Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-29 / 5. szám
5. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 41. oldal. gathatták a növendékek és nagy lelki haszonnal olvasgathatjuk mi. És kell is olvasgatnunk. Mert a szerző elöljáró Írása szerint „el kell jőni az időnek, melyben gyülekezeteinkben külön ifjúsági istenitiszteleteket tartunk*. A csemetét kell ápolni, hogy egészséges fa legyen. Bő gyümölcsöt termő ! Tapasztaltam, hogy a konfirmáció alkalmával, kiváló gonddal előkészített prédikációm kitörölhetlenül vésődött be nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek leikébe is. És ez a nap gyülekezetemben igazi ünnep lett. Nagy gondot adott a készülés ez alkalomra, de megérte. Ez a füzet nagy segítségemre leend. Legtöbbje, alapjában ilyen alkalomra is felhasználható. Aztán, vasárnap délután, bizony elnéptelenednek templomaink. Okát nem keresem most e jelenségnek. Téli időben ott vannak az iskolások. És — ha már csak néha is, egy ilyen irányú beszédben szólani a gyermekekhez, nemcsak ezekre lesz építő hatással, hanem szüleik is érdeklődéssel fogják ismét keresni az Úr házának gyönyörűségét. Ajánlom a füzetet lelkésztársaimnak megszerzésre. A szerző pedig fogadja köszönetemet, hogy Istennek dicsőségét munkálván, nekünk barátunk lett, munkatársunk maradt. Prédikátor. Yegyes közlemények. A Kálvineumra vonatkozó újabb mozzanatokról a következőkben adunk hirt. A „lelkészek alapítványa“ címen máig 547 lelkész ajánlata vagy befizetése érkezett be 55575 K összegben. Az egyházakhoz kibocsátott kérő szózatokra is megindult az adakozás s alapítványtevés, a kisebb egyházak 50—100, a nagyobbak, mint pl. a hajduszoboszlói, kisújszállási, püspökladányi egyházak 1000—1000, az ungi egyházmegye 2000 K-val jelentkeztek, ezenkívül sok egyház ajánlotta fel a lelkészi, tanítói egyházi adót, egy-egy perselypénzt, a konfirmándusok adományait, s indított gyűjtést. A megkeresett 5000 pénzintézet, hitelszövetkezet adományai közül említésre méltó a püspökladányi hitelszövetkezet 2000 korona alapítványa, amit a maguk 5—50 K adományaikkal híven követnek a kisebb intézetek. Szülők figyelmébe. Pápai főiskolánk főgimnáziumában az 1910—11. tanév első feléről szóló Értesítőket február 1-én fogják kiosztani. A pápai illetőségű fiúk maguk viszik haza az Értesítőket, a vidéken lakó szülőknek pedig az igazgatóság fogja elküldeni. Mindkét esetben február 10-ig vissza kell származtatni az aláirt Értesítőket a főgimn. igazgatósághoz. A főgimn. igazgatóság ezen az úton is figyelmezteti a szülőket, hogy tandíjmentességért s az alapítványok kamataiért szóló folyamodásokat febr. 6-ig kell beadni az igazgatósághoz. Az alapítványok föl vannak sorolva a múlt tanévi Értesítő 250—258. lapjain. A folyamodásokat a Nt. és Tekint. Igazgató-tanácshoz kell címezni, a Szondy-Kenessey alapítványnál Faragó János főgimn. igazgatóhoz, mint az alapítvány gondnokához. Értesítés. Kérem mindazokat, kiknek a veszprémi ref. egyházmegyei lelkészgyámoldai pénztárból az 1910. évre járulékuk esedékes, hogy nyugtáikat az illető lelkészi hivatal utján ne 80 kor. összegről, hanem akik az orsz. gyámoldának nem segélyezett tagjai, azok 44 K 18 fillérről, akik pedig tagjai lévén az orsz. gyámoldának, onnan segélyt kapnak, azok 25 kor. 86 fillérről állítsák ki és küldjék be hozzám, -r- amint azt a veszprémi ref. egyházmegye 1910. évi 8. sz. közgy. jkönyvi p. a. meghatározta és kötelezővé tette. Alsóörs, Zala m. Szűcs József pénztárnok. A M. Prot. Irodalmi Társaság folyó évi január 27-én pénteken este 6 órakor a ref. főgimnázium nagytermében nyilvános konferenciát tart. A konferencia tárgya: Modern morál és protestántizmus, előadója Sebestyén Jenő theol. m. tanár. A tárgyhoz bárki hozzászólhat. Vendégeket szívesen látnak. Igehírdető. (1911 február, 2. szám.) Egyházi beszédek gyűjteménye. Kiadják Révész János, evangélikus lelkész és Soltész Elemér, református lelkész, szerkesztők. Megjelenik havonként. Kiadóhivatal Nagybánya, Hid-utca 19. szám. Előfizetési ár egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. — November havi füzet tartalma a következő : Zábrák Dénes soproni ev. lelkész: A szociális kérdés (Vasárnapi). A munkáskérdés (Vasárnapi). Kis József pápai ref. espereslelkész: Házasélet (Farsangi). Rozsonday Károly volt zajzoni ev. lelkész : Az öröm rózsái közt (Farsangi). F. Varga Lajos nagyrábéi ref. lelkész: Az időjárás az Isten műve (Téli). Jancsó Sándor nagyenyedi ref. lelkész: Nikodémus (Vasárnapi). A Váli Ferenc-alapra a kerületi pénztárhoz küldött adományok. Az előző gyűjtés 508 kor. Zeke Kálmán 10 K, dr. Antal Géza országgyül. képviselő 30 K, Saáry Lajos ügyvéd 25 K, Kovács Lajos máv. titkár 5 K, Komjáthy Lajos máv. főellenőr 5 K, Hardy Sándor gyűjtése 38 K, Payr Sándor tanár 10 K, dr. Hoffner Elek ügyvéd 5 K, Tóth Kálmán ref. lelkész 2 K, Antal Dénes lelkész 10 K, Hidy Zsigmond községi jegyző 4*90 K. — Összesen 652*90 K, azaz hatszázötvenkettő korona és 90 fillér. Pápa, 1911 január 12-én. Kemenczky Lajos kerületi és főiskolai pénztárnok. Peronospora I Olvasóink figyelmébe ajánljuk lapunkban megjelent „Anti peronosporá“-ról szóló hirdetést, valamint a hetenként megjelenő köszönő-leveleket, melyek ezen kitűnő permetezőszerről közzététetnek. — Pápa, 1911. Nyomatott a főiskolai könyvnyomda betűivel. — t “ ANTI-PERONOSPORA használata radikálisan megvéd nemcsak PERONOSPORA, hanem LISZTHARMAT, FUSICLADIUM és kártékony rovarok ellen is. Csakis egy levelező-lapjába kerül és Ön ingyen és bérmentve kap leírást, elismerő-leveleket és ajánlatot PICK H. és TÁRSA cégtől Budapest, V., Akadémia-utca 16. sz.