Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-04 / 23. szám
Huszonkettedik évfolyam. 23. szám. Pápa, 1911 junius 4. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4‘50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. „Mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának“, t. i. az apostolok. Jön a pünkösd, sőt im már eljött most is — és a népek, nemzetek, ugyanazon nemzet fiai együtt vannak-e egy akarattal ? ! Arra nem is gondolunk, hogy a politikában egy akarattal együtt legyenek. De arra már csak gondolhatnánk, hogy egyek legyenek a Krisztusban; az Istennek igaz ismerése és tisztelésében. Ezt a gondolatot, sőt igen erős kívánságot ismételve kifejezte maga Jézus a János ev. XVII. részében. „Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám és én te benned, hogy ök is egyek legyenek mi bennünk“. Szörnyű messze áll még a keresztyén világ is ettől az egységtől. Még azok a vallásfelekezetek is, amelyek az evangéliom értelmében megtisztultak, messze vannak tőle; sőt csak egy felekezet önmagában is messze áll ettől az egységtől: az Istennek lélekben és igazságban való igaz imádásától, vagyis attól az erkölcsi tisztaságtól, amit az Istennek ismerete és félelme hoz létre. Minden felekezetben vannak névleges keresztyének. De — úgy látszik, hogy — erre az egységre : az életnek az Isten félelmén alapuló tisztaságára, nemességére, nem is igen gondolnak az emberek. Inkább a külső egység, a vallás külső megnyilatkozásai, a formák érdeklik őket; de legföképen a vallásnak, mint szervezetnek a népek életében megnyilvánuló hatalma. így lett a vallás hatalmi kérdéssé; így lett politikává, világuralmi törekvéssé. A főszempontnak ez a figyelmen kivül hagyása és annak, ami csak járulék volna, a külső formának mindenné tétele szülte az idő folytán mindig és szüli ma is az elégedetlenséget, a torzsalkodást, a gyűlölködést az egyes vallásfelekezetek közt; sőt ugyanazon vallásfelekezetben is. Vájjon nem adna-e unos-untig elegendő gondot és dolgot minden vallásfelekezetnek a saját házának, házatájékának tisztán tartása, tisztogatása, jó rendje az Isten-félelem, a tiszta erkölcs terén. De ez nehéz munka; sok önmegtagadást kivánó munka; és ami fő — egyáltalán nem kedvez a hiúságnak. Parlagon hagyják hát ezt a teret. így aztán buján tenyésznek a bűnök; virágzik és gyümölcsözik a képmutatás, a hazugság még ott, azok körében is, akikről egyre állítják, hogy igen vallásosak! De hogy mégis láttassanak valamit tenni, hát késhegyig menő harcot folytatnak a formákért, a külső hatalomért és anyagi gazdagságért — a vallás nevében. Dúl ez a harc nálunk is. De kiváltképen dúl azokban az országokban, amelyekben mind napjainkig fenntartotta nagy befolyását, vezérszerepét az a vallásfelekezet, amelyik legcsökönösebben ragaszkodik a formákhoz, a külsőkben szerzett jogokhoz és javakhoz. Ez az irány teljes meghasonlásba jutott. Azok, akik hozzá tartoznak, vagy hü követői a lelki vezérüknek és ekkor rossz hazafiak; vagy elpártolnak tőle — és ekkor elátkozott tagok; hitetlenek, fosztogatók, rablók. Bizonyságok: Franczia-, Olasz- és Spanyolország és Portugália! Szomorú állapot. Várhatjuk-e, hogy eljön Pünkösdkor.
