Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-27 / 35. szám
35. szám. DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP. 299. oldal. mányok különböző szelei által“, amelynek manapság olyan járványos ideje vagyon. Ennek az időnek a teljességében jött meg az alkalma annak, hogy — habár a „Jézus, sőt a próféták lába sarujának szijját sem vagyok méltó megoldani1,1 — a hívek sokaságának bizalma vezérül hivott el engemet. Ez a bizalom, az Ur ama szavait tolmácsolja nekem, amiket a küldetés nagysága előtt megroskadó Jeremiásnak mondott : „ ne mond ezt: gyermek vagyok én, hanem valamire küldetek, elmenj s valamiket parancsolok, megmondjad“. Akit tehát láttok : az vezér. Gyarló erőkkel, de alátámasztva Istennek kegyelme, népek bizodalma, erős elhatározás és reménységek által, melyeket „az Istenben vetek és hiszem, hogy azok a reménységek meg nem szégyenítenek„ ; mert bizonnyal elhittem, hogy „az Isten kegyelnie által vagyok, ami vagyok és az 0 kegyelme nem volt és nem lesz hozzám hiábavaló“. Minden vezér küzdelmeinek harcteret keres és vezérfényt, amely után megyen. A tér, amelyen futásomat elvégezni, nemes harcomat megharcolni és hitemet megtartani akarom, maga a valóságos, az egész élet, földi és égi boldogságukért tusakodö emberekkel. A vezérfény, az evangélium úgy, amint az újszövetségi szentirásban megiratott. „Jézus az ut, igazság és az élet“. Amerre Ő vezet, megyek. Látom, mint kínálja pásztorainak, nyájának az életet, hogy használják mennyei Atyjának, ki az övék is, dicsőségére. Megyek tehát semmit sem gondolva az előítéletekkel, amelyeknek sötét szárnyú tiltakozása ott suhog a feledés sűrűjéből kireformált uj utak felett. Ha kinn a túlzó felfogás ellenáramlata követ emelne rám, vagy a fontoskodó elzárkózás synedriuma megostorozna is, amiket az én uramtól, Jézusomtól hallottam és láttam, azokat vígan és bátran hirdetni fogom és igyekezem bevinni az eleven életbe, a társa dalmi élet minden ágazatába ! Az anyagelviség egyedül idvezítő tanát az erkölcsi szegénység, lelki alacsonyság és büntetéstől rettegő bűntudat közös tanácsa eszelte ki, hanyatló, beteg társadalmak lelkivilágának izgató szeréül. Viszont az anyagelvieég minden jogosultságának teljes tagadása farizeizmus, amely kifelé begátol, befelé kihasznál. Az a szent pusztaság, amely látta a názáreti mestert csodákat tenni az éhező sokaságért, viszont a maga lelke javáért éhezni, sanyarogni, nagy tudományt tanítana nekünk, ha áhítattal meg tudnánk hallani ; nagyobbat, mint a fentebbi túlzó irányzatok összes doktorai. Megtaníttana szánni, könyörülni, áldozni, lemondani. Áthidalná azt a rettentő szociális mélységet, melyben ez idő szerint harsog az osztálygyülölet vérfagylaló harsonája. Péter apostolként felállítaná az „ékes kapuk“ előtt könyörgő koldusokat s a „gazdag ifjúnak’’1, több következetességet tanítana. Nem csábítana a számtani egyenlőség mese-szigetére; de a testvéri megértés és méltatás emberi közelségébe hozná a csúcsokat és völgyeket. Megtanítana dolgozni, küzdeni minden kísértetekkel, küzdeni nemcsak a becsületes „kenyérért“, hanem az „Isten igéjéért“ is. Megtanítaná a társadalmat, hogy a tisztes erőfeszítésnek adja meg az ellátás kellő mértékét a szolgálat minősége szerint. Megtanítaná az államot, hogy ugyanazon vendégségben ugyanolyan „kenyérrel és hallal“ táplálja mindazokat, akik talpkövének épségéért; a valláserkölcsért és tudományért mint hivatalosak küzdenek. A tanítványok is ugyanazt az ételt és italt vették a szent vacsorában ; még Judás sem volt kirekesztve, igaz, hogy feljebb sem méltatva a hívek és igazak felett. A feszültség, amit az anyagi kérdések izzása a társadalomba bevitt, hatását a ezelllemi téren is érezteti. A hit és tudomány kezdik felmondani a testvériséget. A hit a tudománynak rombolást, destructiót ; a tudomány a hitnek visszafejlesztést, reakciót lobbant a szemére ; holott egymástól elválva, mind a kettőben meg van. mind a két hiba; egymással karöltve mind a kettő az építés és haladás hatványozott tényezője lesz. A tudomány szabad vizsgálódásásának nem képezheti tiltó gátját a hit; annál kevésbé annak embercsinálta szabályai. Ha a hit igaz, vagyis ha alapját történelmi valóság, másfelől világos és szilárd belső meggyőződés képezi, akkor soha sem fog félni attól, hogy az ezerszemü tudomány boncoló asztalára kerül. Ezért nem féltem én a magam evangélium szerint reformált hitét semmi tudománytól, mert tudom, hogy minél nagyobb tüzet rak alá a próba, annál szinaranyabb tisztaságban fogja azt kiállani. Ezért nem félek én, ha a tudomány „tudakozza még az Istennek mélységeit is“ ; mert tudom, hogy azt a „fundamentumot, amelyen kívül mást senki sem vethet“, még a pokol kapui sem tudják lerontani. Félteni csak az emberi találmányokat lehet, amelyek hatalmi érdek esendő támasztékai; de amelyeknek sem a hithez, sem az idvességhez nincs semmi köze. Korunk egyik legaggasztóbb jellemvonása, hogy a hit ahelyett, hogy legtermészetesebb világát, az egyéni meggyőződést mélyítené, magasítaná, gazdagítaná, inkább intézménvszerii, külső életet él. Bemegy pártostényezőnek a társadalmi és politikai küzdelmekbe s az iskolákat a nemzeti művelődés nemes babérja helyett a felekezeti érdek eriszalmájáért állítja versenybe. Ez Ä dunántúli ref. egyházkerület tankönyvkiadYányainak sorozatából, most került ki a Főiskolai nyomda sajtójából: p.’llr-\rv _ IÁ70 ■ I—I ■ Ác n a református elemi iskolák III. V-ik ruiup UUZ^tíl . niltírlMJIOÖlcUI osztálya számára. — Kötve — 60 fillér. Szeghalmi Gyula: A magyar nemzet története Megrendelhető: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében PÁPA Fő-utca 21. szám.
