Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1911-05-21 / 21. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 181. oldal. ▼ 21. szám. ülőhely nagyságú olyan templomot óhajt, amelynek homlokzata a sóháztelek vásártéri részére esik. Legyen a templomnak tornya is. A vásártéri homlokzat akkép képzendő ki, hogy az a Vásár-tér 3. számú telek netáni megszerzése esetén továbbfejleszthető legyen, még pedig az összhang megbontása nélkül“. A szószék mindenünnen láthatólag a hajó hosszú vagy rövid ten­gelyében helyezendő el. „Építendő továbbá lelkészla­kás, harangozólakás, egyházi iroda és tanácsterem. A Széplak-utcára kétemeletes bérház akkép tervezendő, hogy a Széplak-utcai részről a Vásár-térre a Fa-utca meghosszabbításaként forgalom képes gyalogátjárás legyen“. Mivel pedig mindennek megépítésére csak 300.000 koronát irányzott elő a gyülekezet, a házbér­­jövedelern növelését úgy teszi lehetővé a tervezőknek, hogy a Vásár-térről a Fa-utcához vezető átjárónak udvari részére is üzletek elhelyezését javasolja. Ha ehhez a sok kívánsághoz még azt a tényt is felemlít­jük, hogy a telek véges-végig aránylag keskeny, a vásár-téri részen meg ferde, a szomszédtól elválasztó vonal pedig egy helyütt nagy törést szenved: a fel­adat nehézségét annyival nehezebbnek látjuk. Ki kell emelnünk, hogy a nehéz kérdések mindegyikét a 22 terv közül egyetlen egy se oldja meg akkép, hogy a terv teljes egészében megvalósítható lenne. Viszont a terveknek tán mindegyikében van egy avagy több olyan gondolat, amely a végleges megoldásban méltánylandó lesz. A gyülekezet vezetői és jóakaró, szakértő tanács­adói bizonyára meg fogják találni a módját a terv­­pályázatok alapján a nehéz bár, de szép feladatok megoldásának, a gyülekezet soha meg nem hálálható istápolói pedig bizonyára ezentúl is meghozzák a szere­tet adományait, hogy a pozsonyi református keresztyén gyülekezet istenes, hazafias és emberbaráti céljait minél előbb és minél teljesebb mértékben elérhesse. A tervek kiállítása az egyháznak tisztán 400 koronát jövedelmezett. Balogh Elemér ref. lelkész. A Magyar Ref. Énekvezérek Egyesületének választmánya folyó hó 3-án, Debreczenben tartotta meg évi rendes gyűlését Nagy András elnöklete alatt. A látogatott gyűlésnek kiemelkedő pontja volt a Kis Karénektár ügyének végleges elintézése. Választmány az ifj. Fövenyessy Bertalan által szerkesztett, két és három szólamu zsoltárokat, dicséreteket, vallásos éne­keket s hazafias dalokat tartalmazó, népiskolai, gim­náziumi, polgári iskolák s ifjúsági egyesületek haszná­latára szánt Kis Karénektárt egész terjedelmében, a beterjesztett költségvetéssel együtt elfogadta s annak kinyomatását elrendelte. A jövő iskolai év szeptember 1-re már forgalomba kerülő s igen nagy hiányt pótló könyvecske ára 60 fillér lesz. Az érdekelt tanítók, énektanárok, intézetek bizonyára örömmel fogadják e derék egyesület legújabb kiadványát. A jelen évi köz­gyűlés helyéül a választmány Szatmári jelölte ki. Hálás köszönettel fogadta a választmány- az ORLE vezető­ségének ama tervezetét, mely szerint a Kálvineumba az énekvezér-árvákat is befogadja s kimondotta, hogy a nemes intézményt nemcsak erkölcsileg, hanem anyagi­lag is támogatni fogja. Az egyesület legközelebb Apa­­gyon (junius 11-én) és Tokajban (junius 29 én) rendez templomi hangversenyt. Mindkét hangverseny rende­zésével ifj. Fövenyessy Bertalan bizatott meg. E hang­versenyeken az egylet legjobb erői fognak közremű­ködni. Szülök és gyámok figyelmébe! Több oldalról hozzám intézett tudakozódásra mély tisztelettel értesí­tem az érdekelt szülőket és gyámokat, hogy az 1911 —12. tanévre szóló köztartási segélyért a Nt. és Tek. igazgatótanácshoz cimzett s hozzám beküldendő kérvénnyel junius 20-ig kell folyamodni. Tandímentes­­séget a beiratkozáskor lehet kérni, ugyanekkor kell tankönyvekért is folyamodni. Az alapítványok kamatai 1912. tavaszán kerülnek kiosztás alá. Különben bármi­nemű felvilágosítással mindig készségesen szolgálok. — Faragó János főgimn. igazgató. A búcsi ref. egyház folyó hó 28-án avatja föl renovált templomát. Ä fölavató ünnepély sorrendje : 1. Délelőtt 9 órakor a vendégek fogadása s elszálláso­lása. 2. 9 és fél órakor mélt. és főtiszt. Antal Gábor püspök úr üdvözlése a község határán, illetve a templom előtt. 3. 10 órakor a templom megnyitása s felszente­lése. 4. Délután 1 órakor közebéd. Igehirdető. (1911 május, 5. szám.) Egyházi be­szédek gyűjteménye. Kiadják Révész János, evangélikus lelkész és Soltész Elemér, református lelkész, szer­kesztők. Megjelenik havonként. Kiadóhivatal Nagy­bánya, Hid-utca 19. szám. Előfizetési ár egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. A májusi füzet tartalma a következő: Beyer Fülöp marosvásárhelyi ev. lelkész : Jézus a mi hitünk fejedelme (Vasárnapi). — Jancsó Sándor nagyenyedi ref. lelkész: A termé­szet beszéde (Tavaszi). — Korbély Géza eperjesi ev. lelkész: Mit ád a Jézus nevében mondott imádság ? (Vasárnapi). — Tóth Kálmán gárdonyi ref. lelkész: Isten követői (Vasárnapi). — Zábrák Dénes soproni ev. lelkész : Az Úr a mi pásztorunk (Konfirmációi). — Nyáry Pál pécsi ref. lelkész: A mi országunk meny­­nyekben van! (Áldozócsütörtöki). — Görög Ernő tési ev. lelkész: A mi'hitünk meggyőzi a világot (Pünköst előtt). Állandóan dús választék bel- és külföldi gyapjukelmékben, valamint angol különlegességekben. ízléses, jól álló papi, polgári, valamint egyenruhákat készítek mérték szerint a legelegánsabb kivitelben. A szabásnál a test formáira, a kényelem követelményeire nagy gond fordíttatik. VÁGÓ DEZSŐ szabászati akadémiát végzett szabómester, oki. szaktanító PÁPÁN, Fö-tér 19. sz. a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom