Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-01 / 1. szám
3. oldal. 1. szám. _________ DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. sejtelmük sincsen róla, lesz-e valamiféle, határozati javaslat ? Ha a tárgy, vagy maga az előadó személye nem olyan, hogy magában érdeklődést kelt, a jelenlevők többsége igyekezik a gyűlési helyiségből kimenekülni. Ha pedig akár a tárgy természetének, akár az előadó személyi tulajdonságainak sikerül a figyelmet lebilincselni, kérdés: az egyszeri hallás elegendő lesz-e ahhoz, hogy a jelenlevők belebocsájtkozzanak az ügy minden oldalról való meghányása-vetésébe ? Rendes dolog, hogy ilyenkor egyesek egy-egy mellékes mozzanatot megragadnak s ennek alapján támadják, vagy támogatják az előadás alatt levő tárgyat. És ami szinte csudálatos, a tömeget nem annyira az alapos ismeret, mint a nagy hang ragadja magával. Nevetni kellene rajta, ha nem volna olyan szomorú, hogy a felületes, de fenhéjázó emberek olykor-olykor milyen diadalt aratnak, egy-egy tanító-egyesületi gyűlésen ! Sokszor az arcátlansággal szomszédos fellépés feledteti az alapos ismeret hiányát, az illető iskolájának kegyetlen rosszaságát s tekintélyre juttatja a tömeg szemében azokat, akik erre semmikép nem érdemesek. És ha ilyen felületes megbeszélés után szavazásra kerül a dolog, van-e valaki és valami, ami biztosítékot nyújt arra nézve, hogy az a helyes felfogás, amelyik több szavazatot nyert? Nem történhetik-e meg, hogy a nagy többség a nagy hang után indul és lehetetlennek látszó határozatot hoz, amelyen a komolyabb, de kisebbségben maradt elem legfeljebb a fejét csóválja ? És mi rettenetesen csudálkozunk azon, ha a nagyobb és szélesebb tárókörrel biró felettes hatóság a felületesség bélyegét magánhordó határozatra semmit se ad s minél több az ilyen határozat, annál kevésbbé veszi komolyan az ilyen egyesület működését. Ha azt akarjuk, hogy a felettes hatóság komolyan vegyen bennünket, először .magunk munkálkodjunk komolyan. Ha tiszteletet akarunk szerezni a tanító-egyesületeknek, akkor törekedjünk arra, hogy ne a szájhősöknek, hanem a képzettségnek és az életbölcseséggel párosult tapasztalatnak legyen mindig legnagyobb befolyása határozatainkra ! Nagy baja volt tanító-egyesületeinknek az is, hogy az utolsó évtizedben nagyon is egyoldalúan működnek. Alig-alig találunk gyűlést, amelynek a tárgysorozatában ne a fizetésrendezés, vagy a nyugdíjtörvény revíziója vitte volna a főszerepet. Ezek mellett a methodikai kérdések Hamu Pipőke szerepére szorultak. Hát hiszen jól van, tudom én azt, hogy anyagi zavarokkal küzdő, vagy fülig adósságba keveredett tanító akkor sem teljesen az iskoláé, ha a tanteremben van és az anyagiakért való küzdést az iskolai oktatás és nevelés érezi meg. Azt is tudom, hogy az özvegyek és az árvák sorsával való törődés keresztyéni cselekedet. Baj csak akkor lenne, ha nem vennők figyelembe, hogy ez a tanító-egyesületi életnek csak az egyik és semmi esetre sem a legfontosabb oldala. Tudjuk azt, hogy ha a testi szemmel folyton-folyvást oldalvást egyfelé tekintgetünk, utoljára is kancsalítás lesz a vége. Félő, hogy a tanító-egyesületben is ez az egyoldalú nézés lelki kancsalságot okoz s képtelenné teszi a tanítókat arra, hogy minden figyelmüket a tanító-egyesületek legfőbb céljára irányítsák. A másik baj meg az, hogy a tanítóságon kivül állókat ez az örökös egyformaság, az örökös kesergés és lamentálás közönyössé teszi s mikor azt látják, hogy a tanítóegyesületben soha mást nem tesznek, mint a fizetésrendezést, a nyugdíjtörvény revizióját sürgetik, utoljára olyannak tekintik a tanító-egyesületi életet, amelynek a népiskolai oktatás és nevelés fejlesztésére semmi hatása sincsen, s legfeljebb arra jó, hogy a tanítóságban az elégületlenséget nevelje. És ha a tanító-egyesületek iránt érdeklődő nagy közönség szemében a tanító-egyesületi élettel szemben a közönyösség, a semmibevevés terjedt, ebben nagy része van ennek az egyoldalú működésnek. Ez a rövidke pillantás a tanító-egyesületi élet műhelyébe talán elegendő lesz annak az állításnak indokolására, hogy a tanító-egyesületek életében bajok, fogyatkozások vannak. Most csak az a kérdés: mi lenne ennek az orvossága? — Folytatása következik. — Demokratikus közoktatás. Bevezetés; a cél kitűzése. Ennek a dolgozatnak eredetileg más cime volt; a pápai ref. főgimnázium tanári karának 1910 dec. 6-iki értekezletén fejtettem ki ezt a tételt: „Hogyan tehető gyakorlativá a középiskolai oktatás ?“ Javaslatomat megvitatta, indítványomat elfogadta, meg is pótolta az értekezlet s telterjesztését elhatározta a tankerületbeH igazgatók értekezletére. Ily címen tűzte ki a tételt tárgyalásra Várossy Tivadar, Győr tankerületi főigazgató úr, megbízván előadásával Faragó Jánost, a pápai ref. főgimnázium igazgatóját; tárgyalni fogja pedig az igazgatók értekezlete városunkban, 1911 ápr. 25—27. napjain. Kis J ózsef: KONFIRMÁCIÓI KÁTÉ a, református vallása növendékek számára. — Negyedik kiadás; az új tanterv szerint bővítve. — Ára 32 fillér. — Kapható KIS TIVADAR könyves papirkereskedéeében PÁPÁN, Fő-utca 21. szám. — Telefon 9. és 16. sz.
