Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-11 / 50. szám

50. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 439. oldal. gató. 4. A kálvinizmus gazdasági hatásairól, előadást tart Sebestyén Jenő, budapesti vallástanár. 5. Elnöki zárszó. Bernát István dr., ügyvezető alelnök. Megnyugvás. Méltán keltett nagy nyugtalanságot a középiskolai tanárság körében az a hir, hogy a szol­gálati időt 30-ról 35 évre, a heti óraszámot pedig 18-ról 20-ra szándékoznak fölemelni, továbbá, hogy a fizetésrendezés terén sem teljesülnek azok a remények, amelyeket a középiskolai tanárság miniszteri nyilat­kozatok után s képesítettségéhez mérten nem ok nél­kül táplált szivében. Gróf Zichy János közoktatásügyi miniszter ezeket az aggodalmakat a pénzügyi bizott­ságnak legközelébb tartott gyűlésén tett nyilatkozatával eloszlatta. Hála és köszönet illeti meg ezért őt nem­csak a középiskolai tanárság, hanem minden magyar ember részéről, mert ez megnyugtathatja a tanárságot s biztosítja, hogy nemzetépitő, nagy munkáját minden középiskolai tanár kedvvel és lelkesedéssel végezze. „A nemzeti elem az Árpádok művelődésében és iskolázásában/' Irta Acsay Ferenc h. tanár a pápai főgimnáziumban. Pápa. Nyomatott a főiskolai könyv­nyomdában. 1910. Ára 5 korona. Hamarosan közöljük az ismertetését is, most csak megjelenéséről adunk hirt ez értékes, sok tanulmányra valló munkának. Értesítés. Kis Tivadar könyvkereskedő úr több hely­ről kapott már ez őszön megkeresést az iránt, hogy Konfirmációi Kátémból küldjön ennyit meg ennyit; ő azonban a megrendelést nem teljesíthette, mert Kátém elfogyott, A tavasszal ezer példányt nyomattam csak, úgy gondolva, hogy ebben a tanévben már nem lesz rá szükség, mert kéznél lesz az egyházkerület által kiadandó kézi könyv. Ez azonban még nem került a nyomdába. Elhatároztam tehát, hogy Konfirmációi Káté­mat újra ki nyomatom, és pedig az új tanterv által kí­vánt részletekkel megbővítve, hogy magában foglalja a VI. osztály egész tanagyagát. A Káté még ebben az évben, tehát e hó végéig teljesen elkészül- Jó lenne, ha azok, akik megrendelni óhajtják, ez értesítés után azonnal Írnának Kis Tivadar úrnak, hogy hány pél­dányra lenne szükségük; mert a fennforgó viszonyokra való tekintettel,, csak annyit szándékozom nyomatni, amennyi valószínűen elfogy. Fölösleges költségtől óvom magamat. A megrendelések sorrendjük, beérkezésük szerint fognak elintéztetni. Kis József pápai lelkész. Karácsonyi szünidő. Pápai főiskolánk főgimnáziumá­ban a karácsonyi szünidőt folyó hó 17-én, d. e. 10 órakor adják ki s 1911 január 3-án, d. e. 8 órakor újból megkezdődik a tanítás. A főgimnáziumi igazgató­ság ezen az úton is emlékezteti a szülőket és gyá­mokat, hogy a tandíj második részlete, 15 kor. 1911 január 3-án esedékes lesz. Úgy ezt, mint az esetleges hátralékot fizessék ki, illetőleg küldjék be. Orgonamegrendelés. A mihályházai ref. egyház a temploma részére szükséges új orgona készítésével, a számos pályázó közül, az előnyösen ismert Országh Sándor és fia rákospalotai (Budapest mellett) orgona- és harmonium gyáros céget bízta meg. A mű impozáns külsővel a legújabb csőrendszer szerint készül. Hivatalos rész* Pályázat népiskolai tankönyvekre. A dunántúli ref. egyházkerület irodalmi bizottsága, az egyházkerületi közgyűléstől nyert utasítás alapján, pályázatot hirdet a következő népiskolai tankönyvekre : "í. Vezér könyv a beszéd- és értelemgyakorlatok taní­tásához. Terjedelme 20—22 iv. Jutalma 1000 kor. 2. Vezérkönyv a hit- és erkölcstan tanításához. Ter­jedelme 10—12 iv. Jutalma 700 kor. 3. Olvasókönyv az I. osztály számára (ABC). Ter­jedelme 6—7 iv. Jutalma 400 kor. 4. Olvasókönyv a II. osztály számára. Terjedelme 6—7 iv. Jutalma 300 kor. 5. Olvasókönyv a III.—IV. osztály számára. Terje­delme 10 iv. Jutalma 400 kor. 6. Olvasókönyv az V.—VI. osztály számára. Terje­delme 12 iv. Jutalma 500 kor. 7. Olvasókönyv az ismétlő-iskolák számára. Terje­delme 12 iv. Jutalma 500 kor. 8. Egyháztörténet és egyházi alkotmánytan, az álta­lános és gazdasági irányú ismétlő-iskolák, valamint az •••••••••••••••••••••••••••••••••••• EHRLICH „606“ Legközelebb megjelenik dr. EHRLICH PÁL és dr*. HATA S. sajátkezű munkájuk az általuk feltalált „606“ gyógy­szerről. — Az eredeti kísérleteket megörökítő élethű és tiszta képeivel. — Magyarra fordította, előszóval ellátta dr. Marschalkó T amás, kolozsvári egyetemi tanár. Il Tudományos értéke mellett rendkívül érdeke s munka, melynek tartalmátminden kultur­­embernek ismernie kell. — Bolti ára fűzve 6 korona, díszkötésben 8 korona. Az előfizetési összeg beküldése esetén bérmentve küldjük, utánvétes rendelés esetén a postai portót a rendelő fizeti.---------------------Megrendelhető HEGEDŰS és SÁNDOB könyvkiadóhivatálától DEBKECZENBEN és bármely más hazai könyvkereskedésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom