Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-05 / 10. szám
10. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 87. oldal. kisded ősemberéről természettudományi tanulmányt irt. „Levelek Magyarországból“ címen a szerkesztőség új rovatot nyitott, amelyben az ország különböző vidéki centrumaiból az ottani politikai, társadalmi, gazdasági állapotokról közöl értesítéseket. Az első ilyfajta levél e számban jelenik meg és Debreezenből van keltezve. Igen gazdag a szám színházi része, amelyben mindenekelőtt Csajtay Ferencnek tanulmányát találjuk az Operaház válságáról. Ambrus Zoltán pedig a Pornográfia és színházak cimén bonokés alá veszi azon jelenségeket, amelyek a pornográfia burkult fajtáit mind gyakrabban színpadra viszik. Szinházi krónika és gazdag feljegyzések rovata egészíti ki a Magyar Figyelő ez 5. számának tartalmát, mely méltóan sorakozik az eddig megjelent négy szám eszmei és tartalmi gazdagságához. A Magyar Figyelő előfizetési ára negyedévre 6 kor. Kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-út 10. Szülök öröme, ha a csecsemő kitünően fejlődik. Gyakran zavarok állanak be a gyermek fejlődése körül, amelyek rendszerint az emésztés hiányosságával vannak összekötve. Ilyenkor a szülők ne tegyenek mást, csak a világhírű „Phosphatine Falliéresu-rel táplálják a gyereket és a jó hatás el nem maradhat. A Phosphatine Falliéres a gyermek-tápszerek fejedelme, amely tartalmazza mindazon nélkülözhetetlen anyagokat, melyek az anyatejben feltalálhatók. Szülők százezrei áldják ezt a gyermek-tápszert. Megjelent a Magyar Kálvin-fordítók kiadásában: III. Pál pápa atyai tanácsa a császárhoz — Kálvin megjegyzéseivel. 1540. Fordította Szűcs József alsóörsi ref. lelkész. Négy iv. Ára 1 korona. Kapható Kis Tivadar bizományosnál Pápán. Peronospora ! A betegség pontos leírását, az az, valamint lisztharmat, fusicladium és kártékony rovarok ellen való védekezést a Pick H. és Társa cég által Budapest, V., Akadémia-utca 16. sz. által kibocsátott „Anti-Peronospora“ prospektusban megtalálja. Kérjen díjmentesen leirást árajánlatot és elismerő bizonyítványokat. Vannak fájdalmai ? Csúz, köszvény, rheuma, fejvagy fogfájása ? Meghűlt vagy talán légvonat által szerzett valami bajt? Tegyen kisérletet a fájdalmat megszüntető, gyógyító, erősítő Feller-féle Elsaíiuiddal. Ez valóban jó! Ez nemcsak reklám !'Próbatuoatja bérmentve 5 korona. Készítője Feller gyógyszerész, Stubica, Centrale 126. sz. (Zágrábmegye). Hivatalos rész. Pályázat. A magyarországi református egyház egyetemes konventjének főhatósága alatt álló s az Amerikai Egyesült Államok területén működő amerikai magyar református egyházmegyékben több egyházközség lelkészi állása vár betöltésre. Felhivatnak mindazon lelkészek, kik az amerikai magyar református egyházmegyékben lelkészi állást elfoglalni hajlandók, hogy ezen szándékukat személyes és családi körülményeik, nyelvismeretük stb. ismertetése mellett a konvent elnökségéhez (Budapest, VII., Abonyi-utca 21. sz.) okmányaik kíséretében minél előbb, de legkésőbb 1911 március 15-ig jelentsék be. Tájékozásul megjegyeztetik, hogy a lelkészi állások szabad lakáson és stólán kívül általában az egyházközség által fizetett évi 400 dollár fizetéssel s a konvent elnöksége által fizetett évi 500 dollár fizetéskiegészítéssel együtt 900 dollár (4500 K) évi javadalommal vannak egybekötve s hogy a lelkészek amerikai szolgálatuk ideje alatt is 1800 korona nyugdíjba beszámítható törzsfizetés alapján tagjai maradnak a lelkészi nyugdíj- és özvegy-árva-gyámintézetnek. Az amerikai lelkészek egyéb viszonyaira nézve az egyetemes konvent 1908. évi áprilisi 87. sz. határozata ad bővebb felvilágosítást. A pályázat folytán elnyert kinevezés el nem fogadása, vagy a lelkészi állás el nem foglalása az egyházi II. t.-c. 35. §-ában körülirt fegyelmi következményekkel jár. Budapest, 1911 február 14-én. Báró Bánffy Dezső világi elnök. — Pápa, 1911. Nyomatott a főiskolai könyvnyomda betűivel. — 1 @ 01 Konfirmációra előkészítő káté rSátuiE Irta: Szoboszlai Pap István. Közrebocsátotta: Révész Bálint. Átdolgozta: S. Szabó József. Ára 30 fillér. 308. d) sz. konfirmációi emléklapok fekete színben 1 drb. 4 fill., 100 drb. 3'60 K. 308. e) sz. „ „ kék színben, csinos körzettel 1 drb. 5 fill., 100 drb. 4-50 K. 308. f) sz. „ „ díszes aranyozott kivitelben I drb. 6 fill., 100 drb. 5'40 K. Kaphatók: Hegedűs és Sándor prot, Írod, könyvkiadóhivatalában DEBRECZENBEN.