Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-03 / 36. szám

36. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 309. oldal. megóvásának rovására történhetnék.“ Ezt a kifejezést ő, a lelkész erősen kifogásolja. Hivatkozik a vizsgálati jegyzőkönyvre, melyből világos, hogy őt a tanító leg­elemibb vizsgaelnöki kötelességének egyszerű, higgadt teljesítése közben legalább is illetlen, ellenszegülő szavaival megsértette. Ő még csak egy szóval sem felelt vissza a tanítónak, sőt szó nélkül kiment a templomból, épen a hívek vallásos érzületének meg­óvása szempontjából. De különben is egy fegyelmi eljárás folyamán kiadott bir. elnökségi végzésben nincs helye semmiféle elítélő, vagy dorgáló nyilatkozatnak, mert ennek csak a bírói Ítéletben van helye, amikor már a bíróság döntött szabályszerű tárgyalás után a felett, bünös-e egyik vagy másik fél és melyik ? Ha az elnökség őt, a lelkészt is hibásnak látta, minek szünteti be az ügyet a 78. §. után, mért nem rendeli el a tárgyalást ? A 39. §. „Az intés, mint rendbüntetés az egyházmegyei és egyházker. elnökség által alkal­­maztatik,“ alapján sem lehet egy közérdek sérelme miatt már megindított s a 78. §-nál járó fegyelmi ügyben ilyen kitételü végzéseket kiadni. Mert vagy volt ok a fegyelmi eljárás megindítására, vagy nem. Ha nem volt, nem kellett volna elrendelni s folytatni a 65—71., 73—78. §-ok szerint. Ha volt ok: fegyelmi eljárás alá bocsátott ilyen ügyet már nem „intés mint rendbüntétés“-sel lehet elintézni. Ha tehát elképzelünk a 65—67. §. alapján már egyszer kiadott, a tanító ellen fegyelmi eljárást megindító végzés után a 78. §-tól újra visszatérve, újra kiadható, most meg fegyelmit beszüntető végzést: akkor sem lehet abban egyéb a törvény szerint, mint a beszüntetés ténye és annak indokolása. Különben is ez csak beszüntető végzés, benne az intés szándéka, megjelölése még csak nem is sejthető, tehát a 39. §-ról itt szó nem lehet. Ezek voltak az illető lelkész kifogásai, melyekkel visszaküldte az illető végzést. Az elnökség újra megküldte neki, a lelkész újra visszaküldte, újra előadva kifogásait és hivatkozva arra, hogy az idézett kitétel rá nézve sérelmes, ellene jogorvoslatot nem talál, mert a föllebbezhetés nincs a végzésben, s olyan végzés ellen melynek kiadhatása nincs a törvényben, föllebbezhetést nem remélhet. Az elnökség fegyelmit indított a lelkész ellen, az ügyet más egyházmegye delegált bírósága intézte, mely előtt a lelkész azzal védekezett, hogy nem lelt volna fegyel­mibe fogható és kérte fölmentését, mert a 34. §. 4., melyre hivatkozva perük, megmondja, hogy ellenszegü­lés és engedetlenség a felsőbbség törvényes rendeletéi­vel és határozataival szemben“ — a fegyelmi eset. A vád azt mondta, hogy minden végzés, amit az illetéke­sek a törvényes formák közt adnak ki: törvényes vég­zés. A lelkész azzal védekezett, hogy ez a végzés nem is törvényes formák közt adatott ki, a törvény benne megnevezve nincs is, de nem is található, mely­nek alapján ilyen bir. elnöki végzés kiadható volna. A vád ismét azt mondta: minden végzés, amit az illetékesek törvényes végzés gyanánt adnak ki: törvé­nyes, ezt nem visszautasítani, hanem megföllebbezni kell, mert minden végzés — úgymond — megfellebbez­hető. A bíróság a lelkészt rosszalásra és a költségek megfizetésére Ítélte, kötelezvén a végzés átvételére és kézbesítésére. A lelkész ez ellen nem föllebbezett, de az átvett elnöki végzést megföllebbezte a vesz­prémi egyházmegye bíróságához. Az elfogadott fölieb­­bezést most tárgyalta a bíróság, s a panaszlott elnöki végzést jóváhagyta, úgy indokolván meg, hogy a nehez­ményezett „ figyelmeztetjük mind két felet“ kezdetű meg­jegyzés a 39. §. „intés mint rendbüntetés“-e. Ezzel hát „res judicata“ lett ez a sokáig húzódott, sok keserű­séget okozott kínos ügy. A sok kellemetlen közben kedves jelenetek is voltak. A közgyűlésen és közebéden megjelent Kiss Ferenc, lelkes apostolunk, ki közvetlen egy hosszú ut fáradalmai után, pihenése idejét félbeszakítva, közénk jött érdeklődni, lelkesedni és lelkesíteni. A közebéden természetesen voltak felköszöntők is, komolyak, vígak, okosak, tréfásak felváltva. De mikor aztán Kiss Feren­­cünk felállott és beszélt hatalmasan a mi céljainkról, rendeltetésünkről, törekvésünkről egyházunk fejlesz­tése, felvirágoztatása érdekében, az ébredésről és mások ébresztéséről, s e munkák terén az ORLE küzdelmei­ről és diadaláról is, a Káivineummozgalom gyönyörű erkölcsi és anyagi eredményeiről: akkor felsóhajtottunk, könny és lelkesedés egyszerre csillant szemeinkben. Új kövek, új kövek, hol vagytok új kövek a régi funda - mentomra ?! ORLE, jöjjön minél közelebb a te országod ! Kiss Ferenc beszédének hatása alatt Peti Sándor várpalotai lelkész rögtöni gyűjtést indítványozott és körüljárva 72 kor. 10 fillért gyűjtött a Kálvineum javára. Figyelő. Főgimnáziumunk népessége és előmenetele. Szeretem olvasgatni az iskolai értesítőket. El is szoktam kérni a falunkból idegen iskolában járó tanulóktól értesítőjüket. A pápait sokszor érdeklődés-A dunántúli ref. egyházkerület tankönyvkiadványainak sorozatából, most került ki a Főiskolai nyomda sajtójából: . lA^cnf ■ 1—11+ Ac a református elemi iskolák Hí.—V-ik rlliop ÜOZSeT . mt- es erKOICStan osztólya számára. - Kötve -'60 fillér. Szeghalmi Gyula: A magyar nemzet története számára, 50 képpel, kötve —"90 fillér. = Megrendelhető : KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében PÁPA Fő-utca 21. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom