Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-05 / 18. szám

160. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. Zoványi Jenő visszanyerte állását. Széles körben igen nagy érdeklődést keltett pár évvel ezelőtt Zoványi Jenő sárospataki theol. tanár ügye. Tudvalevő, hogy kic8Ínylőleg, becsmérlően nyilatkozott Kálvinról épp akkor, amikor világszerte ünnepelték emlékét. Hát bíz ez igen kevés magyar kálvinistának tetszett, ha egyál­­talán tetszett ?! De mégis sokan voltunk, akik ezt hasonlíthatatlanul kisebb hibának tartottuk, mint azok* nak eljárását, akik Jézus Krisztusról tanítottak a hit­vallással ellenkezően, s akiknek ezért a hajuk szála se görbült meg. Ezért aztán nem is helyeseltük Zová­­nyinak állásából elmozdítását. A konvent Ítéletébe Zoványi nem nyugodott bele. Perújítást kért. A bíróság a kérelemnek helyt adott. A dunamelléki egyházkerület birósága, mint delegált bíróság, helyben hagyta] az alap­perben hozott Ítéletet. A konventi bíróság pedig föllel) bezés folytán megváltoztatta azt és Zoványit a vád és következményei alól fölmentette; ami egyértelmű azzal, hogy visszanyerte az állását. Csak az igazság, mely tapasztalt emberek kimon­dásán alapul, bizonyíthat többet, mint minden önző dicsérgetés. Dr. Neugebauer úr Bécsből irja : „Az Ön Elzafluidját baráti részről ajánlották egy 83 éves ember­nek, aki arteriaklerozisban szenvedett, hogy azzal lábai­nak izomgyengeségét megszüntesse. Ezek a bedörzsö­­lések tényleg jól szolgáltak és az illető úr kijelentette, hogy most sokkal jobban tud járni.“ Dr. Schmidt R. úr Pittenből, Aleóausztria így ir: „Mindkét Elza­­készítményével, nevezetesen az Elzafluiddal fényes ered­ményeket értem el és már sokaknak ajánlottam“. A Feller-féle Elzafluidból 12 kis, 6 dupla vagy 2 külön­leges üveget 5 koronáért bérmentve küld a készítő Feller V. Jenő udvari gyógyszerész, Stubica, Centrale 126. sz. (Zágráb megye). Irodalmi pályázat. A „Prot. Egyházi és Iskolai Lap“ már évek óta közöl „Az Élet Könyvéből“ eim alatt bibliai tárgyú elmélkedéseket. Óhajtaná, hogy e rovatát minél tartalmasabbá tegye s ebben segítségére jönnének lelkészek, lelkészjellegü közép- és főiskolai tanárok s hitoktatók eredeti, vagy idegen nyelvekből fordított elmélkedéseikkel. E célból a lap egyik barát­jának adományából pályázatot hirdet ily elmélkedésekre. Ezek — a nagy ünnepek kivételével — bármely reánk vonatkozó tárgykörből valók lehetnek. Terjedelmük 2 —2 1/2 nyomtatott hasábnyi (4—5 negyedivalaku, egyik oldalon beirt lap) lehet. Az első díj 30, a második 20, a harmadik 10 korona. A díjat nem nyerő, viszonylag legjobb elmélkedéseket is közli majd a lap. A pálya­munkák jeligés levéllel küldendők be. A beküldés határideje május 19. Az eredményt a junius 2 iki szám­ban teszi közzé a szerkesztőség. Minden gyümölcsfa- és szőlőbirtokos kívánságra ingyen és bérmentve kapja Pich H. és Társa cégtől, Budapest V. Akadémia-utca 16. a növénykezelésről és peronospora, lisztharmat, fusieladium és rovarkáro k elleni védekezésről szóló igen tanulságos leírást. Szám os elismerő levél bizonyítja az ajánlott szerek kitűnő­ségét és csodás hatását, miért is ne mulassza el egy gyümölcsfa- és szőlőbirtokos sem, hogy ezen ismertetést meghozassa, mert ezzel sok kártól óvja meg magát. Tájékoztató a dunántúli ref. egyházkerületnek Léván, 1912. évi május hó 8 án tartandó közgyűlésére. Május 7 én. A vendégek érkezése Lévára este 6 óra 54 perckor; fogadja őket Léva város nevében: Bódogh Lajos polgármester. Kocsikon bevonulás a városba — bandérium kísérete mellett. A ref. templom előtt üd­vözli a vendégeket a lévai ref. egyház nevében : dr. Kersék János főgondnok. Este 8 órakor ismerkedési est a Fertikó vendéglőben. Május 8 án 1. Reggel fél 9 órakor ünnepélyes istenitisztelet a ref. templomban, amelynek surrendje a következő : a) Gyülekezeti ének. b) Imádkozik: Patay Károly esperes, o) Karének : előadja a lévai ref. énekkari szövetség d) Prédikál : Czeglédy Sándor lelkész, e) Kováts Sebestény Micike úrnő énekel, orgonán kiséri : Kováts Dezső sáro-pataki zenetanár, f) Gyülekezeti ének. 2. Fél 10 órakor emlék­tábla leleplezése a Kálvin udvarban; sorrend: a) Be­szédet tart: dr. Antal Gábor püspök b) Alkalmi ódát szaval: Tóth István, e) Himnuszt éuekli a gyülekezet. 3. Az új iskola felavatása 10 órakor, az isaola nagy­tanácstermében. Sorrend : a) Karének : előadja a lévai ref. énekkari szözetség. b) Felszentelő ima. és beszéd. Tartja: dr. Antal Gábor püspök, e) Díszközgyűlés. Megnyitja: dr. Kersék János főgondnok, s üdvözli a lévai gyülekezet nevében a kerületi közgyűlést, majd Birtha József lévai lelkészt, kinek átadja a gyülekezet által megfestett arcképét, d) Birtha József lelkész be­széde. e) Gyülekezeti ének. 4. 1L órakor megnyitja gróf Tisza István főgoudnok a kerületi közgyűlést. 5. D. u. 2 órakor bankett a városi új vendéglőben. Egy teríték ára borral: (6) korona. 6 Négy óra után folytatódik a kér. gyűlés. 7. Este 9 órakor koncert a városi színházban. Május 9-én. 1. Reggel 8 órától a város nevezetességeinek megtekintése. Vezető : Csekey Vilmos városi főügyész. 2. 9 órakor a gyűlés folytatása. 3. D. u. 1 órakor ebéd. 4. D. u. a gyűlés befejezése. ♦ £ £ £ £ £ üt £ Ha „FORHIN“-nal permetez, K’«fdLo*-szőr Kevesebb agond, -szór Kevesebb a munka,-szór Kevesebb, amunkabér! mert a „ FORHIN“ a “ sokszorta me; nvított zz BORDÓI KEVERÉK kész állapotban! Nagyon erősen tapad a nedves levélre is! Bármily harmatnál permetez­het vele! Semmi üledéke nincs! Számtalan elismerő nyilatkozat! Gyártjuk az eddig dr. Aschenbrandt szaba­dalmát képezett Rázkánport és bordói port ie. Kérjen ingyen és bérmentve leirást a D A p u í M-gaártól Budapest, f U iUl i R VI., Váczi-út 93.

Next

/
Oldalképek
Tartalom