alulírottak úgy a maguk, mint az összes rokonság nevében, fájdalomtól megtört szívvel jelentik Németh Gusztáv nádasdladányi ref. tanító úrnak folyó évi május hó 7-én, hosszas szen­vedés után, életének 25-ik, boldog házasságának 2-ik évében történt gyászos elhunytát. A boldogultnak földi maradványai folyó hó 9-én délután 3 órakor fognak a ref. egyház szertartásai szerint örök nyugalomra tétetni. Nádasdladány, 1912 máj. 7. Nyugodjék békével, áldott lesz emléke ! Gyászoló hű özvegye ■' Bakos Kallós Esztike. Szülei : Németh Soma és neje Szalay Ida“. A sárospataki joga kadémia egyik kiváló, való­ban a tudománynak élő tanárát, dr. Finkey Ferencet a király a kolozsvári egyetemhez, a büntető per jog tanszékére nyilvános rendes tanárrá kinevezte. Igaz érdemeknek méltó jutalma ez a ki nevezés, éppen ezért igaz örömmel gratulálunk az új egyetemi tanár úrnak. A Kálvin-Szövetsóg irodalmi estélye. Az egye­temei ref. konvent ülései alkalmával Pest vármegye házának dísztermében jól sikerült irodalmi estélyt rende­zett a Kálvin-Szövetség Keuessey Béla dr. erdélyi püspök, egyházi elnök és Bernát István dr. ügyvezető alelDÖk eluöklése mellett. A díszes és előkelő közönség soraiban ott voltak : Antal Gábor dunántúli püspök, György Endre ny. miniszter, Gonda Béla, Kenessey Zoltán miniszteri tanácsosok. Révész Kálmán kassai és id. Medgyasszay Vince balatonkajári esperes, Bilkei Pap István a budapesti, Nagy Károly a kolozsvári theológia igazgatója és az erdélyi Kálvin-Szövetség elnöke, Petri Elek egyházkerületi főjegyző, Radácsy Ifj. Stern Lipót Pápa , Kossuth-Lajos-utca 25. sz. Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidárú-, csipke-, szalag- és divat­cikkek raktára. — Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzésekéi és kelengyék elkészítését. — Lelkiismeretes kiszolgálás!

Next

/
Oldalképek
Tartalom