Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-10 / 50. szám
Huszonkettedik évfolyam. 50. szám. Pápa, 1911 december 10. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap, Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4’50 K),hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Miként tehetnénk igehirdetésünket vonzóbbá és hatályosabbá ? — Folytatás. — Utoljára érinteni óhajtjuk még azokat a teendőket, amelyek még egyrészt igehirdetésünk iránt nagyobb vonzalmat vannak hivatva felébreszteni, másrészt annak hatását állandósítani, megrögzíteni. Első helyen áll a eura pastoralis körében és magántársalgásunk közben való szüntelen bizonyságtételünk. Csak ha a cura pastoralisban híven járunk el, ha magán beszélgetésünkben is azok vagyunk, akiknek lennünk kell: bizonyságtevöi az Űr Jézus Krisztusnak, csak akkor várhatjuk, hogy hivatalos igehirdetésünk hatásos lesz. Ilyen természetű bizonyságtételeink nem fogják kelteni a puszta kötelességteljesítés látszatát, hanem erősen meggyőznek sokakat, hogy amit hirdetünk a szószékről, az áthatott minket teljesen ; hogy az valóban lélek és élet. Az elemi-iskolai vallásoktatás legyen kiváló figyelmünk, szüntelen való érdeklődésünk tárgya. S ha azt nem mi végezzük, legyünk az azt teljesítő faktornak segítségére; ha annak végzése a mi kötelességünk, teljesítsük a legnagyobb odaadással, meggondolván, hogy az a gyermeksereg, melynek vallásos nevelése ránk van bízva, a jövő egyháznak lesz alkotó eleme, s tőlünk függ, hogy mennyiben lesz fogékony igehirdetésünk iránt és mennyiben fogja magát alávetni hatásának. Az iskolából kilépett konfirmált gyermekekről ne vegyük le lelkipásztori gondunkat, hogy majd csak a házasságkötésnél találkozzunk újra velük, hanem tartsuk őket össze; neveljük a szentirás hatása alatt a konfirmált gyermekek egyesületében, mely aztán tagjait adja át az ifjúsági keresztyén egyesületnek. Nem magukra az egyesületek megalapítására helyezzük a súlyt, hanem arra, hogy a fejlődő gyermek, az életbe kilépő ifjú megtalálja az ö értelméhez mért, az ö szivének érzelmi fejlettségéhez alkalmazott lelki táplálékát. — így gyűjtünk, igy nevelünk az egyházban egymásután következő oly nemzedékeket, melyekre vonzó és hatályos lesz a mi igehirdetésünk. De gondoskodni kell keresztyén intézményekről is, melyekben tettre váltatik fel az az elhatározás, melyet igehirdetésünk hatása idéz elő. Alkalmakat kell adni a hallgatóknak, hogy a keresztyén hitük nyilatkozzék meg tettben; a hitnek tettekben való megnyilatkozására is a lelkipásztoroknak kell megtanítani a hallgatókat. Mert hiszen a keresztyénség élettevékenység ! Ha ebben a szüntelen való tevékenységben meg nem edződik a hit s ha meg nem tanítjuk a hallgatókat, hogy keresztyén munkákban meg kell edzeni hitünket, úgy az a hit, mint életerővel nem biró, el fog sorvadni; igehirdetésünk pillanatnyi hatása nyom nélkül el fog enyészni. Természetes, hogy ezekben a keresztyén munkákban a lelkipásztornak kell elöljárni s annak végzésére másokat is megtanítani, mert csak igy lesz a mi beszédünk és prédikálásunk nem emberi bölcseségnek hitető beszéde, hanem léleknek és erőnek megmutatása (Pál. I. Kor. 24). És ha eredményt még sem látnánk ? — Szolgáljon vigaszul, hogy az eredmény lelki belső, átalakulás, amit fölismerni mindig nem is lehet. Szolgáljon vigaszul, hogy Isten ereje
