Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-28 / 17. szám

17. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 151. oldal. munka nyerte el. Ennek szerzője, amint utóbb meg­tudtuk, dr. Ravasz László kolozsvári iheol. tanár. A bírálók az elméleti részt igen kiválónak mondják. A második díjat Forgács Gyula péczeli lelkész nyerte el. Ennek a munkának meg kivált a gyakorlati részét dicsérték a bírálók. Á bizottság úgy határozott, hogy mind a két munkát kinyomatja. Revizorokul fölkérte Fejes István és dr. Kenessey Béla püspök urakat. Dicséretben és 200—200 korona jutalomban részesültek még lie. dr. Kovács István és a „Nálam nélkül semmit nem cselekedhettek“ jeligéjű munka ; ennek szerzőjét még nem ismerjük, mert nem csatolt jeligés levélkét. Az erdélyi igazgató-tanács azt kérte a bizottságtól, hogy 25 újonnan anyásított egyház részére küldje meg ingyen az Egyházi Könyvtár eddigi darab­jait, 1912-től kezdve pedig a rendes díjért. A bizott­ság a kérést teljesítette és kimondta, hogy jövőre is így fog eljárni az anyásított gyülekezetekkel. A pesti egyházmegye indítványozta, hogy találja módját a bi­zottság annak, hogy régi kiváló munkák is adassanak ki újra. Az indítványt helyesléssel fogadták ; meg­valósítását munkába vették. Ketten is tettek ajánlatot (Hetessy Viktor és Nagy Béla) az általuk lefordított művek kiadására. A bi/.ottság ragaszkodik eddigi állás­hon tjához, hogy t. i. fordított munkát csak kivételesen és igen indokolt esetben ád ki. A nagykanizsai ref. egyház a Kálvineum (orszá­gos ref. lelkészi árvaház) és saját templomalapja javára Nagykanizsán, a Polgári Egylet nagytermében 1912. évi Április hó 2b-án, ma Kálvineum estélyt rendez. Az estély kezdete este fél 9 órakor. Verseczen új református anyaegyház vau alakuló ban Szaboloska Mihály buzdítására. A délvidéki határ­szélen ez lesz a szétszórt magyarság központja, s reá nemcsak egyházi, hanem nemzeti szempontból is nagy hivatás várakozik. Megvalósulása igazán közérdek . Az enyingi ref. egyház a Ref. Lelkészárvák Orsz. Otthona javára, folyó hó 29-én ‘ünnepélyt rendez. Az ünnepély két részből fog állani, és pedig templomi- s esti ünnepélyből. A templomi ünnepély műsora: 1. Közének. 2. Ima. Mondja : dr. Baltazár Dezső püspök, 3. Ének. Előadja : Jánossy Antal, püspökladányi kán­tor, orgonakisérettel. 4. Egyházi beszéd. Mondja: Sörös Béla losonci ref. lelkész. 5- Vegyes karének. Előadja : az enyingi ref. énekkar. 6. Bezáró ima. Mondja: id. Medgyasszay Vince, tb. esperes, balatonfőkajári lelkész. Az esti ünnepély műsora: 1. Megnyitó beszéd. Tartja : Kenessey Miklós, a mezőföldi ref. egyházmegye gond­noka. 2. Ünnepi beszéd. Tartja: dr. Baltazár Dezső püspök. 3. Ének. Előadja: Jánossy Antal, püspökladányi ref. kántor, harmoniumon kiséri Rácz Gyula. 4. Vallá­sosság és szabadelvüség. Szabadelőadás. Tartja: dr. Szász Károly, orsz. képviselő, a mezőföldi egyház­megye tanácsbirája. 5. a) Bach-Gounod: Aria, b) T. Giordani: Caro mio ben . . . (1744.) Hegedűn játsza : Szabó Sándor. Harmoniumon kiséri: Rácz Gyula. 6. Záró beszéd. Tartja: Kiss Ferenc egyházkerületi főjegyző, püspökladányi ref. lelkész. Meghívó. A pápai ref. egyházmegyei tanító­­egyesület 1912 május 1-én reggel 9 órakor a pápai ref. elemi iskolában tartja rendes közgyűlését. Tárgy­­sorozat : 1. Megnyitás. 2. Az egyetemes tanítógyülés főtárgyai. (Fizetés, nyugdíj-ügy, szolgálati pragmatika.) 3. Az egyetemes tauítógyülésen való részvétel. 4. Pénztári jelentés. 5. Esetlegei indítyányok. Tóth Kálmán elnök. Felhívás. Tisztelettel felkérem azokat a Nagy­­tiszteletű Lelkész Urakat, akik a pünkösdi ünnepek alkalmával legátust nem óhajtanak: ebbeli szándékukat május hó 4-ig bejelenteni szíveskedjenek. Célunk, hogy a legációi útra kedvezményes jegyekért akarunk folya­modni. Mély tisztelettel Vargha Sándor főisk. szénior. Helyénvaló nyilatkozatot találunk egy levélben, melyet Freytagh-Loringhoven Helén bárónő, született Buxhoeveden bárónő, Görz, Corso Verdi 36, intézett Feller V. Jenő gyógyszerészhez. A levél így hangzik : „Különös elégtételül szolgál nekem, hogy csatolva meg­­küldhetem Önnek Paul Maria Lacroma, illetve Egger Schmitzhausen Mária birodalmi nemesnő, ismeret írónő ma érkezett levelező lapját, jeléül annak, hogy a Feller­­féle Elzafluid háziszer ismét egy új hirterjesztőt nyert. Nevezett hölgy nemrég nálam járt és mivel Őrületes neuralgikus fájdalmakról panaszkodott, adtam neki egy üveggel, és íme néhány napra az első kísérlet után ilyen élénk köszönetét ir a nyilván fényes sikerért. Türelmetlenül várom a szintén Elzafluiddal kísérletező Carolath hercegnő értesítését, melyről szintén tudósítani fogom Önt.“ A Feller-féle Elzafluidot, melyet igen tisztelt olvasóink is igen jól ismernek, csakis Feller V. Jenő gyógyszerész, Stubiea, Centrale 126. szám (Zágráb megye) gyártja és nála rendelhető. 12 kis, 6 dupla, vagy 2 különleges üveget bérmentve 5 K-ért kapni. Célszerű ezen kitűnő háziszerből egy kis kész­letet állandóan otthon tartani. Peronospora, íi sztbarmat, fusicladium, rovar­károk ellen Piek H. és Társa cég, Budapest V. Aka­démia utca 16. által forgalomba hozott, kellő időben használt valódi francia permetező és porozószerekkel lehet biztosan védekezni. A szerek használatra azonnal készek. Pontos leírást kívánságra a oég bárkinek küld. Számos elismerő levél bizonyítja azok kitűnő hatását. Ne mulassza el tehát egy szőlő- és gyümölcsfa birtokos sem és hozassa meg a tanulságos és hasznos leírást. Orgonarendelós. Az Ant-i (Biharmegye) református hitközség egy új pneumatikus orgonaművei rendelt temploma számára a hírneves Rieger Ottó budapesti orgonagyárából, amely mű előreláthatólag, még a nyár folys mán lesz rendeltetésének átadva. m Magyarország legrégibb egyházi szerek és zászlók gyára. $ OBERBAUER A. UTÓDA József főherceg O cs. és kir. fensége és Klotild fő­herceg-asszony O cs. és kir. fensége udvari szállítója. Gyár s raktár: BU DAPEST, VI., Váczi-u. 17. Alapíthatott 1863. évben. — Több kiállításon kitüntetve. Ajánlja egyházi szerekből dúsan felszerelt nagy raktárát, mely bővelkedik érc- és faárukban stb. — Urasztali- és szószékterítők, kenyértartók a leg­egyszerűbb kiviteltől a leggazdagabb aranyhimzéssel el­látott kivitelig. Áldoztató kelyhek, borkancsók, keresztelő kancsók china ezüst- vagy próba-ezüstből, keresztelő medencék, stb. — Árjegyzékek és költségtervezetek d íj - — — — — és bérmentesen küldetnek. — — — — — Pápa, 1912. Nyomatott a főiskolai könyvnyomda betűivel. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom