Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-15 / 3. szám
24. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1911. ki tette el ? Olyan szenvedéllyel gereblyélik agráriusok és merkantilisták egymás ábrázatát, mintha megvolnának győződve, hogy a zsebükbe nem folyt pénz 5/e“ától a másik politikai, vagy gazdasági párt fosztotta meg őket; pedig csak az történt, hogy abból az 5/6-ból jutott, jutni kellett azoknak is, akik azelőtt pénzt vagy tőkét talán sohase láttak. Bármilyen szédületesen emelkedik is az angol-szász faj szívóssága nyomán a nemes fémtermelés (6177 mmázsa aranyból 1907-ben az angol-szászok 2/3-ot, 4780 mmázsát termeltek egymaguk, Afrikában, Ausztráliában és az Unióban); ennek értéke mégis körülbelül csak annyi márka, ahány ember él a világon (1724 millió márka, 1600 millió ember), minél fogva senki se jutna ezzel az egy márkával valami nagy kapitálishoz, ha mindenkinek egyformán kiadnák a részét. Mégis, hogy mennyi az az 50°/0-al fölemelt munkabér pl. a mezőgazdasági munkásoknál, érdemes szemügyre venni; férfimunkásoknál napi 2 K, nőknél 136 K, gyermekeknél 0*91 K, átlagosan 142 K. Ilyen keresetből él az ország lakosságának 65%-a» 13*16 millió ember, akik közül a kisebb rész (6 05 millió) kereső, a nagyobb (741 millió) eltartott. Akkor mégis csak jobb dolguk, minden esetre nagyobb keresetük van az ipari munkásoknak, mert a legnagyobb hullámzásoknak kitett bányamunkások bére is napi 2 K volt 1909-ben, pedig voltak 81000-en s a kereset átlagban értendő, tanult munkásokra és napszámosokra. (L. Weltner J. „Rablógazdálkodás“ — a „Szociálizmus“ 1910 dec. füzetében.) A nyomdászok átlag ennek kétszeresét, napi 4 koronát keresnek, szintén külömbség nélkül mind a 11000-en, akár tanult munkások, akár napszámosok, nők, férfiak vagy gyermekek. (Lásd Lerner Dezső „Nyomdászstatisztika“ szociálizmus 1910 dec. füzete; ugyan így Rubineknél is.) Igazi Krézus ezekhez képest egy budapesti pallér, heti 90 K, vagy egy mümalmi padlómunkás, napi 8 kor. keresettel; előbbinek havi járandósága 360 K, utóbbinak 200 K. Ezek mellett egy okleveles helyettes tanár kap egy hónapra 133*34 K-t, annyit, mint egy napszámos a nyomdagépeknél; egy bírósági joggyakornok egy évre 1000 K-t, amennyit egy parádés kocsisnak fizetnek, libérián kivül! Ezek csak az igazi proletárok, különösen ha családjuk is van, mert pl. a tanárné nem mehet a tanterembe, hogy segítsen férjének keresni, mig a napszámosnál megvan ennek a lehetősége. Vagy mégis; mind gyakoribb eset, hogy tanárember — tanítónőt választ feleségül, hogy könnyebben élhessenek. Ez még sincs a családi állapot előnyére; a kapitalizmus már itt is érezteti romboló hatását, mint az ipari munkásoknál, ahol évi 1%-al fogy úgy a nős férfiak, mint a férjes nők száma; előbbiek a munkásság 55*8, utóbbiak 39*9%-át képezik. Fél század múlva, ha így tart továbbra a bomlás, nem lesz az iparos munkások közt házas férfi, vagy férjes asszony, vagyis — megszűnik a házasság, a lakosság 15%-a rétegében, 2*59 millió ember közt! Nagyon rideg, hogy ne mondjam szívtelen tehát ez a számvetés Rubineknél, hogy a malommunkások bére nem is 30, hanem 68%-al emelkedett, mert „a munkáskézszükséglet, a technika előhaladása folytán, 20%-al csökkent“. Minden ötödik munkás elvesztette keresetét; örüljön tehát a megmaradó négy, hogy az ő napszáma emelkedett. Ez ép olyan megnyugtatás, mintha éhség idején, várostrom vagy hajótöréskor az emberek, végső kétségbeesésükben sorsot vetnek arra, hogy kit egyenek meg s mikor embertársukat föllakomázták, elkezdené nekik valami szaktudós magyarázni, hogy hány deka vagy kilogrammal több hús jutott így egyreegyre fejenként, mint ezelőtt. Ez bizony nagyon csüggesztő statisztika lenne, melyen senki se örülhet. Ha a technika fejlődésének kikerülhetetlen következménye a munkásszükséglet csökkenése, előrelátó államférfiak, közgazdák kötelessége nem a civakodás, a pártok összeveszítése, hanem a közműveltség terjesztése ; tanult, képzett ember hasznavehetőbb, hamarabb is segíthet magán, mint a tudatlan, semmihez sem értő. Ezt az elemi igazságot nem akarják észrevenni az agrárius párton s azt hiszik, hogy a lakosság széles rétegeit, nagy tömegeit szolgasorban tarthatják; akit örökké cselédsorsban, gyámság alatt tartanak, hogy legyen abból önálló, a maga lábán megálló, maga erejéből megélni tudó ember? inkább megszökik, kivándorol s ezzel fejezi ki tiltakozását a nem embernek való életmód ellen. — Folytatása következik. — Sarudy György. Vegyes közlemények. A Sárospataki Ref. Lapoka Kálviné um ról. A Sárospataki Ref. Lapokban R. Gy. ezeket Írja: „A Kálvineum eszméje bizony szép és méltó is érte lelkesedni. Azonban miként az eszme kipattanásakor, most is az a véleményünk, hogy a lelkészeknek, a gyülekezet angyalainak, nem lett volna szabad csak a saját árváikról gondoskodniok s magokat ily módon a gyülekezet testéből kiszakítaniok. „A jó pásztor életét is adja az ő juhaiért.“ Nincs pásztor nyáj nélkül s nincs pásztori gond a gyülekezet tagjainak mellőzésével. Az a pásztor, aki első sorban önmagáról gondoskodik s legföljebb még a testszerinti juhairól, az nem egy a nyájjal, felette van, vagy mellette van, de benne nincsen. A Kálvineum mint árvaház, árvaotthon, vagy akárhogy nevezzük, minden kálvinistáé lehet együtt, de nem a lelkészeké külön. Szakszervezeti széttépésre, vagy tömörülésre mindenki vállaikozhatik, csak a lelkész nem, akinek — magasabb ideák szerint — elsőbb a hive, mint önmaga!! Egy nagy, az egész kálvinista egyház minden tagjára kiterjedő Kálvineumról lehetne Állandóan dús választék bel- és külföldi gyapjukelmékben, valamint angol különlegességekben. Ízléses, jól álló papi, polgári, valamint egyenruhákat készítek mérték szerint a legelegánsabb kivitelben. A szabásnál a test formáira, a kényelem követelményeire nagy gond. fordíttatik. VÁGÓ DEZSŐ szabászati akadémiát végzett szabómester, oki. szaktanító PÁPÁN, Fő-tér 19. sz, a.
