Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-03 / 49. szám
422. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1911. állapítanak meg, az egyházi fegyelmi hatóságok elé tartoznak. A tiszántúli ref. egyházkerület a lelkészi minősítést teljesen önmagának tartja fenn. A világi karok tanszékeit a minisztérium a állami költségvetés terhére fogja szervezni és dotálni. Az egyetemi tanév elején a megnyitó- és a tanév végén a záró-ünnepet megelőző istentiszteletet a theol. tanári kar a debreczeni ref. nagytemplomban tartja és azon az egyetem rektora és tanácsa mint hivatalos funkcionáriusok vesznek részt. A kultuszminisztérium ezenkívül újabb leiratot is intézett az egyházkerülethez, melyben értesíti, hogy a theol. kar tanárai ugyanabban az elbánásban fognak részesülni, mint a többi karok tanárai, sőt amennyiben a király a miniszter idevonatkozó előterjesztését jóváhagyja, az eddigi tanárok nyugdíjigényei kielégítése tekintetében is egyforma lesz az elbánás. Ha azonban ez nem történne meg, az egyházkerületnek kell e tekintetben kötelezettséget vállalnia. A tiszántúli ref. egyházkerület közgyűlése úgy határozott, hogy mélyen megilletődve fog eme nagy kérdés megoldásához, amely elé a történelmi fejlődés legyőzhetetlen sodra és az isteni gondviselés állította. Viszontagságos múltjának hű osztályosát, féltetten őrzött kincsét és büszkeségét, debreczeni kollégiumát azzal az erős hittel és meggyőződéssel viszi a legnagyobb fokra valló fejlesztés útjára, hogy az a maga egészében ezután is az lesz, ami eddig volt, a magyar nemzeti kultúrának és a haladásnak, a prot. szabad kulatás leikétől megvilágított műhelye, amely az egyháznak legközelebb érintő részével továbbra is váihatlan kapcsolatban és a ref. hitnek még hatékonyabb szolgálatában marad. Ebben a meggyőződésben járul hozzá a közgyűlés a miniszteri leiratban foglalt megállapodásokhoz és e történelmi fontosságú mozanatnak, az átalakulásnak küszöbén a legteljesebb elismerését nyilvánítja gróf Degenfeld József főgondnoknak és dr. Baltazár Dezső püspöknek, valamint Debreczen városának és a debreczeni ref. egyházközségnek is, mint amelyek páratlan áldozatkészsége oly nagy mértékben járult hozzá az egyetem megvalósításához. A délutáni folytatólagos tárgyaláson dr. Baksa Lajos főjegyző, dr. Kun Béla és Futó Zoltán jegyzők előterjesztései mellett több egyházi belső jelenségü ügyet intéztek el. Dicsöfi József lemondásával megüresedett főjegyzői állásra Futó Zoltánt és Kiss Ferencet jelölték. Templomszentelés Alsószecsén. Lélekemelő, magasztos, a maga egyszerűségében is fenséges keretekben folyt le az alsószecsei ref. templom szentelése m. hó 19-en. Az idő nem kedvezett; borongós, őszi esős nap volt, mégis ott volt a gyülekezet apraja-nagyja, ott volt öregje, gazdagja, szegénye az alsószecsei gyülekezetnek; részt vett az örömünnepben mindenki. Vágyódó, szomjuhozó lélekkel jöttek össze, hallgatni az igét, a fenségeset, az örök szépet. Hallgatni az evangéliumot, amely már régen nem csendült fel szépen és csinosan megújított Isten háza falai között. Bizony boldog a nép, mely lakhatik az Űr házában. Igazak a zsoltárirónak szavai: „Jobb ott egy nap, mint ezer nap egyebütt“. Ez a tudat hozta össze az ájtatos hívőket, ez tette kedvessé, áldásossá rájok az Úr házában való lakozásokat. Az istenitisztelet az Úr szabad ege alatt, a templom előtt kezdődött egy szép dicséret-vers eléneklésével. Majd Bihary Kálmán e. m. főjegyző, pozbai lelkész tartott eszmékben gazdag, szónoki lendülettel előadott hatalmas beszédet, melyben vázolta a nagyszecsei templom építésének történetét, a község fejlődését és a jeles vezetők alatt fejlődő, virágzó nép boldog haladását, áldozatkészségét. Végül átadta a templom kulcsát Patay Károly esperesnek, buzdítván a népet, hogy kövesse nemeslelkü, jeles papját mindig azon az utón, amely az Űr házába vezet. A beszéd után felzendült a dicséret vers az alsószecsei dalárda ajkain, lelket gyönyörködtető összhangban elénekelték: „Örül mi szivünk, mikor ezt halljuk, a templomba megyünk.“ Szép rendben elfoglalta helyét a nagy gyülekezet a templomban. Énekelt buzgón, majd újból a dalárda hangjai csendültek fel. „Isten, ki fent uralkodói“ cimü éneket adták elő szivet megkapóan. Dicsérettel emeljük ki az alsószecsei hívek buzgalmát e téren is. Városi gyülekezetnek is dicséretére vált volna az a fenségesen szép harmonikus éneklés, mellyel a hallgatókat gyönyörködtették. Dicséretére válik ez különösen Székely Béla tanítónak, ki fáradságot nem kímélő buzgósággal úgy nevelte, tanította embereit, hogy méltó keretét képezte minden előadott énekszáma a szép ünnepségnek. Az ünnepi szónok Gsekey Dávid, alsóváradi pap volt. „Jóár elhatározta, hogy építne az úrnak templomot“ e szavak felett tartott lelkes előadásban, hatalmas szónoklatot. Végül gyönyörű imával megáldotta a megújított istenházát. Az úrvacsora szereztetési igéket Akucs Lajos peszeki lelkész fejtegette s kiosztotta Birtha József lévai lelkészszel a szentjegyeket. Egy kisdedet pedig Birtha József avatott be a hívők társaságába, alkalmas beszéd keretében. Ezzel véget ért az istenitisztelet. Amelyet talán legfrappánsabban jellemeznek azon szavak, amelyek egy nem ref. ember ajkairól hangzottak el: iga zán felemelő, tanulságos és magasztos ünnepély volt ez. Az ünnepély után a lelkészi kar és néhány meghivott vendég, az esperesi lakon gyülekezett Össze, s résztvettek a fehérasztal áldásaiban. A kedves és szeretetreméltó család kebelében, az esperes által szívesen látott vendégek, egész a késő órákig maradtak együtt. Vegyes közlemények. Oellóri Szabó János emlékezete. Külső formáiban szép, belső tartalmában igen megható ünnepély színhelye volt m. hó 26-án a budapesti régi országház. Ezen a napon volt főiskolánk s vele együtt több kultúrintézmény nagy jóltevője : Gelléri Szabó János halálának harmadik évfordulója. Az évforduló alkalmából a budapesti, debreczeni, és pápai főiskolák emlékünnepélyt tartottak a nemesszivü emberbarát emlékére. Az ünnepélyt főtiszt, püspök urunk szép beszéde nyitotta
