Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-03 / 49. szám

49. szám. DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP. 421. oldal. tehessen kötelességének, szivén viselve az egyház „veteményes kertjének“ ügyét, mely bizonyára áll olyan magas fokon a mi egyházme gyénekben, mint a kerület bármely más részén. A kerület felterjesztésünkkel — mint olvasom — elutasított, s most itt állunk, hogy megpróbáljuk a görbe fát kiegyenesíteni, orvosolni azt a bajt, amit a tanterv korai életbe léptetéseivel nyakunkb a zúdított a kerület. Legyen szives ezeket a bajokat fontolóra venni Pethes János igazgátó úr, s ezekre orvosságot ajánlani nekünk, s csak azután üljön fel tekintélye magaslatára, s hivjon számadásra bennünket. Vége. Gyalókay László. Egyházkerületi közgyűlés. A tiszántúli ref. egyházkerület e héten tartotta őszi közgyűlését Debreczenben Baltazár Dezső püspök és gróf Degenfeld József elnöklésével. Dr. Baltazár Dezső rövid imája után gróf Degenfeld József mon­dott nagyszabású megnyitó beszédet. Vázolta azokat az eseményeket, melyek a protestáns e gybázak életé­ben a tavaszi közgyűlés óta fölmerültek. Majd harcias módon kelt ki a kongregációk ellen. Sajnálattal konsta­tálja, hogy a kongregációs szellem mindinkább terjesz­kedik az állami középiskolákban, mi egyrészről vesze­delembe sodorja a reformátusokat, másrészről a viszály magvát hinti el a különböző vallásfelekezetek között. Ezért kívánatosnak tartaná, hogy a protestánsok sorom­póba állva, vegyék föl a küzdelmet a krelikalizmussal szemben. Azt indítványozza, hogy az egyházkerület in­tézzen föliratot a református konventhez a kongregációk terjesztése ellen. Ezután a protestáns papok és tanítók siralmas helyzetével foglalkozott. Az állam szerinte nem törődik a papok sorsával, holott még soha sem dolgo­zott az állam oly nagy költségvetéssel, mint most és még sem akarja a református papok és tanítók ügyét rendezni. Pedig a kultuszminiszter megígérte, hogy 1912-re a kérdést rendezni fogja. A főgondnok nagy hatást elért beszéde után áttértek a napirendre. Dél­ben gróf Degenfeld József főgondnok diszebédet adott a Royal-szálló nagytermében. A második napi tanácskozást teljes csöndben nyitotta meg gróf Degenfeld József főgondnok. Több kisebb jelentőségű tárgy elintézése után dr. Jászy Viktor az egyetemre vonatkozó dolgokat terjesztette elő. Felolvasta a vallás- és közoktatásügyi miniszter leiratát, mely szerint a miniszter az egyházkerülettel történt szóbeli tárgyalások alapján a következő meg­állapodásokra jutott. A debreczeni tudományegyetem theol. karának tanárait a tiszántúli ref. egyházkerület evégből ala­kított bizottságának az alább megjelölt módon történő meghallgatása mellett a kar és az egyetemi tanács javaslatára a vallás- és közoktatásügyi miniszter elő­terjesztésére a király nevezi ki. A theológiai karon hittudományi tanárokul csak ref. vallásu és lelkész! minősítésű lelkészek nevezhetők ki. A kizárást illető véleménynyilvánítás jogának gyakorolhatása végett bizottság alakíttatik, amely az egyházkerületi főgond­nokból, a püspökből és a debreceni ref. egyházközség hivatalban idősebb elnökéből áll. A tanszékek betöltése a következőképpen fog történni: a pályázati kérvényeket a hittudományi kar dékánjához kell beadni, aki azokat a fentjelzett hármas egyházi bizottsághoz teszi át. En­nek a hármas bizottságnak joga van a pályázatból bármely pályázót kizárni. Ha a hittudományi kar vala­mely tanszéket meghívás utján óhajt betölteni, szintén megkérdezendő a hármas bizottság és csak az hívható meg, akinek meghívásához ez a bizottság hozzájárul. A háromtagú bizottság a kérvényeket a maga nyilat­kozatával együtt az egyetem hittudományi karához küldi. A hittudományi kar hármas jelölő javaslatot tesz, amelyet az egyetem tanácsához terjeszt fel. Ha az egyetem tanácsa is megtette javaslatát, az egyetem rektora az összes iratokat a kultuszminiszterhez ter­jeszti fel, aki újból meghallgatja a háromtagú bizott­ság nyilatkozatát, amelyet az ügyiratokkal együtt őfelsége elé terjeszt. A theologiai karon egyelőre hét tanszék szerveztetik. A hittudományi kar tanárainak fizetésére a tiszántúli ref. egyházkerület évi 70.000 koronát aján­lott fel és használatra átengedi a kollégiumban a theol. akadémia helyiségeit, valamint azok felszerelését, eset­leg gondoskodik később a helyiségek szaporításáról és a dologi kiadások fedezéséről. Amennyiben a tiszántúli egyházkerület a hittudományi karon további tanszékek szervezését kívánja, feltéve, hogy a tanszékek java­dalmazásához megfelelő összeget alapítvány gyanán t felajánl, a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak a theologiai tanszékek szaporítása ellen nem lesz észrevétele. A debreczeni ref. egyházközség által fel­ajánlott alapítvány a hittudományi karon szervezendő bölcsészeti vagy protestáns egyházjogi tanszék felállí­tására lesz fordítandó. A hittudományi kar tagjai mindazon cselekményekért vagy mulasztásokért, ame­lyek az egyházi törvények szerint fegyelmi vétséget Régner Pál templom- és díszfestő Pápa. Templomok festéséről számos elismerő levél! — Több kiállításon kitüntetve! Több pápai templom restaurátora ! — Elvállal szobák, termek művészi festését ! Alapíttatott Í87í-ben, — Cím- és betűfestészet! — Modern kivitel! — Szolid árak! — Alapíttatott J87í-ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom