Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-09-10 / 37. szám
316. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1911. árva segély az élet fokozottan szaporodó igényeivel szemben, néhány év múltán annyit sem fog megérni, mint amennyit ért az országos gyámintézet életbe lépte előtt adott egyházmegyei és kerületi gvámoldai segély, mert a pénz teljesítő képessége és értéke mind-mind drágábbá lesznek. Vájjon mit fognak majd csinálni azok a lelkész! özvegyek, akik 6 gyermekkel lépnek az élet országutjára, s összes évi jövödelmük 1600 koronát meg nem fog haladni a hivatalosan kapott segély képen, mikor ez az összeg a család életének fentartására kell, a gyermek neveltetésével? S mit csinálnak még sokkal inkább azok a teljes árvák, kiknek szüleik elhalnak, a még kevesebbel ? Mindenütt és mindenkinél kárhoztatható a hideg közöny nemes eszmék és intézményekkel szemben; de a lelkészeknél a Kálvineum iránti hidegség, — ha tekintetüket a jövőbe is vetik, s az élet körülöttünk végbemenő jelenségeit is figyelemmel kisérik, azt mondhatjuk Szentlélek elleni bűn, mely soha meg nem bocsáttatik. Hiszen azt mondhatjuk, nem is jár anyagi megíerheltetésünkkel, mert évente 20 koronát, öt évig befizetni, még a legsúlyosabb anyagi helyzetű társunkat sem teheti tönkre, s ha az intézmény létesül, de nagy nyugalom lesz majd az élete delén végét közelíteni érző családos lelkésznek, hogy gyermekei a Kálvineumban a nevelést, mit ö nem adhat már, meg fogják kapni, s a kenyérkeresés eszköze, a diploma kezükbe adatik ! Nem a több kenyér után való sóvárgás hozta életre a Kálvineum eszméjét, — bár ha ezt kívánnánk az özvegyeknek, bizony ezzel se vétkeznénk — hanem a jövőnek mindinkább fokozódó igényei, szükségei, s a kétes jövőnek aggodalmai. Ezeket pedig mindnyájunknak át kell éreznünk ! Félre hát a hideg közönnyel, félre a kicsinyes aggodalommal! Aki még hátra van alapítMir megjel.ul ! ]{(.for|||;|t||s ványával, siessen azt beküldeni, hogy mielőbb együtt legyen a kívánt összeg, s kezdhesse áldásos működését az intézet. De nemcsak a saját áldozatát kell meghozni a lelkészi karnak, hanem egyházát is serkentenie kell áldozathozatalra e nemes intézményért. Ebben a tekintetben is hátra vagyunk, és pedig azt mondhatom, mindnyájan. A vizitáció alkalmával meggyőződtem róla, hogy inig a missió egyházak, melyek létalapja még ingatag, meghozták e célra áldozatukat, addig a többi, és pedig a legjobb anyagi helyzetben levő egyházak is, eddigelé még semmit sem juttattak javaikból e célra. Szükséges hát az apostoli lélek- és kitartás mindnyájunknak, hogy ha egyszeri előterjesztésre nem megy is a dolog csüggedés érzete ne szálljon belénk, hanem lankadatlanul buzgólkodjunk, mig az óhajtott célt el nem érjük ! Gyűjtenünk is kell híveink körében, alkalmatos időben, s ha keveset tudunk is e címen produkálni, a kevés is képvisel egy téglát az épületben, s letöröl egy könnycseppet valamelyik árvának szemeiről ! De még itt nem merül ki teendőinknek sorozata. Látjuk, hogy minden város, minden vidéki pont, ahol csak valamennyi intelligencia van, ünnepélyek rendezésével — hangversenyek stb. — siet a szent cél támogatására. Mi még nem tettünk semmit, igaz, hogy a mi községeink nem is alkalmatos terrénumok ily nemű összejövetelek rendezésére, falun lakunk, hol hitfeleink túlnyomó részben földmivesek, akiknek ha volna is érzékük az ilynemű dolgok iránt, de sokoldalról való igénybevételük miatt, erre pénzük nincs. De van egy helyünk, Komárom városa, a mi központunk. Itt kellene a jövö tél folyamán valamit rendeznünk. E célból érintkezésbe léphetne föértekezletünk a komáromi egyház vezető elemeivel, s e kettős égisz alatt sikeres munkát végezhetnénk, ha a rendezendő ünne-Lelkész és Tanító uraknak ingyen és bérmentve küldi meg legújabb könyvjegyzékét, mely az iskoláknál szükséges összes tankönyvek, vezérkönyvek, nyomtatványok, iró- és rajzszerek, térképek stb. jegyzékét tartalmazza, Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésébe PÁPA, Fö-utca 21. sz.
